Jazz/World

Legendás prímásra emlékeznek a Fonóban – lemezbemutatót tart a Magos

2022.10.25. 11:05
Ajánlom
„A Prímások nyomán című program olyan zenészegyéniségeknek állít emléket, akik már nem lehetnek köztünk, zenei hagyatékuk, játékmódjuk azonban fontos táptalaja immár több generáció revival zenészeinek, zenekarainak” – vallják a szervezők.

A sorozat első alkalma október 29-én szombaton a nemrégiben elhunyt magyarpéterlaki prímást, Csiszár Aladárt mutatja be. Délelőtt magyarpéterlaki hangszeres kurzuson lehet részt venni, 14 órától tánctanítás, majd közös énektanulás várja az érdeklődőket. 19 órától pódiumbeszélgetést tartanak Csiszár Aladár zenei hagyatékáról. Az egész napos programban helyet kap a Magos zenekar legújabb, Ahol az ökör is bort iszik – Magyarpéterlaki népzene című lemezének bemutató koncertje is, amelyet táncházi mulatság követ.

A 2022 februárjában elhunyt Csiszár Aladár magyarpéterlaki prímás

nemcsak a Maros mente, hanem talán egész Erdély egyik legnagyszerűbb hegedűse volt.

Az első róla készült felvétel a Gyimesben született 1965-ben – ott talált rá a huszonéves hegedűsre Kallós Zoltán. Később a magyarországi táncházak, táborok rendszeresen meghívott adatközlő zenésze lett, 1999-től a jobbágytelki Marosszéki Népzene és Néptánctábor hegedűtanára. Mind a fiatalabb népi hegedűsök, mind a szakmailag már elismert népzenészek mesterüknek és példaképüknek tekintették,

olyan muzsikusegyéniség volt, akit nemcsak falujában ismertek el, de európai és amerikai turnéi után az egész világon.

 Több műsoros lemezen hallható játéka (Archív felvételek Kallós Zoltán gyűjtéséből 1994; Új Pátria 12. Felső-Maros menti népzene: Csiszár Aladár 2000; Marosszéki Népzene és Néptánctábor – Nyárádmenti muzsika 2003; Marosszéki népzene 2007; Új Pátria 9. Felső-Maros menti népzene: Marosvécs 2010).

CsiszarAladar1-102926.jpg

Csiszár Aladár magyarpéterlaki prímás (Fotó/Forrás: Fonó Budai Zeneház)

Az Ökrös együttessel 2001-ben Észak-Amerikába is eljutott, ahol a kinti magyar közösségeket is elkápráztatta játékával. Nemcsak külföldön járt előtte híre, hanem egyénisége, intelligenciája révén kivívta szülőföldje és közvetlen szomszédai elismerését is. Az őt felkereső gyűjtőket mindig kedvesen, szívélyesen fogadta.

A Népművészet Mestere díjat 2014-ben kapta meg.

„Nálunk Péterlakán gazdag szőlősek voltak. Azért válaszolták, mikor kérdezték, hogy hova valósi vagy: magyarpéterlaki, ahol az ökör is bort iszik! Pontosan úgy is volt. Kiengedte egy nagy gazda az ökreit, és ahogy sajtolta a szőlőt, odamentek, és az ökrök kezdték meginni a mustot a cseberből” – mesélte el mindig szívesen a mondás eredetét Csiszár Aladár magyarpéterlaki prímás. 

Így lett később a Magos 2022 őszén megjelenő lemezének is a címe: Ahol az ökör is bort iszik, amelynek történetét így meséli el a zenekar: „Csiszár Aladár és a Magos közös története a 2000-es évek elején kezdődött, amikor Soós Csaba prímásunk megkérdezte Aladárt egy budapesti táncházban, hogy beállhat-e mellé muzsikálni. Néhány évvel később Csabi már Aladár körtvélyfáji házában leste el hegedülésének titkát, a következő nyáron pedig a jobbágytelki népzene- és néptánctáborban húzták együtt a fordulókat. Azóta minden évben együtt muzsikáltunk Csiszár Aladárral Jobbágytelkén és több alkalommal Budapesten is.

