Jazz/World

Fesztiválhangulatú esttel várja a közönséget a 15 éves Budapest Jazz Club

2022.12.30. 12:55
Ajánlom
A Budapest Jazz Club 2007-es indulása után rövid időn belül ismert, itthon és nemzetközileg is jegyzett kulturális helyszínné, zenei központtá avanzsált. A BJC sikerét jól mutatja, hogy januárban csaknem hatvan esemény várja a vendégeket. A programok között a jazz koncertek mellett színházi produkciók és családi programok is helyet kapnak.

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

A nemzetközi sztárok meghívásán túl a BJC kiemelt figyelmet fordít a tehetséggondozásra, valamint a műfaj legautentikusabb megnyilvánulási formájára, az improvizáció szabadságát hirdető Jam Session-ök szervezésére.

Az elmúlt években ez a sorozat olyannyira népszerű lett, hogy jelenleg – egész Európában egyedüli módon – egy-egy rezidens formáció a hét öt napján várja a spontán örömzenélés rajongóit

a zenészek és a közönség köreiből egyaránt. A koncertek után kezdődő jamek ráadásul ingyenesen látogathatóak. Ahogy a Budapest Jazz Club tizenötödik születésnapja, amely válogatott programmal várja a jazz-zene beavatott híveit épp úgy, mint a műfajt még kevésbé ismerő, de az élőzene varázsára fogékony közönséget. A január 7-i esten László Attila vezetésével közreműködik az LFZE Big Band: a koncert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Budapest Jazz Club sok éves együttműködését szimbolikusan is reprezentálja. Az egyetem hallgatói a hazai jazzgitározás vezéregyéniségével, a nagyzenekari gyakorlatért több mint harmincöt éve felelős „Tanár úrral” élükön hívják életre a Big Band műfajban rejlő kimeríthetetlen zenei játékosságot.

A nagyzenekart követi a Hodek Trio.

hodek_ok-123644.jpg

Hodek Áron (Fotó/Forrás: BJC)

A mindössze tizenegy éves komáromi Hodek Áron basszusgitáros máris világszerte elismert zenész, nemzetközileg jegyzett „csodagyerek”.

Elképesztő sikereire hat éves kora óta fókuszál a világ. Tehetségére olyan legendás zenészek figyeltek fel, mint Quincy Jones, Lenny Kravitz, Timbaland, Robert Glasper, és még sokan mások. Social média felületeire feltöltött videóit Chris Brown és Justin Timberlake is megosztotta. Felnőtteket meghazudtoló virtuozitása mellett a tanulással vagy gyakorlással sem elsajátítható „stenk” teszi életkorát meghazudtolóan kiforrott hangvételűvé játékát.

A fesztiválhangulatú est programját az Oláh Kálmán Jr. Qurtet produkciója zárja.

Oláh Kálmán Jr. először édesapja nyomdokain haladt, zongorázni tanult, majd tizenkét éves korában kezdett el szaxofonozni.

750x500_15-124101.jpg

15 éves a Budapest Jazz Club (Fotó/Forrás: BJC)

Formációjával a post-bop stílusban érzi magát a legotthonosabban. Az est alkalmával elsősorban a Jam Session-ök hangulatához leginkább illő jazz-standardeket szólaltatják meg.

15 éves a Budapest Jazz Club

Időpont: 2023. január 7. 19.00

Támogatott tartalom.

Fejléckép/Forrás: Budapest Jazz Club 

Budapest Jazz Club

Ha könnyed, mégis nívós zenei élményre vágyik, ha a jazz elkötelezett híve, vagy épp most barátkozik a műfajjal, látogasson el a főváros jazzéletének központjába, a Budapest Jazz Clubba! A különleges atmoszféra és kiváló hangminőség mellett, barátságos hangulatú jazzkávézóval és bisztró-fogásokat kínáló étteremmel is várják.

A klub-életben kuriózumnak számító világsztárok mellett, állandó fellépőik a hazai és nemzetközi jazz elismert művészei. A Budapest Jazz Club támogatja a fiatal tehetségeket, teret biztosít a hazai jazzélet szakmai eseményeinek, ám mindezek mellett létrejöttének elsődleges célja, hogy minden téren igényes közeget teremtsen a szórakozni vágyóknak.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Életöröm és vérpezsdítő muzsika – jön a 3. Nemzetközi Cigány Dal Napja

Idén augusztus 8-án –a legendás észak-macedón énekes, Esma Redžepova születésnapján – harmadik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Cigány Dal Napját. Az eseménysorozatban ezúttal már hat ország tizenöt helyszíne vesz részt.
Jazz/World interjú

„A zene lényege a töltekezés” – beszélgetés Weisz Gábor jazzszaxofonossal

A koronavírus idején asztalosnak állt, de az állandóan zsongó kereskedelmi rádió elkergette a műhelyből. Szerencsére Weisz Gábor ismét a szaxofonjával keresi a kenyerét. Számos formációban játszik, egyre sikeresebb, és már pontosan tudja, hogy a zene nem csak technikai tudásból áll.
Jazz/World hír

Harminc feltörekvő zenész léphet fel a Magyar Zene Háza külső és belső tereiben

Idén nyáron, a Fringe program keretében zeneiskolásoknak, hobbizenészeknek, feltörekvő zenekaroknak és utcazenészeknek adnak lehetőséget a fellépésre a Magyar Zene Ház különböző pontjain.
Jazz/World magazin

Szabadnak hittük és öröknek – emlékezés Fábián Julira

A tragikusan korán elhunyt énekesnő, Fábián Juli július 9-én lenne 44 éves. Hosszú betegség után, 37 éves korában hunyt el, 2017. december 16-án. Fáy Miklós megemlékezése 2018-ban jelent meg a Fidelio Kult50 kiadványában.
Jazz/World ajánló

Csibész francia jazztrió a BJC-ben

Immár tizenöt éve kezdte meg világhódító útját a Rémi Panossian Trio. A világ nagy jazzfesztiváljain rendszeresen koncertező formáció hamarosan a Budapest Jazz Clubba látogat.