- Hogyan emlékszel vissza a harminc évvel ezelőtti kezdetekre? Milyen jövőt képzeltél akkor a zenekarnak?

- Emlékszem az első próbánkra, ami 1983-ban volt. Ez az évszám már önmagában is durván hangozhat. Erre a próbára csak Gyula, a testvérem és én jöttünk el, úgyhogy ez nem is valósult meg akkor. Így indult a zenekar. Akkor még nem álmodhattunk Aréna-beli koncertekről, mert akkor az Arénát még nem is láttuk élőben, tehát ez a zenekar egy alulról jövő kezdeményezés, ami végül is elrepült. Én azt érzem, hogy szerencsére azóta is repül, és még nem szállt le. Jó lenne néha megpihenni, de közben mégse lenne jó. Aztán természetesen a 2001-es platinalemez és a '83-as kétszemélyes próba közt történtek bizonyos dolgok.

- Eleinte autentikus népzenét játszottatok és fokozatosan tértetek át a saját számokra, amikben megmaradt a népies íz. Az elsők között voltatok, akik népzene-feldolgozásokkal jelentkeztetek, azóta viszont nagyon telített lett ez a piac. Úgy látod, hogy részetek volt a stílusteremtésben?

- Amikor saját számokat kezdtem írni, nem tudatosan választottam ki, hogy milyen stílusba fogok betagozódni. Aztán amikor felnéztem a hangszereimből, mondták, hogy ez világzene. Ami engem illet, én népzenei hangulatú zenéket írok, amelyek megírt zenék. A világzene pedig hivatalosan feldolgozott népzene, vagy/és autentikus népzene. Ez egy nagyon nagy kosár: ha te össze ütsz két követ megfelelő ritmusban, én meg valamit ráfütyörészek, akkor az sokak szerint már világzene. Innentől engem ez az egész ügylet annyira nem is érdekel, de a folklór, az autentikus népzene természetesen a véremmé vált, hiszen a Ghymes sokáig táncház-zenekar volt. Mint vonós, természetesen én az erdélyi vonószenéből indultam ki, az talált telibe: az valami egészen extra és csodálatos muzsika számomra, úgyhogy ez a zenei világ a mai napig is benne van a zenénkben. Szimfonikus zenekarokkal is szívesen dolgozom, szerelmes vagyok a szimfonikus hangzásba. Egyébként Bachhal én már az autentikus folklór előtt foglalkoztam. Nyilvánvaló, hogy népzenei gyökereket ott is lehet találni, hiszen a legnagyobb klasszikusok állandóan nyúltak népzenéhez.

- Szokatlan helyzet, hogy a szerzőtársad egyben a testvéred is: Szarka Gyula szerzi a zenéket, amire te szövegeket írsz. Mikor kezdődött köztetek ez a munkakapcsolat, honnan ered ez a zenei véna?

- Úgy alakult, hogy egy ideje a zenék nagy részét is én írom. A zenei véna részben anyai nagyapámtól van, Sárközi Károlytól, aki egy nagyon híres prímás volt az Felvidéken. Hangszerek mindig keringtek a házban: én alapiskolán a hegedűt végeztem, aztán Gyula hazahozott egy gitárt, amit én is a kezembe vettem. Nem volt ezzel semmi különösebb tervünk, csak zenélgettünk, a kornak megfelelő slágereket játszogattuk a hetvenes, nyolcvanas években. A gimnáziumban és a főiskolán például én voltam a gitáros gyerek. A közös munka csak akkor kezdődött, amikor csináltunk egy zenekart. Együtt zenét mi soha nem szereztünk, csak olyan értelemben, hogy én írom a szövegeket, a verseket a Gyula zenéire. Mi saját magunk dolgozunk, külön-külön. Ő megmutatja a dalt és akkor én írok rá szöveget.

- A zenébe az nagyon nem szól bele, az a versekbe szól bele.

- És a versekbe hogyan?

- Hát nagyon. "Megverekedtük a magunkét". Utcán, kővel dobáltak, vasbotokkal jöttek. Ilyen volt. Ha most téged, mint verselőt csúnyán megvernének azért az utcán, mert magyarul beszélsz, akkor az lehet, hogy belefolyik a papírlapba is. Engem nem vertek meg, de csak azért nem, mert fiúból vagyok. De amikor hónapokkal egy megtörtént eset után kinyitod a tévét és azt látod, hogy az ország miniszterelnöke és belügyminisztere ott állnak és azt állítják, hogy az a nő, akit valójában megvertek, saját magát verte meg, akkor elgondolkodsz. Ez nem az Európai Unió megalakulása előtt volt, nem a török időkben és nem a tatárjáráskor, hanem 2013-ban. Ez egy eklatáns példa.

- December 5-én lesz a Mátyás templomban a nagy karácsonyi koncertetek. Mi teszi ünnepivé ezt az alkalmat?

- A Mendika című lemezünk anyagát játsszuk, amin az eddigi karácsonyi dalainkat gyűjtöttük össze, és amin Törőcsik Mari művésznő szavalja a verseimet. Tíz vagy tizenegy karácsonyi koncertünk lesz most. Beesteledik, a várhatóan teltházas nézőtéren ünneplőbe öltözött emberek ülnek, felfénylik a karácsonyfa, megfordulok és mögöttem áll ötven gyönyörűen fölöltözött gyermek, akik mindjárt ezeket a dalokat fogják énekeli. Megszólalnak, és egyszer csak nekem karácsony van már. Úgy gondolom, hogy nagyon szerencsés vagyok, hogy ezeket a koncerteket ilyen hangulatban lejátszhatom. Az olyan alkalmak, mint a karácsony, szerintem mindenkinek segítenek kapaszkodni, mert egyébként nagy a zaj.

- Milyen szerepben működik közre Rudolf Péter a koncerten?

- A Mátyás templom-beli koncert több szempontból kiemelkedik. Rudolf Peti barátom eljön, és elmondja a verseimet, sőt, kacérkodunk a gondolattal, hogy a novelláim közül is elmond majd egyet. Rajta kívül a Budapesti Ifjúsági Kórus lesz a vendégünk Gerenday Ágnes vezetésével, akik a csodálatos hangjukat hozzák.