Idén Love Revolution Special néven olyan performanszokra és rövid felszólalásokra kerül majd sor a Nagyszínpadon a koncertek mellett, melyek a körülöttünk zajló társadalmi változásokra és az ezzel kapcsolatos kollektív felelősségünkre hívják fel a figyelmet.
Augusztus 7. és 13. között, hét nap alatt kilenc headliner lép fel a Nagyszínpadon, ahol mások mellett Jane Goodall is fontos üzenettel érkezik a fesztiválozókhoz. A Fidelio idén a múzeumi programok célbajuttatását erősíti.
Ha két ikon találkozik egy alkotásban, abból csak valami jó sülhet ki. Bratt Morgan dokumentumfilmjében a legendás állatvédő aktivista, Jane Goodall története az Oscar-jelölt, Golden Globe-díjas zeneszerző, Philip Glass zenéjével elevenedik meg.
Tassonyi Balázs a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves hallgatójaként 2024-ben debütált a Budapesti Operettszínház több előadásában is, és főszerepet kapott a Carmenben.
Identitás – Európai látkép címmel nyílt meg, és augusztus 25-ig várja a látogatókat a német trombita-virtuóz, Till Brönner fotókiállítása a Ludwig Múzeumban.
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében