Jazz/World

Roma lakodalom a Müpában

2023.10.16. 15:25
Ajánlom
Nagyszabású szcenírozott koncertet láthat a közönség, ha október 20-án ellátogat a Müpába. A cigány zenekultúra legjelesebb előadói sűrített formában tárják a hallgatóság elé azt az élményt, amit egy lakodalom jelenthet.

A cigány tánc- és zenekultúra ikonikus előadóművészei és együttesei, a Boban Marković Orkestar, a Parno Graszt, Lakatos Mónika, valamint a Romafest Gypsy Dance Theatre lép együtt színpadra a Liszt Ünnepen, hogy – egy szcenírozott koncert keretében – egy fergeteges roma lakodalom világát idézzék meg.

Egy cigány esküvői ünnepnél kevés hangosabb és színesebb dolog létezik, Krúdy Gyula a Szindbád egyik elbeszélésében pedig megjegyzi, hogy

nem is igazi cigány lakodalom az, amely ne tartana legalább két nap, két éjszaka.

A koncert ugyan nem lesz ennyire kimerítő, de az előadók igyekeznek majd legalább annyi érzéki élményt sűríteni az estbe, mint amennyi egy napokig tartó vigadalomban jön elő. A színek kavalkádjára és hangerőre biztosan nem lesz panasz, garancia rá maga a roma folklór, mely a különböző régiók kultúráját oly magától értődő természetességgel olvasztotta magába. A fergeteges este távoli világokba sodor magával Paszabtól Marosvásárhelyen át egészen a szerbiai Vladičin Hanig.

Boban Marković Orkestar / Parno Graszt / Romafest Gypsy Dance Theatre Feat. Lakatos Mónika
október 20. 20:00, Müpa

További részletek itt érhetők el. >>>

Fejléckép: Boban Marković Orkestar (fotó: Kiss Dóra)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Életöröm és vérpezsdítő muzsika – jön a 3. Nemzetközi Cigány Dal Napja

Idén augusztus 8-án –a legendás észak-macedón énekes, Esma Redžepova születésnapján – harmadik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Cigány Dal Napját. Az eseménysorozatban ezúttal már hat ország tizenöt helyszíne vesz részt.
Jazz/World interjú

„A zene lényege a töltekezés” – beszélgetés Weisz Gábor jazzszaxofonossal

A koronavírus idején asztalosnak állt, de az állandóan zsongó kereskedelmi rádió elkergette a műhelyből. Szerencsére Weisz Gábor ismét a szaxofonjával keresi a kenyerét. Számos formációban játszik, egyre sikeresebb, és már pontosan tudja, hogy a zene nem csak technikai tudásból áll.
Jazz/World hír

Harminc feltörekvő zenész léphet fel a Magyar Zene Háza külső és belső tereiben

Idén nyáron, a Fringe program keretében zeneiskolásoknak, hobbizenészeknek, feltörekvő zenekaroknak és utcazenészeknek adnak lehetőséget a fellépésre a Magyar Zene Ház különböző pontjain.
Jazz/World magazin

Szabadnak hittük és öröknek – emlékezés Fábián Julira

A tragikusan korán elhunyt énekesnő, Fábián Juli július 9-én lenne 44 éves. Hosszú betegség után, 37 éves korában hunyt el, 2017. december 16-án. Fáy Miklós megemlékezése 2018-ban jelent meg a Fidelio Kult50 kiadványában.
Jazz/World ajánló

Csibész francia jazztrió a BJC-ben

Immár tizenöt éve kezdte meg világhódító útját a Rémi Panossian Trio. A világ nagy jazzfesztiváljain rendszeresen koncertező formáció hamarosan a Budapest Jazz Clubba látogat.