Nézze meg videósorozatunk legújabb részét:
Lakatos Mónika
Az oláh cigányzene egyik legszuggesztívebb énekes-előadójáról nehéz elfogulatlanul írni. Talán azért, mert amit ő képvisel, az is a végletekig személyes.
Lakatos Mónika az anyatejjel szívta magába ezt a zenei kultúrát, az első dalokat családi körben, többek között édesapjától, Lakatos Géza Józseftől tanulta, aki a magyar cigányság körében országszerte ismert énekes volt. Mónika először 1996-ban mutatta meg a nyilvánosságnak énekescsaládi hagyatékát, amikor megnyerte a Ki mit tud? népdal kategóriáját. Azóta a neve már összefonódott a Romengóval, aminek lelkét ő és férje, Rostás Mihály Mazsi adják.
Amikor Mónika a színpadon énekel, nemcsak a saját hangját hallatja, de erőteljes, szuggesztív jelenlétébe belesűríti a felmenői örömét és bánatát is attól függően, hogy épp vidám pergetőt vagy szomorú hallgatót hallunk tőle.
De nemcsak ez az oka, hogy Mónika éneke a dalok után, a csendekben is hosszú másodperceken át tovább rezeg a nyitott szívű hallgatóban. Varázslatos személyiségéből hol egy kislány ártatlansága és játékossága, hol egy érett nő bölcsessége és szívóssága villan elő. 2018-ban a férje, Mazsi ötlete nyomán készítettek zenei trendeket nagy ívben elkerülő, csupa lassú dallamból, a bánat megéneklésére szolgáló hallgatóból álló lemezt, leheletnyi hangszeres kísérettel. A tömény zenei anyag a mai értelemben nem hallgatóbarát, sokkal inkább emberbarát, amennyiben az ember valódi arcát mutatja meg. Ezt érezhették meg a World Music Charts Europe (WMCE) nemzetközi döntnökei is, akik a 2018-as világzenei toplista tizennegyedik helyéig juttatták a lemezt. Lakatos Mónika egy sok száz éves zenei tradíciót képvisel a jelenben. Férjével, Mazsival egyszer viccesen meg is jegyezték, hogyan nézne ki náluk egy népzenei gyűjtés: „Gyere, Móni, felgyűjtelek!” – „Én meg téged.”
(szöveg: Szász Emese)
Dolhai Attila
Rajongott a rockzenéért. Kamaszodva az első sorban csápolt és üvöltött a koncerteken. Piramist, Eddát, Bikinit. Már nyolcévesen Koppány dalait találta vagánynak. Tavaly aztán, negyvenegy évesen megkapta a szerepet a Budapesti Operettszínház István, a királyában.
Dolhai nem utánozza a Koppány-elődöket, nem vesz át tőlük a stílusjegyeket. Székely Kriszta rendezésében megénekelt egy új Koppányt. Az ő lázadója erős, szenvedélyes, ám szelíd és sebezhető is. Egyszerűen szexi. Szerencsére. Privát szerencséje pedig tényleg az, hogy maga is lázadt ifjan, és éneklő szabadságvágya mellé még gitározni is megtanult. Úgyhogy hamar ráeszmélt, a zenében lehet a jövője. Csak a finomhangolás akkor még nagyon hiányzott.
Zsámbéki tanítóképzős korában barátaival megalapították a Zsámbéki Zúzókat. A Merlin együttessel Dolhai felléphetett a Népstadionban az Omega előtt. Egyszer. Viszont várta az áttörést a szabálytalan rockerségében. Nem jött. Lassan aztán füle lett a zenés színházra. Maga sem tudja, hogyan vetette le magáról a rendezetlenséget, s cserélte át a rendre.
Nagyot lépett, és jelentkezett meghallgatásokra. Az Elisabeth című musicalben így kapta meg Rudolf szerepét. Majd bent is volt a Színművészeti operett és musical szakán. Másodévesen már Mozart lett az Operettben.
Sosem szerepkört játszik, inkább szerepet mindig. Tudatosan próbál ki újabb hangokat. 2014-ben bejelentkezett az operavilágba, tanulni vágyott klasszikus hangképzést. Bátor volt. „Boldogtalan operaénekes” viszont mégsem akart lenni. 2018-ban visszatalált a musicalekhez: megcsinálta a Visszatérés című lemezét is.
Dolhai Attila – tudatos alkotó. Módszeres tanuló. Precíz művész. Tisztában van vele, mondja is, hogy a hiábavaló, fölösleges dolgokat nem kell erőltetni.
(szöveg: Karácsony Ágnes)
Ha kíváncsi a Fidelio további videóira, és szeretne elsőként értesülni az új részekről, iratkozzon fel YouTube csatornánkra ide kattintva>>>