A testvérharc az antik görögök óta kedvelt témája az irodalomnak és a színpadoknak. Ilyenkor nagy a tét: minimum egy ország vagy egy uralkodócsalád sorsa múlik azon, hogy a testvérek közti viszály miként alakul. De mi a helyzet a gyerekekkel? Az ő életükben milyen súllyal esik latba ez a kérdéskör? Az utóbbi időben egyre több olyan meseantológia jelenik meg, amelyekbe nem csak az egymást támogató, de a rivalizáló testvérekről szóló történetek is bekerülnek (Boldizsár Ildikó: Mesék testvéreknek, Manó Könyvek: Mesék testvérekről és barátokról stb.). Gyerekelőadások között azonban ilyet eddig alig láttunk. Ennek oka talán a hagyományos és már unásig ismételt gyerekszínházi dramaturgiában keresendő, ami a tanító jellegű, kissé didaktikus közlésben hisz, valamint a kellően nagy fikciós távolításban. Ehhez képest Kolozsi Angéla Unokák a polcon című darabja - amelyet kifejezetten Meczner János igazgató felkérésére írt - egészen merész vállalkozás: itt a didaxis rejtve marad, és „látszólag" a pőre valósággal találkozunk, ami a testvérek közti végeláthatatlan veszekedést illeti.

Kolozsi Angéla bábszínészként vált ismertté (akkor még Badacsonyi Angéla néven), amikor a Nem akarok többé boszorkány lenni és a Zsiga föstő fest című saját szerzésű egyszemélyes darabjaival sikert sikerre halmozott. Egy ideje azonban íróként is egyre több felkérés éri az ország minden részéről. Az előadást a Hepp Trupp társulatból ismert Schneider Jankó rendezte, aki a bábos eszközökkel egy teljes világot kerített Kolozsi Angéla szövege köré. Az atmoszférateremtésben az általa felkért zenei rendező, Szemenyei János és a bábtervező Mátravölgyi Ákos is segítette.

A történet Matildról és Otíliáról szól, akik között a fő konfliktus a korkülönbségből adódik: Matild (Mórocz Adrienn) az elsőszülöttek jogán folyton kiosztja kishúgát, Otíliát (Spiegl Anna), akinek „hibája", hogy kissé nyafogós, még nem használja helyesen a kifejezéseket, és koránál fogva ijedős is. Matild, a gyerekek gondolkodásának megfelelően, hibaként könyveli el húga fejlődésbeli hátrányát, aki viszont már van annyira nagy, hogy kiáll nővérével szemben. A cselekmény elején a lányok nagyapjukhoz (Teszárek Csaba) érkeznek látogatóba, aki egy nyugalmazott trükktechnikus, más szóval bűvész. Nagyapánál azonban nem csak a bűvésztrükkök lenyűgözőek, hanem vannak itt olyan dolgok, amik tiltott jellegüknél fogva még misztikusabbak számukra: a nippek. A nippek a polcon lakó dísztárgyak, amik kedves állatokat formáznak: egy bagoly alakú óra, egy papírdaru, egy üveghal, egy sün alakú tűpárna és egy kristálypók, valamint három agyagmajom lakik itt. Természetesen a nagyapa többszörös tiltása ellenére a lányok felmásznak a polchoz és a vita hevében leborítják az összes nippet. Ekkor jön a rémségeket hozó éjszaka, amiben az álom sem könnyít a lelkiismeretükön: a polcon találják magukat, nipp méretűvé zsugorodva. Innen szemlélve sem a néző, sem Otília és Magdolna nem tudja biztosan, hogy ez az egész, ami velük történik, álom-e vagy varázslat? Visszacsengnek a nézők fülébe a nagyapa szavai, miszerint, aki hazudik vagy árulkodik, az pont ilyen apróvá változik. A lányok viszont - arra gyanakodva, hogy ez mégiscsak egy álom - megpróbálnak megmenekülni a helyzetből azzal, hogy előreállítják a baglyos órát az ébresztő időpontjára. Amikor azonban nyilvánvalóvá válik számukra, hogy „a kizökkent időt nem lehet ilyen könnyen helyrehozni", akkor rájönnek, hogy az elrontott nippeket nekik kell megjavítani, és a haragjukat is le kell csillapítani valahogy.

