Jazz/World

A Vujicsics Együttes is fellép Salföldön

2022.06.22. 10:05
Ajánlom
A Balkánra fókuszál a 7. Salföldi Dalföld; a fesztivál koncertekkel, kiállításokkal, táncházzal, minikonferenciával és sok más kulturális programmal várja a közönséget június 24. és 26. között a Káli-medencében.

A 2014 óta évente megrendezett háromnapos fesztivál három zenei műfajra - komolyzenére, dzsesszre és népzenére - épülő gerincét minden évben más-más főtéma adja. A Bíró-Gombos Alapítvány által szervezett 7. Salföldi Dalföld az idén a Balkánra fókuszál, elsősorban a zenén keresztül.

Világhírű balkáni művészek mellett bemutatkoznak magyarországi délszláv fellépők és olyan délvidéki magyarok, akiknek a zenéjére nagy hatással van a Balkán.

Megjelenik a balkáni ortodox egyházzene, és egy minikonferenciát is tartanak Magyar szemmel a Balkán címmel. A pénteki programban szerepel többek között a III. Balaton-felvidéki Néptáncosok találkozója, a Mydros görög zenekar koncertje, Csemer Boglárka Boggie fellépése, valamint magyar és görög táncház is.

A fesztiválon szombaton meghallgathatják az érdeklődők Ha Neul-Bit és Almira Emiri zongoraművész koncertjét Domonkos Máté gitárművész közreműködésével a Szent Máté templomban. A Bánya köztéren a Boban Markovic Orkestar koncertje várja a közönséget. A Poklade zenekar koncerten és a táncházban is fellép.

BM_Foto_Kiss_Dora_1-095136.jpg

Boban Marković Orkestar (Fotó/Forrás: Kiss Dóra )

Vasárnap a Vujicsics Együttes koncertje hallható a Pálos Kolostorromban, a nap programjában szerepel a Baló Sámuel Trió és a Dresch Quartet koncertje is.

Szintén vasárnap látható az Anton Pavlovics Csehov műve alapján készült Kiss Csaba-darab, a De mi lett a nővel? címmel, Tüzkő Sándor, Stubnya Béla és Kálid Artúr előadásában, Tasnádi Csaba rendezésében.

A vasárnapi programban a Baló Sámuel Trió koncertje és a Dresch Quartet koncertje is szerepel. A rendezvény művészeti vezetője Rosonczy-Kovács Mihály prímás.

Salföldi Dalföld

2022. június 24.-26.

Fejléckép: a Vujicsics Együttes/ fotó: Bácsi Róbert László

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Életöröm és vérpezsdítő muzsika – jön a 3. Nemzetközi Cigány Dal Napja

Idén augusztus 8-án –a legendás észak-macedón énekes, Esma Redžepova születésnapján – harmadik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Cigány Dal Napját. Az eseménysorozatban ezúttal már hat ország tizenöt helyszíne vesz részt.
Jazz/World interjú

„A zene lényege a töltekezés” – beszélgetés Weisz Gábor jazzszaxofonossal

A koronavírus idején asztalosnak állt, de az állandóan zsongó kereskedelmi rádió elkergette a műhelyből. Szerencsére Weisz Gábor ismét a szaxofonjával keresi a kenyerét. Számos formációban játszik, egyre sikeresebb, és már pontosan tudja, hogy a zene nem csak technikai tudásból áll.
Jazz/World hír

Harminc feltörekvő zenész léphet fel a Magyar Zene Háza külső és belső tereiben

Idén nyáron, a Fringe program keretében zeneiskolásoknak, hobbizenészeknek, feltörekvő zenekaroknak és utcazenészeknek adnak lehetőséget a fellépésre a Magyar Zene Ház különböző pontjain.
Jazz/World magazin

Szabadnak hittük és öröknek – emlékezés Fábián Julira

A tragikusan korán elhunyt énekesnő, Fábián Juli július 9-én lenne 44 éves. Hosszú betegség után, 37 éves korában hunyt el, 2017. december 16-án. Fáy Miklós megemlékezése 2018-ban jelent meg a Fidelio Kult50 kiadványában.
Jazz/World ajánló

Csibész francia jazztrió a BJC-ben

Immár tizenöt éve kezdte meg világhódító útját a Rémi Panossian Trio. A világ nagy jazzfesztiváljain rendszeresen koncertező formáció hamarosan a Budapest Jazz Clubba látogat.