Január 14-én 15.00 órától az idén 15 éves Budapest Jazz Clubban tartja téli bemutató koncertjét a BM Music School. A zeneiskolát 2020 novemberében alapította Bihari Márton gitáros, hogy lehetőséget biztosítson a zenélni vágyóknak – életkortól és előtanulmányoktól függetlenül – a kibontakozásra. Az oktatás alapvetően könnyűzenei irányultságú, a képzett, aktívan fellépő zenészekből álló tanári kar otthonosan mozog jazz, hip-hop, blues, rock, pop, soul műfajokban.
„Aki zenét tanul, az nem csak a hangszerén tanul meg játszani, vagy a hangját képzi – olvasható a BM Music School honlapján. – A zenével fejlődik a személyiségünk és a gondolkodásmódunk, felszabadítja kreatív energiáinkat, kiszakít a szürke hétköznapokból.” Ennek a szellemiségnek a jegyében szervezte meg a tanítást Bihari Márton, aki szerint nagy igény volt egy ilyen iskolára, amit az is jól mutat, hogy az indulás óta közel 350 tanuló fordult meg náluk, és jelenleg is 100-150-en látogatják az órákat rendszeresen. A diákok egy része iskolás korú, ám a többséget azok a felnőttek alkotják, akik munka és család mellett döntöttek úgy, hogy elmélyítik a tudásukat valamelyik hangszeren. Jelenleg ének, gitár, basszusgitár, dob, zongora, szaxofon és klarinét oktatása közül választhatnak az érdeklődők, egyéni vagy zenekari órákon.
„Nincs előre megírt, kötelező tanmenet. Úgy tanítunk, hogy megismerjük a másikat, és az erősségeire, valamint az igényeire szabjuk a tananyagot.
Fontos a visszajelzés, odafigyelünk a diákjainkra” – avatta be lapunkat az iskola alapítója. 2022 júniusában tartották az első bemutató koncertjüket, az Analog Music Hallban. „Minden zenetanuló számára fontos fordulópont, amikor az egyéni órákról, illetve zenekari gyakorlatokról kiszabadulva színpadra tudja vinni munkája gyümölcsét – teszi hozzá Bihari Márton. – Ez abszolút mélyvíz mindenkinek, a legtöbben most lépnek először színpadra, de a többieknek sincs még túl nagy gyakorlata ebben. De csinálni kell, csak így szerezhető meg a kellő rutin és magabiztosság.”
A január 14-i koncerten szólóban, duóban és zenekari felállásban lépnek színpadra a diákok, hogy megmutassák, min dolgoztak az elmúlt időszakban. 15.00 órakor az egyéni produkciókkal kezdődik a program, majd ezt követően a zenekarok mutatkoznak be. A műsor is igazán változatosnak ígérkezik a klasszikus számoktól az ismert dalok átirataiig, az egyik zenekar pedig egy saját szerzeményt is előad majd.
Az eseményről további információ itt érhető el.
Fejléckép: Zenei foglalkozás (forrás: BM Music School)