hegedűs a háztetőn

2023 január 18., 09:50
Színház hír Szerző: Fidelio

A Pick Szegednél próbálja a Hegedűs a háztetőnt a szegedi társulat

Az önkormányzati fenntartású intézmények átmeneti bezárása miatt új próbahelyet kellett keressen a társulat – számolt be róla a hvg.hu.
2022 szeptember 19., 16:00
Zenés színház interjú Szerző: Vass Antónia

„Karakterszínésszé válni egyfajta képesség” – interjú Siménfalvy Ágotával

A 2022-es év legjobb karakterszínészének járó Honthy-díjat Siménfalvy Ágota vehette át, aki az elmúlt időszakban számos szerepben bizonyított a Budapesti Operettszínházban, októberben pedig a Jekyll és Hyde-ban lesz látható. A karakterszerepek nehézségeiről és szépségeiről, a színpadi jelenlétről, valamint a figurákban rejlő kihívásokról beszélgettünk.
2022 június 13., 12:45
Zenés színház interjú Szerző: Vass Antónia

„Egy jóbarát a végsőkig elmehet azért, akit szeret” – interjú Kiss Zoltánnal

Miközben a Jekyll és Hyde John Uttersonjaként, valamint a Hegedűs a háztetőn Lejzer-Wolfjaként és kocsmárosaként láthatja a közönség, Kiss Zoltánnak régi vágya teljesült azzal, hogy bemutatkozhatott a Mágnás Miska címszerepében a Budapesti Operettszínházban. A Jekyll és Hyde John Uttersonjáról, az emberi kapcsolatokról és a Mágnás Miska-beugrásról is beszélgettünk.
2022 május 30., 10:15
Zenés színház interjú Szerző: (x)

Az „itt és most” szerelmese vagyok – interjú Janza Katával

Janza Kata az Örök hűség című film egyik főszereplőjeként nemrég egy „különleges kiránduláshoz” hasonlítható forgatáson vett részt. A népszerű színésznő a musicalirodalom szinte minden főszerepét eljátszotta már, filmvásznon azonban hosszú idő óta most látható először. A Budapesti Operettszínház művészével forgatási élményeiről, színházi szerepeiről és az anyák páratlan lelkierejéről beszélgettünk.
2022 április 4., 14:45
Zenés színház interjú Szerző: Vass Antónia

Börtönbe zárt sorsok – interjú Nagy Lóránttal

Nagy Lóránt áprilisban a Hegedűs a háztetőn Percsikjeként, majd a La Mancha lovagja Don Quijotéjaként tér vissza a Budapesti Operettszínház színpadára. Hitről, női rendezőkről és a szereplők motivációiról kérdeztük.
2021 november 15., 17:15
Zenés színház interjú Szerző: (vass)

Mozdulatlanság és feszes figyelem – interjú György-Rózsa Sándorral

György-Rózsa Sándor 2004-ben mutatkozott be a Budapesti Operettszínház Rómeó és Júliájának címszerepében, azóta pedig a főszerepek mellett rendszeresen látható kisebb karakterszerepekben is. Legutóbb a Hegedűs a háztetőn csendbiztosaként tett rendet Anatevkában, illetve segített Guidónak túllendülni az alkotói válságán a Nine-ban. Színpadi jelenlétről, az idegenség-érzetről és a karakterek motivációjáról beszélgettünk.
2021 július 26., 17:55
Zenés színház interjú Szerző: Fidelio

„Istennek egy törvénye van: a szeretet”

A Hegedűs a háztetőn 1964-ben, a New York-i Broadwayn kezdte világraszóló karrierjét, 1966-ban mutatták be európai színpadon (Anatevka címen), 1971-ben film is készült belőle. Magyarországon 1973-ban, Vámos László emlékezetes rendezésével, Bessenyei Ferenc legendás főszereplésével debütált. Legújabb változatát július 31-én a Margitszigeti Szabadtéri Színházban, Bozsik Yvette rendezésében láthatja a közönség.
2021 június 23., 10:15
Zenés színház interjú Szerző: Vass Antónia

„A legnehezebb dolog jól szeretni” – interjú Földes Tamással

Június 25-én mutatja be a Budapesti Operettszínház Jerry Bock és Sheldon Harnick klasszikusát, a Hegedűs a háztetőnt, amely ezúttal Orbán János Dénes új fordításában és Bozsik Yvette rendezésében kerül színre. A hagyományokról, az elengedésről és a több mint fél évszázada bemutatott darab aktualitásáról beszélgettünk a Tevjét alakító Földes Tamással.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink