Ha jól tudom, már a bölcsődnél is széki népdalokat dúdolt neked édesanyád, hiszen a szüleid is táncházasok, népzenészek voltak.
Igen, a népzene szeretete a szüleimtől ragadt rám. Amikor kislány voltam, ők a saját zenekarukkal rendszeresen kísértek néptánc együtteseket.
Majd a későbbiekben az édesanyám mint az énektanárom is jelen volt az életemben, hiszen a salgótarjáni zeneiskola népzene tanszakán nála tanultam énekelni.
Az egy érdekes helyzet lehetett, hogy ő volt a mestered is. Ezt hogyan élted meg? Gördülékenyen ment?
Voltak nehézségei, hiszen az anya-lánya viszony erősebb a tanár-növendék kapcsolatnál, és ezt nem lehet kettéválasztani. Anyukám a mai napig egy nagyon jó és kritikus szakmai tükör számomra. Azt gondolom, hogy a kettős helyzet miatt ő kicsit más szemszögből fogalmaz meg kritikát egy-egy koncertem kapcsán, mint egy „kívülálló”. Ez a dolog nem volt mindig zökkenőmentes és egyszerű, de a hozadéka óriási dolog számomra.
A Dűvő zenekar énekeseként már egészen fiatalon koncerteztél, és 2015-ben velük készítetted el a Magam járom című albumot, akit az első önálló lemezedként definiálsz. Nehéz lépés volt a zenekar élére állni ezen a lemezen?
Eddigre már nagyon sok lemezen közreműködtem különböző zenekarokkal. Ez nem volt új dolog, az viszont igen, hogy végre úgy gondoltam, eljött az az idő, hogy én magam állítsak össze egy olyan zenei anyagot, ami teljes mértékben az enyém. Ez nem azt jelentette nálam, hogy mindennel szakítani akartam. A Dűvő Zenekar, akikkel lassan egy évtizede dolgozom, biztos támaszt jelentett számomra, ezért is kértem fel őket arra, hogy a lemezemen kísérjenek engem. Rajtuk kívül Szokolay Dongó Balázs fúvós-zenész, Bolya Mátyás kobzás, illetve Unger Balázs cimbalmos is játszott a lemezen. Ez az első albumom, névjegyként tekintek rá. Azt hiszem, hogy minden előadónak egy nagy levegőt kell venni, mikor arra szánja magát, hogy elkészíti az első szólólemezét. El kell fogadni, hogy ez csak lenyomata az akkori állapotnak, ami soha nem lesz tökéletes. Én arra törekedtem a Magam járom kapcsán is, hogy az addigi munkásságom összegzését mutassam be.
Ehhez képest a mostani, Rustico című lemez egy viszonylag nagy elmozdulás, mivel egyedibb hangszerelési megoldásokkal is éltek.
A Rustico lemezre nem a saját szólólemezemként tekintek, hiszen Szokolay Dongó Balázs furulyás-dudással és Zimber Ferenc cimbalmossal közös ötleteinkből született, együtt alkottuk. Egy közös koncertünk kapcsán vettem a fejembe, hogy ezt bizony érdemes lemezre venni. Azt hiszem, a varázsát is ez adja, hogy benne van az élő koncertek élménye.
Ez a lemez egy picit szakít az autentikus népzenei hagyományokkal és kicsit nagyobb teret enged az improvizációnak, a cimbalom és a furulya virtuóz játékának.
Nem ragaszkodtunk annyira ahhoz, hogy stílushűen adjuk elő a dalokat, hanem inkább saját zenei ötleteinknek kerestünk igényes formát. De a zenei nyelv gyökere a magyar népzene.
Te hogyan éled meg az „autentikus népzene versus feldolgozott népzene”-kérdést, ami még mindig éles vitákat szül?
Én alapvetően magamat olyan előadóként definiálom, aki autentikus módon közvetíti a népdalokat. De nem tartom megvetendőnek, hogy a tradicionális népzenei nyelvet, amelyből mindhárman kiindulunk, egy picit a saját képünkre formáljuk. Ezért nem tudnék egyik vagy másik oldalon helyet foglalni ebben a vitában.
Azt gondolom, hogy szabad kísérletezni, ám fontos, hogy alázattal és mély ismeretekkel alátámasztva nyúljunk egy-egy népdalhoz a feldolgozás során.
Tehát nagyon fontos a népdalokat saját közegükben megismerni, és tudni, hogy mik az egyes tájegységek stílusjegyei. Én nagyon örülök, hogy olyan zenészekre találtam, akikkel zeneileg és emberileg is jól megértjük egymást és egy közös gondolkodási folyamatba kavarodtunk bele – nem gondolom, hogy ez valamiféle felületes értelmezése lenne a magyar népzenének. Szerintem használja mindenki szabadon a népzenét, de tudja, mi a tiszta forrás!
A mostani lemezre mi alapján válogattátok ki a dalokat?
Mivel a magyar népi fúvóshangszerek – a furulya, hosszúfurulya, kaval, duda – és a cimbalom közös játéka kicsit formabontó, ezért olyan tájegységek zenéjéhez nyúltunk, ahol mindkét hangszer játékára van példa, ha nem is együtt. Nyilván aztán a játékmód elrugaszkodottabb, mint az autentikus forma, de mégsem túlzottan formabontó. Ezért kerültek a lemezre moldvai, székelyföldi, somogyi dallamok is.
A trió játéka a Mesterségek ünnepén már biztosan hallható lesz.