béres attila

2010 február 11., 11:54
Zenés színház musical Szerző: (pt)

Rebecca-premier az Operettszínházban

Az Elisabeth és a Mozart! szerzőpárosának újabb musicalje kerül a Budapesti Operettszínház színpadára. A Manderley-ház asszonya című regényből készült Rebecca bemutatója a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében lesz.
2009 július 6., 12:49
Zenés színház kritika Szerző: Kolozsi László

Ellen-Carmen

A Cigányszerelem elmondható, mint egy szerelmi négyszög története, mint egy ifiasszony megtörése, de úgy is, ahogy az operettet Jekatyerinburg után Szegeden is színpadra állító Béres Attila most elmondta.
2009 január 21., 00:00
Zenés színház kritika Szerző: Urbán Balázs

Hiábavaló vágyak

Ha Sárbogárdi Jolán valós személy lenne, lemondó mosollyal lehetne figyelmeztetni arra, hogy vigyázni kell a vágyakkal, ábrándokkal, mert könnyen beteljesülhetnek. Jolán az Operettbe vágyakozott, ott szerette volna látni művét és önmagát – és most bizony eljött a pillanat, amikor ott láthatjuk őt...
2007 december 19., 00:00
Zenés színház kritika Szerző: Papp Tímea

Placcs

Néhány év szünet és számos dramaturgiai módosítás után új rendezővel, MEGLEPETÉS SZTÁR (sic!)-ral és kutyával, a beharangozók szerint némi aktualizálással ismét a Budapesti Operettszínház repertoárjára került A víg özvegy. A ráncfelvarrás eredményeképp szerencsére Lehár darabjából nem lett az operett Michael Jacksonja, de a beavatkozások szépészetinek semmiképp nem mondhatók.
2007 február 27., 00:00
Zenés színház kritika Szerző: Papp Tímea

Erőltetett erotika

Örül az ember, ha végre nem egy olyan operettet tűznek műsorra, amelyet évadról évadra valamelyik magyar színház biztosan elővesz. Ráadásul egy, akár vígoperának is beillő zenei minőségű Offenbach-műről van szó. Zeneileg. Mert a librettó és a Pohár csendül, csin, csin, csin, pezsgő pukkan, pukk, pukk, pukk jellegű dalszövegek hallatán, valamint a musicalfények láttán alábbhagy a lelkesedés.
2006 március 24., 00:00
Zenés színház kritika Szerző: Papp Tímea

Klezmer az egész

Valahonnan nagyon messziről hallatszó magányos hegedűszóra a násznép lassított mozdulatokkal táncol. A komorbarna díszletben mindez egyszerre baljóslatú és tiszteletet parancsoló.
2006 március 13., 00:00
Zenés színház magazin Szerző: Fidelio

Rondó a Menyasszonytáncról

Rovatunkban ezúttal a márciusban bemutatandó, Menyasszonytánc című klezmer-musical zeneszerzőjét, rendezőjét és női főszereplőjét kérdeztük arról, nem tartanak-e attól, hogy a művet óhatatlanul is összehasonlítják majd a Hegedűs a háztetőn című musicallel?
2005 október 13., 00:00
Zenés színház kritika Szerző: Papp Tímea

Hiányérzet

Az Egri csillagok című Béres Attila-Várkonyi Mátyás-musicalt előadta már az egri színház társulata az egri várban, ahol a bástyáktól az udvarig a teljes területet bejátszó színészek és táncosok, illetve a pirotechnika feledtették, de legalábbis elfedték a darab hiányosságait. A Fesztiválszínházban azonban csak a szinte csupasz színpad áll rendelkezésre ahhoz, hogy a nagyszabású történelmi regény zenés változata életre keljen.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink