Korea

A Jeongganbo lejegyzési rendszert Sejong király uralkodása idején hozták létre, és

ez volt az első olyan kelet-ázsiai lejegyzési metódus, ami egyszerre tudta jelölni a ritmust, a hangmagasságot és az ütemtagolást.

A koreai zene egy speciális válfajára, a minsogak népzenéből kifejlődött klasszikus zenére, a Jeong-akra alkalmazták, ami a társadalom felsőbb rétegeinek ünnepi zenéje volt.

A Jeongganbo-ban a hangmagasságot úgy jelölték, hogy beírták annak elnevezését az egy ütemet jelölő, jeong-gan nevű rubrikába. Egy jeong-gan két, három, négy, vagy még több részre osztható fel, ennek megfelelően jön létre a fél, harmad, negyed, vagy nyolcad hosszúságú hang, és így tovább. Így a kottaolvasó könnyedén le tudja olvasni, hogy az adott hangot mennyi ideig kell tartani.

Jeongganbo lejegyzés

India

A Swaralipi, az indiai klasszikus zene jelölésmódja a rāgák leírására egy, a szolmizációhoz hasonló rendszert használ. Ahogy nálunk létezik a hétfokú szolmizáció (dó, ré, mi, fá, szó, lá, ti) úgy náluk is van neve a skála hét alaphangjának, amiket ők Shadja, Rishabh, Gandhar, Madhyam, Pancham, Dhaivat és Nishad nevekkel illetnek, és ezek rövidítéseit használják: Sa, Re, Ga, Ma, Pa, Dha, Ni. Indiában is a skála első foka, a Sa a tonika, az ötödik foka, a Ra pedig a domináns (ezt a hang neve fölött jelzett 5-össel jelölik). Ez a két hang a skála achala swar-ja, vagyis rögzített hangja. Az összes többi (suddha) – a Re, Ga, Ma, Dha és Ni – jelen lehet standard hangmagasságában, ami egyenértékű az alapskálában betöltött szerepével, vagy pedig módosulhat fél hangot lefelé, vagy fölfelé. A kortárs indiai lejegyzésben, amit Ravi Shankar fejlesztett ki, a hangok neveit már latin betűkkel jelölik. Nagybetűvel jelzik az achala swar-t, vagyis a rögzített hangot, kisbetűvel pedig a mozgó, suddha hangokat.

Kapcsolódó

Elképesztő ritmusokat szólaltat meg ez az indiai „szájdobos”

Felülírja a nyugati ember ritmusról alkotott elképzeléseit B.C. Manjunath karnatikus konnakol művész, akinek célja a tradicionális dél-indiai ritmusbeszéd nyugati műfajokkal való ötvözése és népszerűsítése.

Hindi Swaralipi, a 20. század elejéről

Kína

Ma is használják a kínai operákhoz és a tradicionális kínai hangszerekre írt zenékhez az úgynevezett Gongche-jelölést, ami függőlegeen, kínai karakterekkel mutatja a különböző hangokat. Ez is egy szolmizáló lejegyzés: hét alaphangja a 上 shàng, 尺 chě, 工 gōng, 凡 fán, 六 liù, 五 wǔ, 乙 yǐ . Ezek megfeleltethetők a nyugati szolmizációs jeleknek, azzal a különbséggel, hogy a itt a skála negyedik hangja egy negyed hanggal magasabb, hetedik hangja pedig egy negyed hanggal mélyebb a nálunk használatosnál. A skála hangjainak különböző oktávokban való variánsait speciális jelekkel jelzik, de ezek zenei dialektusonként változnak. A kantoni operában például a "亻" alacsonyabb oktávot jelent, míg a "彳" egy oktávval magasabbat.

Ezért a kottában sem jelzik a hangok relatív hosszát, hanem az ütőhangszeresek számára az egyes hangok nevei mellé vannak odaírva az ütésre vonatkozó ritmusjelek. Ezzel a módszerrel azonban csak az egy ütemen belüli ütések számát lehet megadni, azok időbeli eloszlását nem.

Gongche lejegyzés 1864-ből

Japán

A japán zene rendkívül sokszínű, ennek megfelelően számos lejegyzésmód alakult ki. A bambusz fúvóshangszer,

a shakuhachi számára kifejlesztett kottában például a mikrotonális csúszások, és a hangszínre vonatkozó jelölések sokkal fontosabbak, mint maguk a hangok.

Kapcsolódó

”A hangok között megtett út fontosabb a hangoknál”

Oded Tzur izraeli születésű, jelenleg New Yorkban élő szaxofonos nagy visszhangot keltett első két lemezével, melyeken egy sajátos játéktechnikát alkalmazva mutatta be a tradicionális indiai zenéből inspirálódott, bensőséges jazz-szerzeményeit. Február 24-én az Opus Jazz Clubban adott telt házas koncertet, ezt megelőzően kérdeztük őt zenefelfogásáról.

Ezeket egy speciális ujjrenddel írják le, hiszen több hang együttes lefogásával érhetőek el ezek a hatások. Ebben a rendszerben nem is jelölik a ritmust, ellenben például a taiko lejegyzéssel, ami kifejezetten az egyes ütésekre, vagyis a ritmusra fókuszál. De ott van a kunkunshi lejegyzési mód is, ami pedig a húros hangszerek ujjrendjét írja le, és férfi, női és semleges minőségű húrok szerint rendszerez, ugyanakkor ritmusra vonatkozó jeleket ők sem használnak.

shakuhachi lejegyzés Kotoból

Indonézia

Gamelán kottarészlet

A gamelán zenelejegyzés számokat alkalmaz a hétfokú pelog skála (1,2,3,4,5,6,7), és az ötfokú, slendro skála (1, 2, 3, 5, 6) lejegyzésére. Hogy az adott hangot melyik oktávban kell megszólaltatni, azt a hangokat jelölő számok feletti pontok mennyisége mutatja. Ha például egy pont van a szám fölött, akkor a legalacsonyabb, standard hangmagassághoz képest egy, ha kettő, akkor két oktávval magasabban játszandó. A ritmust is hasonlóképpen jelzik: a hangokat jelző számok fölötti vonalkák a hang osztására vonatkoznak: ha egy vonal van fölötte, akkor fele annyi ideig, ha kettő, akkor negyedannyi ideig tartandó. Amennyiben a hangot jelölő szám helyett egy pont van, akkor az a hang kitartását jelzi, vagyis kétszeres időegységig kell játszani. Hozzá kell tenni, hogy ez a lejegyzési rendszer sem univerzális: a fentiek a közép-jávai zenére vonatkoznak, de a nyugat-jávai zenében minden megfordul. Az alaphang a legmagasabb hang lesz, és a pontok lefelé értendőek, a ritmusra vonatkozó vonalkák pedig nem osztják, hanem szorozzák a hang időtartamát.