Jazz/World

Klippremier - Jamese: Bennem a világ

2018.07.05. 09:25
Ajánlom
A Fidelión mutatkozik be a Jamese elnevezésű formáció első hivatalos videóklipje, melynek szövege a Lackfi Jánossal közös munka során született. Emellett interjú is olvasható a formációt vezető Molnár Emesével a hang felszabadításáról, csendről és természetről.

Etnozenére és jazzre jellemző hatásokat használsz. Milyen előadók inspirálnak és melyik zenei közeget érzed igazán az otthonodnak? Melyik műfaj nyelve a te zenei anyanyelved?

Mindkettő és egyik sem. Úgy érzem, hogy átfolyatom magamon, ami nekem tetszik, és mint ahogy a patakokból folyó duzzad, belőlem is így árad ki a JaMese dallamvilága. Sokáig próbáltam definiálni, sőt kérdezgettem a hozzám közelállókat, hogy ők hova sorolnák a zenémet, de mivel mindenkitől más jött vissza, úgy döntöttem, szabadon hagyom ezt a kérdést. Mindenki azt vesz ki belőle, ami neki tetszik és ami hozzá közel áll. Dalok vannak, és én a dalokban hiszek, amikben elmesélem és megmutatom magamat. Ezért nagyon sok előadó inspirál, például most két lemez forog a spotifyomon: a Bokanté és a magyar Dalinda énekegyüttes. Előadóként pedig nagy példaképem Lizz Wright. Ő képes a hallgatót belepréselni a székbe, és érzed, hogy a tested-lelked együtt rezonál vele. Szerintem ez egyfajta belső erő, amit kevesen tudnak. Ezt az erőt keresem én is magamban.

Egy interjúban olvastam, hogy berögzült rossz technikák miatt meg kellett küzdened a saját hangod megtalálásáért. Most már igaznak, önazonosnak, szabadnak érzed a hangodat?

Azt hiszem, nem is rossz technikák voltak ezek, hanem valami feszültségnek, félelemnek a manifesztálódása a torkomban. Éveken át csak a komfortzónámon belül énekeltem és nem mertem onnan kikukucskálni, mert féltem, hogy kudarcot vallok. Végül a gyerekkori élmények segítettek. Rájöttem, hogy ez az egész sokkal egyszerűbb, mint én gondoltam, de ehhez kőkemény gyakorlás és munka kellett. Ahogy a sok énektechnikai tréninggel megtanultam kezelni a hangszalagomat, úgy jöttem rá, hogy hol vannak az elakadásaim, és ezek mindig együtt jártak a belső folyamatokkal is. Mivel ez egy élethosszig tartó tanulás, ezért a tanulmány most sincs lezárva, de úgy érzem, hogy amit az emberek a Bennem a világ lemezen hallhatnak tőlem, az már sokkal többet mutat belőlem, mint a korábbi felvételek.

JaMese_WERK1_foto_PUREProdukcio-091908.jpg

Jamese klipforgatás (Fotó/Forrás: Somogyi Márton PUR E PROD)

Az általad vezetett élményének workshopokat is az inspirálta, hogy rávezesd az embereket az éneklés örömére? Miben rejlik szerinted az ének ereje?

Igen, abszolút. Amikor a saját gátjaimon átlépve, felszabadulva szólaltattam meg a hangom, az elementáris erejű volt. A tanítás folyamán pedig ugyanezt tapasztaltam. Az emberek hitetlenek a saját hangjukat illetően.

Pedig ha egy ember rendszeresen énekel, akkor a kommunikációja a világ felé tiszta és érthető lesz, önmagát jobban tudja beszédben is kifejezni és ki tud állni önmagáért. Ez egy olyan tapasztalásom, amiért bármikor kiállok vitatkozni.

Az énekléssel feszültséget, dühöt, haragot, fájdalmat tudunk magunkból kiadni, ami a beszéd kontrollált módján nem tud megnyilatkozni. Ha kiénekeljük, akkor nem fojtódik el, hanem felszabadul, és helyet ad új dolgoknak. Elmondhatatlan az az élmény, amikor egyszer csak megszólal valakiből egy hang, egy dallam, és utat tör magának. Közösségben ez még jobban működik. Az éneklés ereje abban áll, hogy te magad állítod elő a rezgést, nem kívülről érkezik. Az emberi hang nem tud csúnya lenni, mindenkinek gyönyörű hangja van. Egyedi, mint az ujjlenyomat, vagy a szemszín. Mégis, a mai társadalom és edukáció az éneklést alacsony szintre silányítja és kicsúfolja. Óriási hiba ez.

Főleg magyarul, illetve halandzsanyelven énekelsz. Tudatosan szeretnéd a magyar nyelvű éneklést népszerűsíteni?

Igen. Teljesen biztos vagyok benne, hogy képtelen lennék más nyelven hiteles lenni. Más formációkban éneklek angolul, de mindig érzem az elidegenítő hatását. Jó vele játszani és jó énekelni, de nem tudja ugyanazt a mélységet nyújtani nekem, mint a saját anyanyelvem. Másrészt nagyon fontosnak tartom, hogy a magyar nyelv prozódiája tökéletesen megvalósuljon. Persze mindig van mit csiszolni, de számomra élmény a magyar nyelv apró belső ritmusát felfedezni és utat engedni neki.

