Mi foglalkoztat téged annyira Bartókban, hogy évek óta kutatod az ő munkásságát?
Négy olyan zenész van, aki alapjaiban meghatározta a pályámat: Miles Davis, John Coltrane, Bach és Bartók Béla számomra örök érvényűek. Ők valami olyan dolgot közvetítenek, ami egyszerre egyetemes és nagyon emberi. Ha ennek a négy pályának megnézed az utóéletét, természetesen Davist és Coltrane-t gyakran dolgozzák fel jazz-zenészek. Bach és Bartók átdolgozások is születtek, itthon és külföldön is, de úgy érzem Bartók zenéje még rengetek újat tartogat számunkra. A mai napig nehezen hallgatható zenének számít, hiszen ő elképesztő mértékben haladta meg a korát.
Most volt 80 éve annak, hogy ő eltávozott, mégis rengeteg új aspektusa van a zenei univerzumának, és ezek közül szerintem sok mindent majd az improvizáció tud előhozni.
Bartók híresen volt európai és fontos volt számára a magyar identitása. Ezen aspektusok közül ti melyiket hangsúlyozzátok inkább?
Egyrészről rokonságot érzek vele az európaiságban, mert én magamat is európai jazz-zenésznek tartom, nem jazz-zenésznek általában. Másrészt én is a népzene felől jövök: nagyon rég foglalkozom európai zsidó népzenével, és ugyanazt keresem benne, mint Bartók. Vikárius László tanár úrnak van egy könyve, amiben arról ír, hogy Bartók a tiszta forrást nem egy eredendő tisztaságnak képzelte el. Tehát akár műzenei eredetű dallam is kikristályosodik és ékkővé válik, ha beépül a népzenébe. Ez az, amit a Nigunnal én is nagyon régóta keresek.
Mi alapján válogattál Bartók művei közül?
Olyan darabokat kerestem, amik megélnek improvizatív közegben, és amik rövidek, hiszen igazán hosszú darabokat nem érdemes rögtönzéssel vegyíteni. Másrészt olyan karakteres darabokat szerettem volna, amik nagyon erősen tükrözik Bartók zeneiségét, és ahol bizonyos konkrét bartóki fogások megragadhatók. Lett légyen az a politonalitás, vagy a nagyon erős súrlódás, a „disszonancia”, amivel Bartók mindig emóciókat kelt.
A te Bartók-feldolgozásaidon nem az érződik, hogy meg akarod szerettetni őt az emberekkel, hanem hogy meg akarod őt érteni, és az kevésbé foglalkoztat, hogy ezáltal valaki közelebb vagy távolabb kerül-e Bartóktól. Jól érzem?
Igen, ez szomorú, de tényleg így van. (nevet) Amikor zenét csináltam, soha nem törekedtem arra, hogy bárkivel bármit megszerettessek. Nekem inkább az volt a fontos ennek az anyagnak a létrejöttében, hogy megtaláljam azokat a társakat, akik tudnak azonosulni a módszerekkel, amiket kitalálok, vagy adott esetben - ahogy Baló Pisti – a feldolgozások koncepciójának alakításában is aktívan részt vesznek. Bizonyos szempontból más munkamódszerekkel dolgoztunk, mint ami jellemzi a jazzt. A lemezanyagon vannak olyanok, amik hasonlítanak egy jazz standardhez, - tehát hogy van egy téma, arra reflektáló szólók – de jellemzően nem ez a helyzet.
A mi zenénk sokszor szabadzenének hat, de közben nem az, mert Bartók zenéjéhez köthető szabályok, struktúrák határozzák meg.
Párniczky András (Fotó/Forrás: Csendes Krisztina)
Több helyen említetted, hogy a zene számodra egy spirituális élmény, kilépés a hétköznapokból. Ezt hogy lehet összeegyeztetni egy olyan zenével, ahol fejben folyamatosan jelen kell lenni, minden pillanatban számolni, figyelni?
Bizonyos szempontból nagyon. Ha valaki sokat gondolkozik, akkor kell, hogy legyen olyan terület az életében, ahol szabadon engedi magát. Ilyen szempontból én szerencsés vagyok, mert nagyon nehéz feladatokat adok magamnak, tehát
olyan zenét írok, ami számomra iszonyatosan nehezen lejátszható. És miközben ezeket megtanulom, folyamatosan szabadítom fel magamat és egyre kevesebb korlátot érzek.
