Jazz/World

Kárpáti Dódi: „Mindenféle zenében olyasmi vonz, ami nem besorolható” 

2023.04.21. 12:50
Ajánlom
„Hallgató” címmel indult el a Fidelio és a Jazzfest Budapest  közös sorozata, amelyben a hazai, valamint a nemzetközi jazz és világzenei színtér egy-egy emblematikus figurája mutatja meg olvasóinknak, milyen zenéket hallgat mostanában. A sorozat hatodik részében Kárpáti József Dódi grafikus, trombitás kedvenceibe hallgathatunk bele. A művész április 22-én ünnepli 65. születésnapját. 

Kárpáti József Dódi az egri Tanárképző Főiskolán szerezte első diplomáját, majd az  Iparművészeti Egyetemen (mai MOME) másoddiplomázott. Jelenleg a Nádasdy Kálmán Művészeti és Általános Iskolában festészetet tanít, emellett képzőművészettel is foglalkozik.

2000 óta a Quimby zenekar oszlopos tagja.

Emellett más dzsessz-formációkban is megcsillantja tehetségét, többek között a Kamu zenekar, és az általa, 2011-ben alapított Kárpáti Dódi Priváti Projekt trombitásaként. 

KarpatiDodi2017-055bw-163713.jpg

Kárpáti Dódi (Fotó/Forrás: Jazzfest Budapest)

„Régre visszanyúló érdeklődésemnek köszönhetően folyamatosan innovatív törekvéseket keresek a kortárs zenében. Mondok két dzsesszgyökerű példát. Mindenféle zenében olyasmi vonz, ami nem besorolható, kevésbé „engedelmes” muzsika” – mondja Kárpáti Dódi, amikor arról kérdezzük, milyen zenéket hallgat mostanság.  

Kárpáti Dódi kedvencei: 

„Az egyik Fabian Almazan (zongorista, zeneszerző), aki a Personalities című 2011-es lemezén diszkrét hangjával is hatalmasat szól. A ritmusszekciót vonósnégyes egészíti ki. Almazan játékával együtt ritka érdekes figyelemvezetést produkálnak. Budapesten is hallhattuk játékát Terence Blanchard zenekarában.

 

A második egy csapat: vagány konceptualisták nemzetközi gyülekezete. Mostly Other People Do the Killing néven lesznek pár év múlva örökzöldek zenéjükkel, vagy már most is azok... Nálunk még sajnos nem, ezért tűkön ülve várhatunk, amíg újra Bécsbe jönnek. Bátran egyensúlyoznak, lármájukat tudatos kontroll alá helyezve az elviselhetőség határán. Mindannyian mesterei a hangszerüknek, és van elképzelésük arról, mit akarnak létrehozni a játékukkal. Peter Evans azon kevesek közé tartozik a trombitások között, akinek sem a soundja, sem a dallamkincse nem igazodik trombitástrendekhez.”

 

„Az aktuálisan hallgatott lemezek jórészt egybe is esnek az aktuális kedvenc lemezekkel, ugyanis megváltoztathatatlan top öt kedvencet nem tudnék kiemelni. Ilyen aktuális Brian Eno Rams című albuma. Az én szememben az utóbbi egy évben senki nem villantott ennél nagyobbat.”

 

A következő „újdonságért” kérlek, ne rúgjatok bokán! 2012-ben a Let Them Eat Vinyl kiadta az eddig kiadatlan, főleg koncertfelvételekből álló An Ashtray Heart Toronto Broadcast 1981 című Captain Beefheart-vinylt. Hát, basszák meg, Dódinál betaláltak! A lemez úgy kuriózum, ahogy van, és nemcsak az itt először hallható Orange Clow Hammer '75-ös Radio Show with Frank Zappa miatt. Ha hallgatod a lemezt, ott lehetsz a koncerten... És ahogy írok róla, fel is raktam. Az Abba Zaba végén Don Van Vliet üvöltő énekgörcsöt kap.”

