gyerek

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

2017.04.10. 09:55
Ajánlom
A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.

“Gyermekként megfogadtam, hogy sohasem felejtek el játszani, mesélni. Megtartottam a magamnak tett ígéretet. Ebből a játékosságból építkezem ma is és a játszani tudás képességét tanítjuk férjemmel a kislányunknak már magzati kortól. Ebben a szellemiségben kommunikálunk a közönségünkkel is, gyerekekkel, felnőttekkel egyaránt - tesszük ezt zenével, mesével. A klip, ami most született, egy jó játék, amit nektek szeretnénk ajándékozni. Mikor nézitek, azt kívánjuk, hogy mindig jusson eszetekbe: játszani! csak játszani....” – mesél Veronika a klipről.

Tarján Veronika energiái kiapadhatatlanok – tavaly decemberben adott életet kislányának, januárban pedig már belevetette magát a második Gőgös Gúnár Gedeon lemez alkotási folyamataiba, amiben nagymamája, Varga Katalin író- és költőnő meséit zenésítik meg.  Veronika már régen tervezte a mű feldolgozását, amely 2016-ban valósult meg a Libabál című albummal. A nagy sikerű első album után, a Móra Music gondozásában jelenik meg a második, a Kiugrott a gombóc... című lemez, ami a zenei és irodalmi anyag folytatása. A zenéket Mogyoró Kornél és Fejér Simon Pál szerezte. A világzenei hangzásban a magyar és erdélyi népzenei elemek mellett fellelhető a balkáni, a blues, valamint a pop zene hangzásvilága. A közreműködők között szerepel vendégművészként Szokolay Dongó Balázs is. 

A Veronaki a lemezbemutató után május 22. és június 2. között Kassán, valamint Erdélyben turnézik - Marosillyén, Csíkszeredában, Kovásznán, Marosvásárhelyen, Kolozsvárott és Szatmárnémetiben mutatja be lemezanyagokat.

Az alkotókról

Körbe – körbe című dal zenéjét Mogyoró Kornél, Fejér Simon és Szokolay Dongó Balázs szerezte, a videoklipet a Get Closer Fesztivál alapítója, Kleb Attila fotózta, és lánya, Kleb Zsófi vágta. Zsófi a zenekari fotózások, videoklipek és werkfilmek világában is otthonosan mozog, a Muriel zenekar Position című dalához készített először stop motion filmet, amely technikával a Körbe – körbe videoklip is készült. K. Lukács Kató rajzai Páhi Vera munkájának köszönhetően keltek éltre, aki animátorként és festőként olyan filmek elkészítésében vett részt, mint a Nyócker, a Pettson és Findus, a Napkirálynő, és a Lengemesék aminek egész estés változata hamarosan a mozik vásznain is látható lesz.

Az alkotók teljes listájáért kattintson!

Rendezte: Tarján Veronika, Mogyoró Kornél, Páhi Vera

Fotó: Kleb Attila

Animáció: Páhi Vera

Vágás: Kleb Zsófi

Rajz: K. Lukáts Kató

Dalszöveg: Varga Katalin

Zenét szerezte: Mogyoró Kornél, Fejér Simon, Szokolay Dongó Balázs

Zene: Veronaki

Ének: Tarján Veronika

Furulya: Szokolay Dongó Balázs

Gitár: Fejér Simon Pál

Harmonika: Árkosi Szabolcs

Basszusgitár: Herr Attila

Ütőhangszerek, dob: Mogyoró Kornél

A felvétel az Lv hangstúdióban készült

Mixing, master: Válik László

Kiadó - Móra Music http://www.mora.hu/

Programkereső

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.