Jazz/World

Magányos apák éneke, nemcsak magányos apáknak

Kamaracsütörtök a Fonóban
2020.10.06. 10:30
Ajánlom
A Fonó Kamaracsütörtök sorozatának estjein fiatal, zeneileg izgalmas formációk adnak egyórás ingyenes koncerteket, ami mellé vacsorázni, italt fogyasztani is lehet.

“Nem szokványos időkben változnak koncertlátogatási szokásaink is. Ehhez igazodunk mi szervezők” – vallják a Fonóban. A Sztregova utcában eddig a szerdai táncházak, pénteki moldvai táncházak és táncoktatások, lemezbemutatók töltötték be a tereket, de a kötelező maszkviseléssel, távolságtartással a táncolás nehézkessé vált, ezért a táncházakat elnapolták, helyette igyekeznek jobbnál jobb koncerteket, távoságtartással is látogatható lemezbemutatókat, klubesteket a közönség elé tárni.

A Kamaracsütörtök sorozat estjein fiatal, zeneileg izgalmas formációk adnak egyórás ingyenes koncerteket, ami mellé vacsorázni, italt fogyasztani is lehet a pultból, akár melegebb estéken a teraszon. Olyan közönségnek tervezték ezeket az estéket, akik szeretnek meglepődni, rácsodálkozni, új előadókat megismerni, régieket új felállásban hallgatni, nem riadnak meg a szokatlantól sem és bíznak a Fonó szervezőinek ízlésében – nem fognak csalódni!

Otthonos, olykor beszélgetősen véget érő esték ezek, remek zenékkel.

Az októberi Kamaracsütörtök sorozatban lép fel a Lámpaláng akusztikus trio formációja, akik dalaik szövegét kortárs költők verseiből, és költők kortárs gondolataiból merítik. Ugyan a vers-alapú muzsikát sokan teszik be az irodalmi és színházi zene kategóriába, ők a megzenésített versek világán belül különleges, ízt képviselnek, így zenéjük nem csak az irodalomszerető emberek körében állja meg a helyét, hanem bármelyik könnyűzenét befogadó színpadon, fesztiválon, eseményen. Október 8-án a Fonóban>>>

A Louisiana Double visszatérő és szeretett vendég. Apáti Ádám, Pintér Zsolt és Lackfi János együttműködésével készült el egy magyar nyelvű, bluegrass, gospel alapú műsor, melynek zenéjét Ádám és Zsolt hozta létre és igényes szövegét Lackfi János fordította/alkotta/alakítgatta. Tehát magányos apák énekei két zenészre, hat hangszerre, egy kortárs költőre, két torokra és három szívre. Október 15-én a Fonóban>>>

Tóth Viktor megkerülhetetlen a jazz-szaxofon világában, nevét végérvényesen beírta a legnagyobbak közé. Legrégebben működő zenekara a Tercett, amely most kiegészül Pocsai Krisztina és Horváth Sára Nina jazz-énekesnőkkel. Első közös koncertjükat a közönség az Év Jazz Koncertje Díjjal jutalmazta. Október 22-én a Fonóban>>>

Balázs Tamás jazz-zongorista, zeneszerző és hangszerelő a Grazi Egyetemen tanult, majd Európa több jazzklubjában játszott triójával.  A 20. századi klasszikus zene és a jazz-hagyomány a legerőteljesebb befolyás, amely zenéjében megjelenik és gazdag, egyedi hangnemet kölcsönöz neki. Október 29-én a Fonóban>>>

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Louisiana Double (forrás: Fonó)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Életöröm és vérpezsdítő muzsika – jön a 3. Nemzetközi Cigány Dal Napja

Idén augusztus 8-án –a legendás észak-macedón énekes, Esma Redžepova születésnapján – harmadik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Cigány Dal Napját. Az eseménysorozatban ezúttal már hat ország tizenöt helyszíne vesz részt.
Jazz/World interjú

„A zene lényege a töltekezés” – beszélgetés Weisz Gábor jazzszaxofonossal

A koronavírus idején asztalosnak állt, de az állandóan zsongó kereskedelmi rádió elkergette a műhelyből. Szerencsére Weisz Gábor ismét a szaxofonjával keresi a kenyerét. Számos formációban játszik, egyre sikeresebb, és már pontosan tudja, hogy a zene nem csak technikai tudásból áll.
Jazz/World hír

Harminc feltörekvő zenész léphet fel a Magyar Zene Háza külső és belső tereiben

Idén nyáron, a Fringe program keretében zeneiskolásoknak, hobbizenészeknek, feltörekvő zenekaroknak és utcazenészeknek adnak lehetőséget a fellépésre a Magyar Zene Ház különböző pontjain.
Jazz/World magazin

Szabadnak hittük és öröknek – emlékezés Fábián Julira

A tragikusan korán elhunyt énekesnő, Fábián Juli július 9-én lenne 44 éves. Hosszú betegség után, 37 éves korában hunyt el, 2017. december 16-án. Fáy Miklós megemlékezése 2018-ban jelent meg a Fidelio Kult50 kiadványában.
Jazz/World ajánló

Csibész francia jazztrió a BJC-ben

Immár tizenöt éve kezdte meg világhódító útját a Rémi Panossian Trio. A világ nagy jazzfesztiváljain rendszeresen koncertező formáció hamarosan a Budapest Jazz Clubba látogat.