A hatvanas években az amerikai állam számos sikeres jazz-zenészt küldött „kulturális nagykövet” szerepben a világ különböző pontjára, hogy ott propagálják: az USA nem rasszista, és van egy fantasztikus új műfaja, a szabadságot reprezentáló jazz. Dave Brubeck ebben a sorban olyan zenészekhez csatlakozott első európai turnéjával 1958-ban, mint Benny Goodman, Louis Armstrong, vagy Dizzy Gilespie, akik mind-mind jártak a vasfüggöny mögötti országokban azzal a céllal, hogy bemutassák az új műfajt. A fekete zenészeket kritika is érte ezen turnék miatt, Louis Armstrongot például bírálták, hogy elvállalta a propagandista szerepét, miközben dalaiban az őt is érintő rasszizmusról énekelt. Dave Brubeck azonban rengeteget profitált ezekből az utakból, mégpedig zenei értelemben.

Ennek egyik legismertebb emléke a Blue Rondo a la Turk, amiben egy olyan 9/8-os török dallam inspirálta őt, amit történetesen egy török utcazenésztől hallott első európai turnéja alkalmával. Amikor megkérdezte a helyieket, mi is ez a furcsa ritmusú zene, azt mondták neki:

Természetesen számára sem volt ismeretlen a 9/8-os ütemmutató, az amerikaiak azonban három triolában számoltak, míg a török népzene kettes felosztásban gondolkodott erről a ritmusképletről, amelyben minden második hang hangsúlyos. Ezt a szemléletet emelte be Brubeck első ízben az amerikai jazzbe a Blue Rondo a la Turk című szerzeményével. A dal a Columbia Records gondozásában megjelent tizennegyedik albumán, az 1959-ben napvilágot látott Time Out címűn szerepel, ami karrierje legnagyobb áttörését hozta, hiszen ez volt az első jazzlemez Amerikában, ami több mint egymillió példányban kelt el. Ezen a konceptlemezen olyan zenei gondolatok és ritmikai elképzelések jelentek meg, amik addig az amerikai jazzt nem jellemezték, hiszen az addig főleg 4/4-es ritmusra épült.

Az asszimetrikus ritmusok interpretálásában fontos szerepe volt Brubeck dobosának, Joe Morellónak, aki lubickolt a poliritmiában – ezt a különös vonzódását még a klasszikus hegedűs múltjából hozta. Ő volt az, aki egy alkalommal egy 5/4-es groove-val kísérletezett, ami a lemezen szereplő másik legendás szerzemény, Paul Desmond kompozíciója, a Take Five gerincévé vált.

A lemezen szereplő Strange Meadowlark például tipikus, 4/4-es lüktetésű szving, a Kathy’s Waltz pedig a népszerű, ¾-es keringőritmusra épül, a Take Five-nak pedig amellett, hogy bonyolult ritmusa van, gyönyörű, fülbemászó dallama is.

hiszen 1959 az év, amikor megszületett Miles Davis ikonikus Kind Of Blue című lemeze, Charles Mingus Mingus Ah Um című albuma, Ornette Coleman The Shape Of The Jazz to Come című lemeze és még megannyi, a jazz szempontjából a mai napig hivatkozási pontnak tekinthető zene.