Jazz/World

„A zenei korszakok és stílusok között nincs hierarchia” – Hallgasson bele Mózes Tamara kedvenc lemezeibe!

Hallgató
2023.08.25. 09:15
Ajánlom
A Fidelio és a Jazzfest Budapest közös sorozatában hétről hétre a hazai, valamint a nemzetközi jazz és világzenei színtér egy-egy kiemelkedő alakja osztja meg olvasóinkkal, milyen zenéket hallgat mostanában. A sorozat legújabb részében Mózes Tamara énekes-zongorista kedvenceit ismerhetjük meg.

Mózes Tamara zongoraművészként diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, tanulmányait Párizsban, illetve Belgiumban folytatta jazzének- és improvizáció szakon. Eddig öt lemeze jelent meg, legutóbb 2020-ban Cross Folk címmel.

Honlapján olvasható a művész ars poeticája, melyet így foglalt össze: „A zene egy hatalmas univerzum, a hatása pedig végtelen. Szeretem megválogatni, hogy mit hozok ki belőle, és melyik utat választom… és szeretek másokkal együtt útra kelni ebben a misztikus labirintusban… A zenei korszakok és stílusok között nincs hierarchia, beszélhetünk egyazon vagy különböző nyelven, a hangokon keresztül zajló interakció közelebb hozhat minket, és összekapcsolódhatunk az elménkben és a lelkünkben egyaránt.”

Ezeket hallgatta mostanában Mózes Tamara

Rachelle Ferrel (US) Kevin E. Taylor-nak adott interjúját, ahol a kérdésekre végig énekelve adja a válaszokat. A legfelemelőbb interjú, amit valaha láttam.

 

Nina Simone élő koncertfelvételeiből hallgattam mostanában sokat, még zsigeribben hatnak rám, mint régen, újabb rétegeket fedezek fel bennük.

 

 

John Mayer dalait, szeretem a zeneszerzési fogásait és az előadói eleganciáját.

 

 

A Dirty Projectors zenekar (US) utóbbi években készült felvételeit, tetszenek a vokálfelrakások és a hangszerelések.

 

 

Stromae (BE) és Pomme (FR) dalait, populárisak, de kifinomultak is egyben, sokat közülük a külföldi tanításaimhoz használok, amikor a belga tanítványoknak francia nyelvű dalokat keresek.

 

 

Mózes Tamara öt kedvenc lemeze

 

„Kedvenc” kategóriában sosem tudtam igazán gondolkodni, de ezeket az albumokat nagyon szívesen kiemelem; nem is mind jazzlemez, viszont mindegyik olyan fajta minőséget és szabadságot közvetít, ami elemi számomra.

Rachelle Ferrel: Individuality 

Amerikai énekesnő-zongorista, az egyik legszuggesztívebb előadó, akit ismerek, lehengerlő muzikalitással.

 

 

Aziza Mustafa Zadeh: Shamans

Németországban élő azeri zongorista-énekesnő, a jazzel és a komponált zenével vegyíti a népzenei motívumokat, és hihetetlen virtuózan bánik mind a hangszerrel, mind az énekhangjával.

 

 

Gabriel Kahane: Book of Travelers

Ő egészen friss felfedezés számomra, zseniális zeneszerző, elvarázsol, ahogy a szövegeket és a zenét összefonja.

 

 

Kaltenecker Zsolt: Analog Remains

Zsolttal pár éve játszunk együtt, kivételes, ahogy a hangszínekkel bánni tud, ebben az albumban pedig – különösen a lassú tételekben – van valami nyugodt időn-kívüliség.

 

 

Sviatoslav Richter: Schubert Sonatas

Azon belül is a Bb dúr Szonáta D960, transzcendens élmény, húsz éve is az egyik legkedvesebb darabom volt, és most is az, Richter előadása pedig felemelő.

Fejléckép: Mózes Tamara (Fotó/Forrás: Tamaramozes.com)

Mózes Tamara: „Fontos, hogy akkor is megmaradjon a kíváncsiság, amikor lejövünk a színpadról”

Kapcsolódó

Mózes Tamara: „Fontos, hogy akkor is megmaradjon a kíváncsiság, amikor lejövünk a színpadról”

Három héten át hazai nagyságok és nemzetközi sztárok adják egymásnak a színpadot a Jazzfest Budapesten.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Életöröm és vérpezsdítő muzsika – jön a 3. Nemzetközi Cigány Dal Napja

Idén augusztus 8-án –a legendás észak-macedón énekes, Esma Redžepova születésnapján – harmadik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Cigány Dal Napját. Az eseménysorozatban ezúttal már hat ország tizenöt helyszíne vesz részt.
Jazz/World interjú

„A zene lényege a töltekezés” – beszélgetés Weisz Gábor jazzszaxofonossal

A koronavírus idején asztalosnak állt, de az állandóan zsongó kereskedelmi rádió elkergette a műhelyből. Szerencsére Weisz Gábor ismét a szaxofonjával keresi a kenyerét. Számos formációban játszik, egyre sikeresebb, és már pontosan tudja, hogy a zene nem csak technikai tudásból áll.
Jazz/World hír

Harminc feltörekvő zenész léphet fel a Magyar Zene Háza külső és belső tereiben

Idén nyáron, a Fringe program keretében zeneiskolásoknak, hobbizenészeknek, feltörekvő zenekaroknak és utcazenészeknek adnak lehetőséget a fellépésre a Magyar Zene Ház különböző pontjain.
Jazz/World magazin

Szabadnak hittük és öröknek – emlékezés Fábián Julira

A tragikusan korán elhunyt énekesnő, Fábián Juli július 9-én lenne 44 éves. Hosszú betegség után, 37 éves korában hunyt el, 2017. december 16-án. Fáy Miklós megemlékezése 2018-ban jelent meg a Fidelio Kult50 kiadványában.
Jazz/World ajánló

Csibész francia jazztrió a BJC-ben

Immár tizenöt éve kezdte meg világhódító útját a Rémi Panossian Trio. A világ nagy jazzfesztiváljain rendszeresen koncertező formáció hamarosan a Budapest Jazz Clubba látogat.