dörner györgy

2019 december 8., 23:45
Színház hír Szerző: Fidelio

Etikai vizsgálat indult Mihályi Győző ellen az Újszínház zaklatási ügyében

Az ATV Híradó értesülései szerint a Színházi Dolgozók Szakszervezete etikai bizottságot hozott létre az elnöküket, Mihályi Győzőt érintő bejelentés kivizsgálására.
2018 március 20., 09:43
Színház tordai teri Szerző: Újszínház

Zserbótangó – egy történet, túl a színházon

Újabb bemutatóra készül az Újszínház, ezúttal Kulcsár Lajos Zserbótangó című darabját viszi színre, méghozzá Dörner György rendezésében.
2016 szeptember 2., 14:23
Színház bodó viktor Szerző: (sze)

Nem nyugszanak az Újszínházra pályázó rendezők

Tegnap Bodó Viktor tette nyilvánossá az Újszínház vezetésére beadott pályázatát, ma pedig Hargitai Iván, aki vitasorozatot indítványoz az eset kapcsán a pályázati rendszerről.
2016 augusztus 31., 12:30
Színház kálomista gábor Szerző: Szűcs Gyula

Dörner György és Kálomista Gábor is színházigazgató marad

A Fővárosi Közgyűlés három budapesti színház esetében is az eddigi vezetőknek szavazott bizalmat: a Tháliát továbbra is Kálomista Gábor, a Madáchot Szirtes Tamás, az Újszínházat pedig Dörner György irányíthatja.
2013 október 3., 11:35
Színház mti Szerző: (va)

Felmondott az Újszínház művészeti vezetője

Pozsgai Zsolt megerősítette a felmondás hírét, és elmondta: még egy hónapig köti munkaviszony az intézményhez. A Blikk információja szerint az Újszínház művészeti vezetője és főrendezője szakmai és anyagi ügyeken különbözött össze Dörner György igazgatóval.
2012 szeptember 29., 11:02
Színház gregor bernadett Szerző: Fidelio

Dörner először az Újszínház színpadán

Az Újszínház szeptember 28-i premierjén Pozsgai Zsolt Giorgio Pianosa álnéven írt "olasz" színdarabját, a Mert a mamának így jó! című vígjátékot mutatta be Dörner György igazgató szereplésével.
2012 március 20., 09:57
Színház új színház Szerző: Fidelio

Eperjes elhagyja az Új Színházat

A művésznek ugyan március 31-ig kell választ adnia, távozik-e a társulattól, ám Pozsgai Zsolt főrendező nem lát esélyt arra, hogy náluk maradjon a Kossuth-díjas színész.
2012 február 21., 08:41
Színház mti Szerző: Fidelio

Pokorny megy, Tordai marad

Április 1-jéig dől el, hogy ki marad az Új Színház társulatának tagja a februári vezetőváltás után. Pozsgai Zsolt művészeti vezető szerint várhatóan a korábbi csapat mintegy 85 százaléka tovább dolgozik a Dörner György vezetette teátrumban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink