- Honnan ered a Zenehajó ötlete?

- Fekete Kovács Kornélhoz legalább egy húsz éves barátság köt. Kezdettől ott voltam a MAO születésénél szemlélőként, koncertre járóként, barátként és mivel láttam, hogy ez egy irtózatosan jó zenekar, állandóan azon törtem a fejemet, hogyan tudnék a részesévé válni. Aztán öt-hat éve egy nyári délután gitároztam a gyerekeimnek, és megszületett a Katica a Patika című bossanova. Felhívtam Kornélt, hogy ez a dal rendes hangszerelés után kiált és ebből jött az ötlet, hogy mi lenne, ha gyerek jazz műsort csinálnánk. Ekkor egy csodálatos egybeesés történt, mert Kornélt épp akkor kérte fel a Bárka Színház arra, hogy valamilyen kakaó programmal, jazzel álljon elő a gyerekeknek. Iszonyú lelkesek lettünk, így indult el a Zenehajó.

A ZeneHajó Kapolcson (Fotó/Forrás: ZeneHajó / Facebook)

- A saját gyerekeid nevelésénél volt valami módszered arra, hogy megszerettesd velük a zenét?

- Semmilyen módszert nem alkalmaztam náluk, egyáltalán nem érdekli őket a zene. Aki zenész lelkű, az pontosan felismeri, hogy milyen az, amikor egy gyereket megérint a zene. Azt a gyereket nem lehet levakarni a zongoráról, az azt játssza, hogy mikrofonba énekel, vagy a gitárt pengeti össze-vissza. A gyerekeimre ez nem volt jellemző, az ő érdeklődésük más irányba ment, és én ezt nem erőltettem. A lányom tizenhat éves, és jelenleg azt ígérik neki, hogy jövőre NB1-ben játszhat, úgy gondolom, hogy jól döntöttem, amikor nem a saját vágyaimat és ízlésemet erőltettem rájuk, hanem engedtem, hogy a saját útjukat járják, ahogy én is tettem annak idején.

- El lehet szerinted kerülni a zenetanulásnak azt a részét, ami szenvedéssel és izzadsággal jár?

- Én azt az elvet vallom, miszerint nem létezik, hogy a zenével való ismerkedés – legalábbis kezdetben, a népszerűsítés szintjén- egy rosszkedvű dolog legyen. Az biztos, hogy amikor komolyodik a helyzet és gyakorolni kell, az nem vicc. Gyakorlás nélkül nem válik zenésszé senki. A gitárosoknak vérhólyagok lesznek az ujján, a zongoristáknak órákon keresztül kell skálázni, az énekesek pedig vért köpnek, mire rájönnek, hogy hol van a hangjuk. De abban egészen biztos vagyok, hogy a kisgyerekekkel még azt kell érzékeltetni, hogy ez egy jókedvű önkifejezési forma, ami a szabadságról, a vidámságról és a kreativitásról szól.

- Hogyan tudjátok mindezt véghezvinni egy olyan műfajjal, a jazzel, amiről a legtöbbeknek az az elképzelése, hogy nehezen fogyasztható?

- Az alapcélunk az, hogy ezeket a jazzel kapcsolatos előítéleteket eloszlassuk. Ennek érdekében én persze nagyon sokat hülyéskedek a gyerekeknek, dalokat rögtönzünk, megismerkedünk a húsz tagú bigband hangszereivel, a végén pedig közösen írunk egy dalt. A lényeg, hogy a nagy kacagás közben észrevétlenül tanuljanak dolgokat. Mondok egy példát: minden egyes előadás azzal kezdődik, hogy ordítóversenyt rendezünk: ki a hangosabb, a közönség vagy pedig a zenekar? A gyerekek imádják a versenyt, pusztán annyit kell betartaniuk, hogy én karvezetőként intem nekik, hogy mikor kell ordítani, mikor kell abbahagyni. Utána szólok is nekik, hogy észre se vették, de egy énekkar voltak, hiszen jeleztem, hogy mikor kell levegőt venni, mikor kezdődik a hang és mikor van vége. Mi csak szeretnénk bizonyos alapfogalmakat elhelyezni a fülükben és aztán abban reménykedünk, hogy ez később jó alapot képez a zeneszeretethez. Nem hiszem, hogy úgy mennek haza, hogy rögtön Duke Ellingtont, Oscar Petersont, vagy Thelonius Monkot akarnak hallgatni, de egy előítélet-felhő itt szétoszlik.

Hajós András (Fotó/Forrás: Csendes Kriszta)

- Mennyire tudnak neked meglepetést okozni a gyerekek négy évnyi Zenehajó után?

- Meglepetést két dologgal tudnak okozni. Egyrészt minden alkalommal meglepődöm, hogy mennyire megijednek az első pillanatban egy élő zenekari hangzástól. Sajnos a mai gyerekek számára a zene legtöbb esetben fülhallgatóból, telefonból, vagy számítógépből jön, egy valódi koncertteremben egy zenekar a levegőn keresztül átadva pedig egészen máshogy szól. Aztán ahogy a félelem csökken és részletesen elmondjuk nekik, hogy mit hallanak, úgy a végén már vidáman állnak közel és értik, hogy miről van szó. Ez azt jelenti, hogy ezt meg lehet szokni, ez egy tanulási folyamat, csak éppen a fülünket is edzeni kell. A másik, ami extrém szokott lenni, az utánozhatatlan gyermeki kreativitás. Ha ennek terepet adunk, olyan ötletekkel, rímekkel és gondolatokkal jönnek, amit egészen felemelő hallgatni. Ilyenkor mindig meggyőződöm arról, hogy a Homo Sapiens legkifejlettebb példánya agyi szempontból a gyerek.

- A karácsonyi Zenehajó mennyiben lesz különleges?

- A karácsonyi műsorban általában kevésbé interaktív foglalkozás tartunk, mint inkább a lemezanyagot kicsit koncertszerűen előadjuk. Valószínűleg lesznek meglepetésvendégek is. Tavaly az ünnepi alkalomra való tekintettel valódi ajándékok kerültek a valódi fa alá. Hogy ez idén is így lesz-e, legyen meglepetés.