Ez a mester-tanítvány kapcsolat idővel barátsággá alakult,

több alkalommal is hegedűs, brácsás, bőgős, cimbalmos kollégái lehettünk Csiszár Aladárnak. Kedves Mesterünket 2022. február 16-án kísértük utolsó útjára Körtvélyfáján. Ekkor már hónapok óta dolgoztunk a lemezen, de sajnos a közös felvétel már elmaradt...” – emlékszik vissza a zenekar.

A megjelent lemezzel az alkotók a Felső-Maros menti Magyarpéterlaka gazdag dallamkincsét szeretnék bemutatni,

emléket állítva ezzel Csiszár Aladárnak és a híres magyarpéterlaki zenészeknek. A személyes élmények, valamint a gazdag zenei gyűjtések segítségével igyekeznek minél hitelesebb képet adni a magyarpéterlaki magyar, román és cigány népzene páratlanságáról.

Részletes program:

2022. október 29., szombat – Fonó

 

10:00–13:00 – Magyarpéterlaki hangszeres kurzus – ingyenes program

14:00–18:00 – Magyarpéterlaki és jobbágytelki tánctanítás. Muzsikál: Magos és Tükrös

18:00 – Közös éneklés, énektanulás Enyedi Ágnessel

19:00 – Pódiumbeszélgetés: Csiszár Aladár zenei hagyatéka. Moderátor: Salamon Soma

20:00 – Magos: „Ahol az ökör is bort iszik” – lemezbemutató koncert

21:00 – Táncház a Tükrös és Magos zenekarokkal.

 

A lemez megvásárolható a Fonó weboldalán és a terjesztőknél.

További részletek és jegyvásárlás ide kattintva.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Csiszár Aladár magyarpéterlaki prímás (Forrás: Fonó Budai Zeneház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Életöröm és vérpezsdítő muzsika – jön a 3. Nemzetközi Cigány Dal Napja

Idén augusztus 8-án –a legendás észak-macedón énekes, Esma Redžepova születésnapján – harmadik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Cigány Dal Napját. Az eseménysorozatban ezúttal már hat ország tizenöt helyszíne vesz részt.
Jazz/World interjú

„A zene lényege a töltekezés” – beszélgetés Weisz Gábor jazzszaxofonossal

A koronavírus idején asztalosnak állt, de az állandóan zsongó kereskedelmi rádió elkergette a műhelyből. Szerencsére Weisz Gábor ismét a szaxofonjával keresi a kenyerét. Számos formációban játszik, egyre sikeresebb, és már pontosan tudja, hogy a zene nem csak technikai tudásból áll.
Jazz/World hír

Harminc feltörekvő zenész léphet fel a Magyar Zene Háza külső és belső tereiben

Idén nyáron, a Fringe program keretében zeneiskolásoknak, hobbizenészeknek, feltörekvő zenekaroknak és utcazenészeknek adnak lehetőséget a fellépésre a Magyar Zene Ház különböző pontjain.
Jazz/World magazin

Szabadnak hittük és öröknek – emlékezés Fábián Julira

A tragikusan korán elhunyt énekesnő, Fábián Juli július 9-én lenne 44 éves. Hosszú betegség után, 37 éves korában hunyt el, 2017. december 16-án. Fáy Miklós megemlékezése 2018-ban jelent meg a Fidelio Kult50 kiadványában.
Jazz/World ajánló

Csibész francia jazztrió a BJC-ben

Immár tizenöt éve kezdte meg világhódító útját a Rémi Panossian Trio. A világ nagy jazzfesztiváljain rendszeresen koncertező formáció hamarosan a Budapest Jazz Clubba látogat.