Jazz/World

Széles vizek – Juhász Réka lemezbemutató koncertje a Fonóban

2022.10.19. 10:05
Ajánlom
Juhász Réka új lemezén a Kárpát-medence különböző helyeinek hömpölygő, áradó, vagy éppen csendesen folyó dallamaiban merülhetünk el. Az összeállítások címeit származási helyük egy-egy jelentős vize adja, amelyek legtöbbször a települések, tájak, zenei dialektusterületek neveivel is egybecsengenek.

EzajoKZ_08821-093438.jpg

Juhász Réka (Fotó/Forrás: Fonó Budai Zeneház)

Juhász Réka és zenésztársai október 28-án adnak lemezbemutató koncertet a Fonóban: 

A víz az emberiség egyetemes jelképvilágában az egyik legmélyebb, legösszetettebb jelentésű elem.

A magyar népművészetben is nagyon gazdagon és színesen szerepel ez a szimbolika. A víz, a világ teremtése előtt már létezett. A felette lebegő Isteni Lélek teremtette a rendet, adott törvényt a létezéseknek, és rendezte a vizeket is. Ezért, ha kútba tekintünk, vagy, ha tavak, tengerek partján állunk, átláthatunk a másik világba.” – írja az alkotó a lemez kapcsán.

Az élet vize a világ mozgatója, ezért kútjainkat, forrásainkat megszenteljük és áldásként tekintünk az esőre. Az élet nagy átváltozásai, az idő múlása, a régitől való búcsúzás, az új eljövetele, bánat és vigasz, mind kifejeződnek a folyók, patakok, források üzenetén keresztül. Az ember útját végigkísérik a vízzel kapcsolatos szertartások, képek, jelek.

Ebből a végtelen bőségű forrásból merített Juhász Réka egy kortyravaló magyar népdalt.

Ahogy írja: „Az árral utaztunk, a nagy hegyek forrásaitól, zengedező patakokon, a magyarság legfontosabb folyóin, a Tiszán át a Dunába, hogy végül visszatérhessünk mi is a Tengerbe. Hozott az ár szerelmet, keresztelőt, házasságot, halált, temetést, elválást, vigasztalást, születést... Visszanéztünk a történelem folyamára, láttunk rabságot, búcsúzó és menetelő katonákat, így hát énekeltünk róluk is.”

Juhász Réka: Széles vizek

lemezbemutató koncert

helyszín: Fonó Budai Zeneház

Időpont: 2022. október 28., 19:00–20:30

A lemez 2022-ben készült a Csend Stúdióban, zenei rendezője Szabó Csobán Gergő volt.

 

A lemez megvásárolható a Fonónál és a terjesztőknél. A lemezbemutató koncertről bővebben a Fonó weboldalán.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Juhász Réka (Forrás: Fonó Budai Zeneház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Életöröm és vérpezsdítő muzsika – jön a 3. Nemzetközi Cigány Dal Napja

Idén augusztus 8-án –a legendás észak-macedón énekes, Esma Redžepova születésnapján – harmadik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Cigány Dal Napját. Az eseménysorozatban ezúttal már hat ország tizenöt helyszíne vesz részt.
Jazz/World interjú

„A zene lényege a töltekezés” – beszélgetés Weisz Gábor jazzszaxofonossal

A koronavírus idején asztalosnak állt, de az állandóan zsongó kereskedelmi rádió elkergette a műhelyből. Szerencsére Weisz Gábor ismét a szaxofonjával keresi a kenyerét. Számos formációban játszik, egyre sikeresebb, és már pontosan tudja, hogy a zene nem csak technikai tudásból áll.
Jazz/World hír

Harminc feltörekvő zenész léphet fel a Magyar Zene Háza külső és belső tereiben

Idén nyáron, a Fringe program keretében zeneiskolásoknak, hobbizenészeknek, feltörekvő zenekaroknak és utcazenészeknek adnak lehetőséget a fellépésre a Magyar Zene Ház különböző pontjain.
Jazz/World magazin

Szabadnak hittük és öröknek – emlékezés Fábián Julira

A tragikusan korán elhunyt énekesnő, Fábián Juli július 9-én lenne 44 éves. Hosszú betegség után, 37 éves korában hunyt el, 2017. december 16-án. Fáy Miklós megemlékezése 2018-ban jelent meg a Fidelio Kult50 kiadványában.
Jazz/World ajánló

Csibész francia jazztrió a BJC-ben

Immár tizenöt éve kezdte meg világhódító útját a Rémi Panossian Trio. A világ nagy jazzfesztiváljain rendszeresen koncertező formáció hamarosan a Budapest Jazz Clubba látogat.