 

Pörög mostanában The Silverman/Edward Ka Spel közös The Thirty Year Itch című vinylje, amit többnyire csak a koncertjeiken árusítanak, vagy megrendelhető. 2010-ben magánkiadásban jelent meg. Erről annyit, hogy csodaszép, befelé épülő, asszociatív zene, végtelenül előremutató hangzásvilággal.”

 

 

 

„The Cinematic Orchestra presents In Motion 1.+ Dorian Concept and Tom Chant + Austin Perlata Lapis 2012, Ninjatune – ez a címe annak a vinylnek, ami most előttem van. Ez azt is jelenti, hogy ma éjjel ezt fogom hallgatni, felváltva a Calexico Spiritosójával (2012, Slang).”    

 

„A Calexico heroikus romantikája tökéletesen ki fogja egészíteni a Cinematic játékosan borús világát. A zenekar ezen a lemezén a Vienna Radio Symphonic Orchestra és a Deutsches Filmorchester Babelsberg közreműködésével ér el olyan minőséget, ami számomra mértékadó az ilyesfajta fúzióban.”

 

 

Fejléckép: Kárpáti Dódi (Fotó/Forrás: Jazzfest Budapest)

Kárpáti Dódi: „Nem kell a biztonságérzet!”

Kapcsolódó

Kárpáti Dódi: „Nem kell a biztonságérzet!”

A Quimby „trollhangú” énekes-trombitásaként is emlegetett Kárpáti Dódi a napokban ünnepli 60. születésnapját. Ez alkalomból április 23-án a Get Closer Concerts szervez neki nagy szabású születésnapi koncertet, ahol saját, Priváti Projekt formációja mellett olyan vendégelőadók is fellépnek, mint Erik Truffaz, Barabás Lőrinc, vagy anyazenekara, a Quimby.

Három hétre Budapest lesz a jazz fővárosa

Három hétre Budapest lesz a jazz fővárosa

Öt kontinens huszonhárom országának fellépői látogatnak Budapestre április 26. és május 17. között, a második alkalommal megszervezett Jazzfest Budapestre.

Hallgató

A Fidelio és a JazzFest Budapest közös sorozatában a hazai, valamint a nemzetközi jazz és világzenei színtér egy-egy kimagasló képviselője osztja meg olvasóinkkal, milyen zenéket hallgat mostanában.

A sorozat részei itt érhetők el.

Fejléckép forrása: Pexels

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Életöröm és vérpezsdítő muzsika – jön a 3. Nemzetközi Cigány Dal Napja

Idén augusztus 8-án –a legendás észak-macedón énekes, Esma Redžepova születésnapján – harmadik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Cigány Dal Napját. Az eseménysorozatban ezúttal már hat ország tizenöt helyszíne vesz részt.
Jazz/World interjú

„A zene lényege a töltekezés” – beszélgetés Weisz Gábor jazzszaxofonossal

A koronavírus idején asztalosnak állt, de az állandóan zsongó kereskedelmi rádió elkergette a műhelyből. Szerencsére Weisz Gábor ismét a szaxofonjával keresi a kenyerét. Számos formációban játszik, egyre sikeresebb, és már pontosan tudja, hogy a zene nem csak technikai tudásból áll.
Jazz/World hír

Harminc feltörekvő zenész léphet fel a Magyar Zene Háza külső és belső tereiben

Idén nyáron, a Fringe program keretében zeneiskolásoknak, hobbizenészeknek, feltörekvő zenekaroknak és utcazenészeknek adnak lehetőséget a fellépésre a Magyar Zene Ház különböző pontjain.
Jazz/World magazin

Szabadnak hittük és öröknek – emlékezés Fábián Julira

A tragikusan korán elhunyt énekesnő, Fábián Juli július 9-én lenne 44 éves. Hosszú betegség után, 37 éves korában hunyt el, 2017. december 16-án. Fáy Miklós megemlékezése 2018-ban jelent meg a Fidelio Kult50 kiadványában.
Jazz/World ajánló

Csibész francia jazztrió a BJC-ben

Immár tizenöt éve kezdte meg világhódító útját a Rémi Panossian Trio. A világ nagy jazzfesztiváljain rendszeresen koncertező formáció hamarosan a Budapest Jazz Clubba látogat.