Jazz/World

Melyik Gerendás Péter kedvenc Beatles-lemeze? – Indul a Fidelio és a GetCloser  közös sorozata, a Hallgató

2023.02.14. 10:40
Ajánlom
„Hallgató” címmel új sorozatot indít a Fidelio és a GetCloser Concerts, amelyben a hazai és nemzetközi jazz és világzenei színtér egy-egy kimagasló képviselője osztja meg az olvasókkal, milyen zenéket hallgat mostanában. Olyan zenészek ajánlják majd legkedvesebb albumaikat, mint Antonio Sanchez, Prieger Zsolt és Gyémánt Bálint. A sorozat első részében Gerendás Péter kedvenceibe hallgathatunk bele, aki azt is elárulta, miért pont ezen előadók albumait választotta.

„Őszinte leszek, mostanában rég hallgattam zenét, mert annyit van a fülemen a füles a saját anyagaimat illetően, hogy a csendet értékelem legjobban” – mondja Gerendás Péter annak kapcsán, mit hallgat manapság a legszívesebben, hozzátéve, nehéz dolog öt lemezt kiválasztania a zeneirodalomból. A Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, előadóművész, szövegíró 1976-ban alapította meg a Láma együttest, amellyel körbeturnézták Magyarországot. Sokat koncerteztek együtt az LGT-vel és Zoránnal is.

GerendasPeter3bw-103642.jpg

Gerendás Péter (Fotó/Forrás: Kleb Attila )

A nyolcvanas években négy évet élt Norvégiában, ahol az Oxygen nevű formáció tagjaként zenélt. Hazatérésre után szólókarrierbe kezdett, egyre ismertebbé vált. Ehhez hozzájárult az 1988-as, a Magyar Televízió Dalversenyében aratott győzelme is. Pályája során együttműködött mások mellett Bródy Jánossal, Somló Tamással, Koncz Zsuzsával, Dés Lászlóval és Demjén Ferenccel is, de előfordult, hogy szimfonikus zenekarral vagy negyven ütőhangszeressel lépett színpadra. Az 1956-ban született zenész a latin, a rock és a jazz műfajain belül alkot.

Gerendás Péter öt kedvenc lemeze:

Joni Mitchell: Both sides now

„Joni Mitchell munkásságát mindig is szerettem, a folk és a jazz különleges keverékével lopta be magát a szívembe. De nálam ezzel a lemezzel még nagyobb áttörést ért el. Kissé rekedtes keserű érett hangja, szomorúságot, csalódottságot (a címadó dal mondanivalójában is ezt tükrözi) sugároz, imádom”.

 

Beatles: Revolver

„A Beatles Revolver lemeze teljesen hátat fordít a "She loves you yeah yeah yeah" zenekarnak. Úgy a hangszerelésben, mint a mondanivalóban, egy sokkal progresszívebb arcát mutatja az együttes, amely még közelebb áll hozzám, bár mindegyiket szeretem,

gyermekkoromat idézi minden egyes daluk.

Bátyámnak én hajtottam fel a Rózsavölgyi lemezboltban az újonnan érkezett „árut”. Mindegyik dalhoz fűződik valamilyen személyes emlék.”

 

Sting: Nothing like the Sun

„Sting egész szólómunkássága felöleli az összes műfajt, amit szeretek a jazztől, a rockon, a reagge-n és a countryn át a lírai szerzeményekig. Nehezen tudnék kiválasztani belőle egyet, ezért a legjellegzetesebb két albumot választottam”.

 

Sting: Mercury falling

 

Richard Bona: Scenes from my life

„Richard Bona első lemezét rongyosra hallgattam, valami olyan egyéni, eredeti hangzást hozott össze az általam kedvelt műfajokból (latin, jazz, afrikai folk), amelynek csak az a baja, hogy felülmúlhatatlan, még az eredeti szerző, előadó számára is”.

 

Fejléckép/Forrás: Fidelio

Hallgató

A Fidelio és a JazzFest Budapest közös sorozatában a hazai, valamint a nemzetközi jazz és világzenei színtér egy-egy kimagasló képviselője osztja meg olvasóinkkal, milyen zenéket hallgat mostanában.

A sorozat részei itt érhetők el.

Fejléckép forrása: Pexels

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Életöröm és vérpezsdítő muzsika – jön a 3. Nemzetközi Cigány Dal Napja

Idén augusztus 8-án –a legendás észak-macedón énekes, Esma Redžepova születésnapján – harmadik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Cigány Dal Napját. Az eseménysorozatban ezúttal már hat ország tizenöt helyszíne vesz részt.
Jazz/World interjú

„A zene lényege a töltekezés” – beszélgetés Weisz Gábor jazzszaxofonossal

A koronavírus idején asztalosnak állt, de az állandóan zsongó kereskedelmi rádió elkergette a műhelyből. Szerencsére Weisz Gábor ismét a szaxofonjával keresi a kenyerét. Számos formációban játszik, egyre sikeresebb, és már pontosan tudja, hogy a zene nem csak technikai tudásból áll.
Jazz/World hír

Harminc feltörekvő zenész léphet fel a Magyar Zene Háza külső és belső tereiben

Idén nyáron, a Fringe program keretében zeneiskolásoknak, hobbizenészeknek, feltörekvő zenekaroknak és utcazenészeknek adnak lehetőséget a fellépésre a Magyar Zene Ház különböző pontjain.
Jazz/World magazin

Szabadnak hittük és öröknek – emlékezés Fábián Julira

A tragikusan korán elhunyt énekesnő, Fábián Juli július 9-én lenne 44 éves. Hosszú betegség után, 37 éves korában hunyt el, 2017. december 16-án. Fáy Miklós megemlékezése 2018-ban jelent meg a Fidelio Kult50 kiadványában.
Jazz/World ajánló

Csibész francia jazztrió a BJC-ben

Immár tizenöt éve kezdte meg világhódító útját a Rémi Panossian Trio. A világ nagy jazzfesztiváljain rendszeresen koncertező formáció hamarosan a Budapest Jazz Clubba látogat.