Jazz/World

A Grund – vígszínházi fiúzenekar is fellép a Palotai Nyári Játékokon

2023.06.14. 16:35
Ajánlom
A 30. Pestújhelyi Napok és Újpalota Napja után hamarosan kezdődik a XV. kerületben a Palotai Nyári Játékok, amely során az érdeklődők változatos, minőségi szabadtéri programok közül válogathatnak június végétől.

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

A Palotai Nyári Játékok első állomásán június 24-én, a Karácsony Benő Parkban hallgathatja meg a közönség A Grund – vígszínházi fiúzenekar ingyenes koncertjét 20 óra 30 perctől. A zenekar 2017-ben jött létre, és azóta is töretlen népszerűségnek örvend. A formáció tagjai ugyanis valamennyien a Dés-Geszti-Grecsó nevével fémjelzett A Pál utcai fiúk című, nagy sikerű zenés játék vígszínházi előadásának szereplői: Wunderlich József, Ember Márk, Zoltán Áron, Medveczky Balázs és a zenekarvezető, Fesztbaum Béla.

A zenekar színes repertoárjában

A Pál utcai fiúk betétjei mellett szerepelnek legendás vígszínházi slágerek, jól ismert Presser-dalok, és persze népszerű hazai és külföldi klasszikusok a rockzene világából.

Június 24-én azonban nem csak A Grund koncertje miatt lesz érdemes ellátogatni a XV. kerületbe: aznap rendezik ugyanis a Múzeumok Éjszakáját. A XV. Kerületi Helytörténeti Gyűjtemény ugyanis már 15 órától várja a látogatókat állandó és időszakos kiállításaival.

További részletek a Csokonai15 oldalán.

Támogatott tartalom

Fejléckép: A Grund – vígszínházi fiúzenekar (Fotó/Forrás: Csokonai15)

Csokonai Nonprofit Kft.

Ha szigorúan a jogszabályokból következő tényeknél maradunk, akkor a Csokonai Nonprofit Kft. a XV. kerület közművelődési, kulturális és kommunikációs gazdasági társasága. Rákospalotán, Pestújhelyen és Újpalotán ellátja a kötelező, valamint az önként vállalt közművelődési, kulturális és tájékoztatási feladatokat.

Szabadabban fogalmazva: a Csokonai Nonprofit Kft. az a cég, amely igyekszik a közművelődési, kulturális és kommunikációs területek integrációjával a 21. század kihívásaira közösségteremtő válaszokat találni. Úgy, hogy ezek körül minőségi, kortárs rendezvények jöjjenek létre.

A Csokonai Nonprofit Kft. tudja, hogy a társadalmi és gazdasági környezet körülöttünk olyan mértékben változik, amelyhez az elmúlt évtizedekben kialakult módszerek már nem képesek alkalmazkodni. Ezért új utakat keres annak érdekében, hogy egy jó múltú intézmény közép és hosszú távon ne csak megőrizhesse értékeit, megóvhassa kis közösségeit, hanem méltó helyet foglaljon el a Főváros kulturális térképén.

Jegyvásárlás

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Életöröm és vérpezsdítő muzsika – jön a 3. Nemzetközi Cigány Dal Napja

Idén augusztus 8-án –a legendás észak-macedón énekes, Esma Redžepova születésnapján – harmadik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Cigány Dal Napját. Az eseménysorozatban ezúttal már hat ország tizenöt helyszíne vesz részt.
Jazz/World interjú

„A zene lényege a töltekezés” – beszélgetés Weisz Gábor jazzszaxofonossal

A koronavírus idején asztalosnak állt, de az állandóan zsongó kereskedelmi rádió elkergette a műhelyből. Szerencsére Weisz Gábor ismét a szaxofonjával keresi a kenyerét. Számos formációban játszik, egyre sikeresebb, és már pontosan tudja, hogy a zene nem csak technikai tudásból áll.
Jazz/World hír

Harminc feltörekvő zenész léphet fel a Magyar Zene Háza külső és belső tereiben

Idén nyáron, a Fringe program keretében zeneiskolásoknak, hobbizenészeknek, feltörekvő zenekaroknak és utcazenészeknek adnak lehetőséget a fellépésre a Magyar Zene Ház különböző pontjain.
Jazz/World magazin

Szabadnak hittük és öröknek – emlékezés Fábián Julira

A tragikusan korán elhunyt énekesnő, Fábián Juli július 9-én lenne 44 éves. Hosszú betegség után, 37 éves korában hunyt el, 2017. december 16-án. Fáy Miklós megemlékezése 2018-ban jelent meg a Fidelio Kult50 kiadványában.
Jazz/World ajánló

Csibész francia jazztrió a BJC-ben

Immár tizenöt éve kezdte meg világhódító útját a Rémi Panossian Trio. A világ nagy jazzfesztiváljain rendszeresen koncertező formáció hamarosan a Budapest Jazz Clubba látogat.