A sztori tehát kifejezetten bábos szemléletű, hiszen a perspektívák kontrasztjára épít, és ezzel lehetőséget ad szülőnek, gyereknek egyaránt ahhoz, hogy belehelyezkedjen a gyermeki látószög valóságteremtő illúziójába. Az ágy, ahol a lányok álomra hajtják fejüket egy egyszerű „bábos varázslattal" megnyúlik, és óriáspolccá változik, ami egyúttal jó terep a hátulról mozgatott asztali bábjátéknak. De a hátulról mozgatott bunraku bábokon kívül (Matild, Otília, a három agyagmajom) többféle bábtechnika is felvonul itt: pálcás bábok (darvak), a kesztyűs báb mintájára mozgó kristálypók és egyszerű tárgy animáció (tűpárna-sün).

A megelevenedő tárgyak, amelyek különböző emberi karakterek sztereotipikus személyiségjegyeivel vannak felruházva, tükröt tartanak Matildnak és Otíliának. A három agyagmajom (Teszárek Csaba, Hoffer Károly és Tatai Zsolt) zseniálisan hozzák a „nem lát", „nem hall", „nem beszél" majmok túlpörgött trióját, akik alapvetően a gyerekkorból ismert idegesítően incselkedő fiúosztálytársak karakterére vannak hangolva. A kristálypók (Kovács Marianna) és a sün alakú tűpárna (Pallai Mara) a jószívű, illetve a zsémbes öregasszonyok típusát elevenítik meg. Pallai Mara fiatal hangja kaméleon módjára idomul egy tipikus szomszéd néni megkeseredett hangtónusához. Kifejezetten ötletes szerzői megoldás, hogy miközben az utóbbi karakterek pro-kontra érveket hoznak fel amellett, hogy a lányok velejükig rosszak-e vagy sem, a nézők felé kihangosítják a darab központi kérdését, tehát rezonőrként működnek. Az is izgalmas dramaturgiai megoldás, ahogyan az álomvilágban a papírdaruból kettő lesz: köztük a lányok közötti testvérharchoz hasonlatos veszekedés veszi kezdetét, ami lehetőséget nyújt arra, hogy szembesüljenek ennek feleslegességével. Nagyon szép vizuális megjelenítése a békülésnek, ahogyan a darvak nyakába ülve Nils Holgersoni magasságokba emelkednek egy Szemenyei János által írt betétdalra.

Szemenyei János zenéje egyébként nagyon jó atmoszférateremtő hatással bír. Mindössze két-három, fuvolára és harmonikára épülő téma váltja egymást, a gyerekek azonban többször a szöveget elnyomó vastapssal üdvözlik ezeket. A dalok egyszer a detektívfilm-zenék gyermekre szabott változatai, egyszer pedig a musicalek andalító vagy pörgős melódiáira hajaznak.

Mátravölgyi Ákos bábjai és az általa megálmodott látványvilág a nagyszülőknél látott kárpitok színeire épül, valamint az álomvilágban a sötét-világos kontrasztokra. A két testvér bábjai, illetve a nagyapa „óriásbáb-feje" a hetvenes évekbeli gumibabák arcára hasonlít. Kicsit furcsa és kicsit félelmetes is, de valószínűleg praktikus, valamint kontextusbeli okai vannak, hogy éppen ilyenek lettek.

Miután a lányok mindent helyre tettek, megvirrad, és a nagyapának beszámolnak az éjszaka kétes eredetű csodáiról. Nyitott marad a kérdés, hogy vajon a trükkmester varázslataként megleckéztetésről volt szó, vagy pedig a lányok lelkiismerete vetült ki egy ilyes fajta közös tudatalattiban. A bábosok ismét bizonyítják sokoldalúságukat: a kiváló énektudás mellett a hangjuk jellemábrázoló ereje, humora is kiemelkedő.  Az írói bravúr pedig az, hogy a maga teljességében megmutatott testvérharc ellenpontjaként nem direktbe mondatik ki a tanulság, hanem a szorító körülmények hatására bekövetkező jellemfejlődésből körvonalazódik.