Milyen volt a közös munka Lackfi Jánossal a Bennem a világ című dal megírása során?

Inspiráló volt látni, ahogy ő játszik a szavakkal, és ahogy könnyedén kivesz egy szuper ritmikájú szót és betesz a helyére egy ugyanolyat, de értelmileg sokkal jobban odapasszolót. Plusz nagyon ráérzett az én rezgéseimre, például tökéletesen megfogta, amit a természetről és az engem körülvevő világról gondolok. A verse és bridge részek dallamai fixek voltak, ehhez ültünk össze közösen szöveget írni, de a vége refrén –“Vagyok a lomb, vagyok az ág, Én a világ, bennem a világ” részhez nem volt dallamom, azt csak úgy odaírta, hogy hátha illik majd az elejéhez. Hazaérve rántás készítés közben egyszerűen kiugrott belőlem ez a refrén, és rögtön lehetett érezni, hogy ez így együtt nagyon erős.

JaMese_WERK2_foto_PUREProdukcio-091908.jpg

Jamese klipforgatás (Fotó/Forrás: Somogyi Márton PUR E PROD)

Milyen koncepció szerint forgattátok a Bennem a világ című számhoz készült klipet?

Két dolog volt fontos nekem. Egyrészt, hogy vizuálisan megjelenjen ez az egész JaMese jelenség, hiszen egyelőre csak koncert videóink vannak, de szigorúan vett videóklipünk még nincs. Másrészt szerettem volna,ha hatásos dolgot látnának az emberek. Ugyanis hiszem, hogy ez a refrén fontos dolgot kiabál ki a világba: minden, ami körülvesz engem, téged, mindannyiunkat arra hatok és ő visszahat rám. A természet és az ember kölcsönhatása mindennapos.

Egyszer találkoztam egy emberrel, akinek egy baleset következtében a hangszalagjai olyannyira megsérültek, hogy a gégész két hét csendterápiát rendelt el neki egy erdőben. Se telefon, se laptop se más emberek. Csak ő, és a természet. A hangja meggyógyult.

Ez a történet a mai napig megérint, és ha elmesélem valakinek, libabőrözök. Nem lehet hát elmenni emellett csak úgy, nem lehet ledózerolni fákat és helyettük a betont nézni, az egyszerűen nem tesz jót az embernek. Kölcsönhatásban vagyunk a természettel, és bízom benne, hogy aki megnézi ezt a klipet, annak eszébe jut ez.

Jamese: Bennem a világ

A klip belső jelenetei a nagykovácsi Tisza-Teleki Kastélyban készültek.

A videóklipet a PUR E PROD készítette.

Köszönet a ruhákért a Lucky Shepherd Designer Roomnak, akik azzal, hogy magyar tervezők darabjait árulják hozzájárulnak a fenntartható divathoz.

Lizz Wright: „A templomban éneklő kislányt máig őrzöm magamban”

Kapcsolódó

Lizz Wright: „A templomban éneklő kislányt máig őrzöm magamban”

A világ élvonalába tartozó amerikai jazz, soul, r&b énekesnő koncertjével zárul április 8-án a Get Closer Jazz Fest, ahol legújabb, Grace című lemezét mutatja be. Az énekesnő, akinek énekhangja mellett a beszédhangja is óriási nyugalmat és bölcsességet áraszt, az otthon kérdéséről és a zene társadalomformáló hatásáról is beszélt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Életöröm és vérpezsdítő muzsika – jön a 3. Nemzetközi Cigány Dal Napja

Idén augusztus 8-án –a legendás észak-macedón énekes, Esma Redžepova születésnapján – harmadik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Cigány Dal Napját. Az eseménysorozatban ezúttal már hat ország tizenöt helyszíne vesz részt.
Jazz/World interjú

„A zene lényege a töltekezés” – beszélgetés Weisz Gábor jazzszaxofonossal

A koronavírus idején asztalosnak állt, de az állandóan zsongó kereskedelmi rádió elkergette a műhelyből. Szerencsére Weisz Gábor ismét a szaxofonjával keresi a kenyerét. Számos formációban játszik, egyre sikeresebb, és már pontosan tudja, hogy a zene nem csak technikai tudásból áll.
Jazz/World hír

Harminc feltörekvő zenész léphet fel a Magyar Zene Háza külső és belső tereiben

Idén nyáron, a Fringe program keretében zeneiskolásoknak, hobbizenészeknek, feltörekvő zenekaroknak és utcazenészeknek adnak lehetőséget a fellépésre a Magyar Zene Ház különböző pontjain.
Jazz/World magazin

Szabadnak hittük és öröknek – emlékezés Fábián Julira

A tragikusan korán elhunyt énekesnő, Fábián Juli július 9-én lenne 44 éves. Hosszú betegség után, 37 éves korában hunyt el, 2017. december 16-án. Fáy Miklós megemlékezése 2018-ban jelent meg a Fidelio Kult50 kiadványában.
Jazz/World ajánló

Csibész francia jazztrió a BJC-ben

Immár tizenöt éve kezdte meg világhódító útját a Rémi Panossian Trio. A világ nagy jazzfesztiváljain rendszeresen koncertező formáció hamarosan a Budapest Jazz Clubba látogat.