Jazz/World

Aki a zenén keresztül igyekszik reményt adni – Omar Sosa kedvenc lemezei 

2023.04.28. 14:00
Ajánlom
„Hallgató” címmel indult el a Fidelio és a Jazzfest Budapest közös sorozata, amelyben a hazai, valamint a nemzetközi jazz és világzenei színtér egy-egy jeles képviselője mutatja meg olvasóinknak, milyen zenéket hallgat mostanában. A sorozat hetedik részében Omar Sosa kedvenceibe hallgathatunk bele. 

A kubai születésű jazz-zenész, zeneszerző, zongorista és ütőjátékos karrierje az 1980-as években kezdődött, amikor megalapította a Tributo együttest. A zenekarral ezután sokat turnézott, és több albumot is rögzített.

Zenéjét ősi gyökerű afrikai és latin dallamok jellemzik, amelyeket áthat az ősök spiritualitása, a játékosság és a kísérletezőkedv. 

Az 1990-es években költözött hazájából az ecuadori Quitóba, majd Spanyolországba, onnan az Egyesült Államokba és végül vissza Spanyolországba, ahol Barcelonában telepedett le.

Eddigi pályafutása alatt több mint harminc lemezt adott ki, emellett pedig négy albumáért Grammy-díjra jelölték.

OmarSosa2015-027-113717.jpg

Omar Sosa (Fotó/Forrás: Jazzfest Budapest)

Legutóbbi, SUBA című albumát a szenegáli születésű Sockuo Keitával készítette:

„Az album koncepciója a béke, a remény és az egység. A jelen pillanatban, amikor minden apránként szétesik,

az egyetlen dolog, ami még bennünk van, az isteni kapcsolat a benső hangunkkal, a szellemünkkel, a fényünkkel és az őseinkkel.

A zenén keresztül igyekszünk reményt adni, és elmondani az embereknek, hogy együtt lehetünk” – olvasható az album leírásánál. 

Omar Sosa kedvencei

Marvin Gaye

Erik Satie

 

Bill Evans: The Paris Concert

 

Fejléckép/Forrás: JazzFest Budapest 

 

A kíváncsiság fiatalon tart: 57. születésnapját ünnepli Omar Sosa

Kapcsolódó

A kíváncsiság fiatalon tart: 57. születésnapját ünnepli Omar Sosa

A kubai születésű jazz-zenész, zeneszerző, zenekarvezető, zongorista- és ütőjátékos, Omar Sosa április 10-én az oregoni Portlandben ünnepli 57. születésnapját, Sockuo Keitával lép majd fel. Energikus, afro-karibi zenéjének nemrég Budapesten is átadhattuk magunkat. Reméljük, mihamarabb ismét eljön!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Életöröm és vérpezsdítő muzsika – jön a 3. Nemzetközi Cigány Dal Napja

Idén augusztus 8-án –a legendás észak-macedón énekes, Esma Redžepova születésnapján – harmadik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Cigány Dal Napját. Az eseménysorozatban ezúttal már hat ország tizenöt helyszíne vesz részt.
Jazz/World interjú

„A zene lényege a töltekezés” – beszélgetés Weisz Gábor jazzszaxofonossal

A koronavírus idején asztalosnak állt, de az állandóan zsongó kereskedelmi rádió elkergette a műhelyből. Szerencsére Weisz Gábor ismét a szaxofonjával keresi a kenyerét. Számos formációban játszik, egyre sikeresebb, és már pontosan tudja, hogy a zene nem csak technikai tudásból áll.
Jazz/World hír

Harminc feltörekvő zenész léphet fel a Magyar Zene Háza külső és belső tereiben

Idén nyáron, a Fringe program keretében zeneiskolásoknak, hobbizenészeknek, feltörekvő zenekaroknak és utcazenészeknek adnak lehetőséget a fellépésre a Magyar Zene Ház különböző pontjain.
Jazz/World magazin

Szabadnak hittük és öröknek – emlékezés Fábián Julira

A tragikusan korán elhunyt énekesnő, Fábián Juli július 9-én lenne 44 éves. Hosszú betegség után, 37 éves korában hunyt el, 2017. december 16-án. Fáy Miklós megemlékezése 2018-ban jelent meg a Fidelio Kult50 kiadványában.
Jazz/World ajánló

Csibész francia jazztrió a BJC-ben

Immár tizenöt éve kezdte meg világhódító útját a Rémi Panossian Trio. A világ nagy jazzfesztiváljain rendszeresen koncertező formáció hamarosan a Budapest Jazz Clubba látogat.