Jazz/World

Fidelio Klasszik: Bérczes, Böhm, Micheller

2015.05.23. 07:30
Ajánlom
A Klasszik Rádió és a Fidelio magazinműsorának május 23-i adásában hallható lesz még Balog József, a THEALTER Fesztivál művészeti vezetője is.

Idén is megrendezik az Ördögkatlan Fesztivált. Az augusztus 4. és 8. között zajló összművészeti esemény díszvendége az Örkény Színház lesz, amelynek társulata a legkedvesebb darabjaikkal érkezik. Előadják a Tóték, az Azt meséld el, Pista! és az Anyám tyúkja című produkciókat, Esztrád címmel koncertet adnak, továbbá a Máthé Zsolt által vezényelt Örkény Vurstli is bemutatkozik. Az öt napon át, négy katlanfaluban zajló sorozatban további számos színházi darabot láthat a közönség, de zenei élményekből sem lesz hiány. Ránki Dezső Beethoven egyik zongoraversenyét adja elő a Hungarian Studio Orchestrával, Dresch Mihály két kvartettel lép fel, Wahorn András pedig barátaival lép színpadra. A kínálatról további részleteket árult el Bérczes László, az Ördögkatlan szervezője.

A Játékszín május 6-án mutatta be a Vidám kísértet című előadást Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Liptai Claudia és Pásztor Erzsi főszereplésével. Az angol Sir Noël Coward vígjátéka nemcsak a férfi-nő viszony örökzöld témáját mutatja be rendkívül szellemesen, hanem a csodákhoz való viszonyulásainkat is. A történet szerint Charles, az író következő regényéhez végez esettanulmányt, ezért meghív egy médiumot, hogy rendezzen szeánszot a házukban. A játék komikus fordulatot vesz, amikor rájönnek, hogy visszaidézték a hét éve elhunyt előző feleséget, Elvirát, akinek persze esze ágában sincs újra eltűnni férje életéből. A darabot Magyarországon először a Várkonyi Zoltán vezette Művész Színház mutatta be Tolnay Klárival és Ráday Imrével a főszerepben. A Játékszín előadásáról a rendezővel, Böhm Györggyel beszélgetünk.

Tízéves jubileumát ünnepli a Micheller Myrtill jazzénekesnő és Pintér Tibor jazzgitáros által 2005-ben alapított duó, a Voice&Guitar. Első lemezüket 2006-ban készítették, amelyet a következő évben "Az év jazzlemeze" kategóriában Fonogram-díjra jelöltek. 2009-ben a duó London előkelő jazz klubjaiban koncertezett: az ottani élmények adta az alapját második albumuknak. 2010-ben vadonatúj koncertműsorukkal ünnepelték öt éves születésnapjukat az Új Színházban, amelyről koncertalbum és DVD is megjelent. Idén tavasszal tízéves fennállásukat a Katona József Színházban egy nagykoncerttel és az erre az alkalomra készített Voice&Guitar 10 című lemezzel ünnepelték. A jubileumi albumon tíz dal szerepel, a jazz standardektől a pop slágereken át a saját szerzeményig.

Huszonötödik alkalommal jelentkezik idén a szegedi THEALTER Fesztivál. Az összművészeti eseményre július 17. és 25. között várják az érdeklődőket. Ebben az évben a k2 Színház lesz az esemény díszvendége. A Kaposvári Egyetem hallgatóiból alakult tehetséges, fiatal csapat 2011 őszén, az első THEALTER U21 plusz kisfesztiválon mutatkozott be Szegeden. A jubileumi THEALTER fesztiválon bemutatják a Züfec, a Bakfitty és az Apátlanok című előadásokat. A társulathoz és a kaposvári egyetemhez kapcsolódó Macskák Esernyővel zenekar is bemutatkozik a fesztiválon. A további részletekről a MASZK Egyesület elnökét, a fesztivál művészeti vezetőjét, Balog Józsefet kérdeztük.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére május 14-én, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Életöröm és vérpezsdítő muzsika – jön a 3. Nemzetközi Cigány Dal Napja

Idén augusztus 8-án –a legendás észak-macedón énekes, Esma Redžepova születésnapján – harmadik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Cigány Dal Napját. Az eseménysorozatban ezúttal már hat ország tizenöt helyszíne vesz részt.
Jazz/World interjú

„A zene lényege a töltekezés” – beszélgetés Weisz Gábor jazzszaxofonossal

A koronavírus idején asztalosnak állt, de az állandóan zsongó kereskedelmi rádió elkergette a műhelyből. Szerencsére Weisz Gábor ismét a szaxofonjával keresi a kenyerét. Számos formációban játszik, egyre sikeresebb, és már pontosan tudja, hogy a zene nem csak technikai tudásból áll.
Jazz/World hír

Harminc feltörekvő zenész léphet fel a Magyar Zene Háza külső és belső tereiben

Idén nyáron, a Fringe program keretében zeneiskolásoknak, hobbizenészeknek, feltörekvő zenekaroknak és utcazenészeknek adnak lehetőséget a fellépésre a Magyar Zene Ház különböző pontjain.
Jazz/World magazin

Szabadnak hittük és öröknek – emlékezés Fábián Julira

A tragikusan korán elhunyt énekesnő, Fábián Juli július 9-én lenne 44 éves. Hosszú betegség után, 37 éves korában hunyt el, 2017. december 16-án. Fáy Miklós megemlékezése 2018-ban jelent meg a Fidelio Kult50 kiadványában.
Jazz/World ajánló

Csibész francia jazztrió a BJC-ben

Immár tizenöt éve kezdte meg világhódító útját a Rémi Panossian Trio. A világ nagy jazzfesztiváljain rendszeresen koncertező formáció hamarosan a Budapest Jazz Clubba látogat.