Edu-Art

Így nyerik meg New Yorkban a fiatalokat a komolyzenének

2014.11.06. 17:30
Ajánlom
Élőben fogja közvetíteni előadásait a New York-i Carnegie Hall egy francia internetes csatornával együttműködésben, hogy új közönséget hódítson meg a fiatalabb korosztályokból.

A Carnegie Hall koncertjei közül elsőként Joyce DiDonato keddi szólóestjét fogja közvetíteni a francia Medici TV. A mezzoszoprán, aki az Utazás Velencében című előadása keretében többek között Vivaldi és Rossini áriáit énekli, izgatottságának adott hangot, hogy a lagúnák városának lakosai is élőben nézhetik a fellépését. "Az internetes tévé szó szerint elviszi az előadásunkat az emberek otthonába, ahol reményeim szerint újrateremtjük a zene közös ünneplésének örömét" - mondta DiDonato.

"Lehetőséget adunk az embereknek, hogy osztozzanak abban, amit csinálunk, és így növeljük a klasszikus zene, és általában a zene iránt érdeklődő közönséget" - nyilatkozta Clive Gillinson, a Carnegie Hall főigazgatója és művészeti vezetője, aki nem számít a koncertlátogatók számának csökkenésére az internetes közvetítések miatt.

A 2800 férőhelyes világhírű New York-i hangversenyterem előadásait élőben és a felvételtől számított 90 napig lehet ingyenesen megtekinteni a medici.tv portálon. Ugyan a Medici TV együttműködik a New York-i Filharmonikusokkal és néhány más intézménnyel is, eddig viszonylag kevés előadást közvetített az Egyesült Államokból, miközben a csatorna nézőinek 30 százaléka amerikai.

Programkereső

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.