A március végi kurzus az első alkalom volt az iskola története során, hogy a cimbalom ennyire a fókuszba került. Lukács Miklós előbb előadást tartott a hangszeréről, majd egyéni órákat is tartott a hallgatóknak.
„A több mint kétórás előadás a cimbalom történetén kívül nagyon izgalmas úton kezdett haladni, mivel a hallgatók folyamatosan érdeklődtek és kérdeztek! Nagyon sokan most láttak-hallottak először cimbalmot!
A népzene, a klasszikus zene, a kortárs zene bemutatása után az improvizáció lehetőségeire tértünk át, az említett műfajokat és stílusjegyeiket felhasználva a hangszeren.
Itt a jazz is előkerült már természetesen! A hagyományos megszólaltatáson kívül bemutattam sok-sok lehetőséget, hogy különböző hangzásokat elérjünk! A csoportos előadásomon kb. 40 hallgató és tanár volt. Aktivitásuk, folyamatos érdeklődésük bámulatos volt számomra!” – számolt be a fogadtatásról a művész.
„Sokan most szembesültek vele (nemcsak a diákok, hanem a professzorok is), hogy ez a hangszer mennyire sokszínű! Mennyi különböző hangzás érhető el rajta, és ami talán a legfontosabb: mennyire mai!
Számomra ez a felismerés volt újra a legfontosabb, hogy mennyire mai hangzású és lehetőségű hangszernek tartják!
– írta Lukács Miklós, aki azt is elárulta, hogy a sikeres kurzusnak köszönhetően további együttműködésekre kerül majd sor közte és a Berklee valenciai, illetve bostoni központja között.
Lukács Miklós a hónap végén kezdődő JazzFest Budapest fesztivál egyik kurátora is. A spanyolországi alkalom előtt a BMC-ben tartott mesterkurzust, április 10-én pedig a kecskeméti Kodály Intézetben is oktat majd.
Fejléckép: Lukács Miklós (fotó/forrás: Hrotkó Bálint / BMC)