Tehát neked inkább a felkészülési folyamat feszített és a koncert már ajándék?
Én fiatal koromban sportoló voltam. Tehát nekem ez a fajta koncentrált felkészülés alapélményem. Ezért szerettem versenyezni is, mert olyankor végre lett értelme annak, amit nap, mint nap gyakoroltam. Ezért van az, hogy én nem tudok minden helyzetben és mindenkivel zenélni. Egy jam session nekem gyakorlatilag a halálom.
Ehhez képest hogyan készülsz a vendégzenészekkel, Carlos Bica bőgőssel, és Dejan Terzić dobossal való együttjátékra?
Nagyon izgalmas ez a mostani helyzet, mert még soha nem hívtam el ritmusszekciót, csak szólistákat, ami teljesen más, hiszen egy biztos alapra egy jó szólista könnyedén rá tud játszani. Ajtai Petivel és Baló Istvánnal már hosszú évek óta dolgozunk együtt a Nigunban és nekem tényleg nagyon sok örömet és biztonságérzetet ad az, hogy velük dolgozom. A mostani koncert egy vakrepülés lesz, magamat lelkileg arra készítem, hogy a zene is nagyon más lesz. Viszont mivel ez a két zenész a kedvencem az európai élmezőnyből, ezért biztos vissza fognak köszönni ismerős elemek, amiket a lemezeikről jól ismerek.
Carlos Bica (Fotó/Forrás: Fidelio)
Amikor őket hívtad meg a koncertre, az is szempont volt, hogy európai, tehát ne amerikai élvonalbeli zenészek legyenek?
Igen, ez volt az elsődleges szempontom. Többször volt alkalmam vezető, amerikai jazz-zenészekkel egy színpadon állni, ami mindig felemelő és nagy élményt jelentett, de ezeknek a valóságban nincs reális folytatása. New York egyébként is egy borzasztó kompetitív hely, hiszen a világ összes jazz-zenésze oda megy. De - hogy Bartókra utaljak – a verseny a lovaknak való. Én szeretek emberekkel hosszan együtt dolgozni, zenét szerezni. Duke Ellington volt ilyen, aki a saját bigbandjének kottáiba nem azt írta ki például, hogy trombita, hanem Cootie Williams, mert személyesen az ő játékára írta azt a részt. Engem is inspirál, ahogy próbán játszunk egy adott számot, és aszerint sokszor átírom otthon a darabot. Tehát örülök annak, hogy európai vagyok, és
nem titkolt célom a Müpás koncerttel, hogy egy picit közelebb kerüljünk az európai élő jazzkultúrához, mert azt gondolom, hogy Magyarország ki van ebből szorítva.
Erről tehetünk mi, jazz-zenészek is, ahogyan kommunikálunk a külvilág felé, de azt gondolom, hogy Európa is egy picit elutasító velünk szemben – nyilván ennek sok oka van.
Számítasz arra, hogy Dejan és Carlos a saját zenei kultúráját is behozza a zenébe?
Feltétlenül. Amikor zenélek másokkal, akkor azt pont ezért teszem. Fontos szempont volt, hogy olyan muzsikusokat hívjak, akik jártasak bizonyos népzenékben. Dejan boszniai szerb lévén nagyon szereti a Balkánt, és számára ez a Kelet-Európai hangzás egy evidens dolog. Carlosra ez kevésbé igaz, ő alapvetően egy jazzbőgős, de egy érzelmes portugál, aki gyönyörű dallamokat játszik. Először egyébként Carlost kértem fel, aki borzasztóan örült Dejannak, mert nemrég majdnem játszhattak együtt és az akkor meghiúsult. Egyébként Berlinben laknak mindketten, tehát rálátnak egymás munkásságára, viszont most először fognak együtt játszani.
Dejan Terzić (Fotó/Forrás: Fidelio)
Rengeteg külföldi kritika született a Bartók Electrified-ról. Milyenek ezek a visszajelzések?
Számomra meglepő volt, mennyi pozitív kritikát kaptunk olasz és francia, de akár cseh szaklapoktói is. Nyilván ez köszönhető a BMC-nek, akik gondozzák a lemez utóéletét, egyébként is kiemelkedően nívós kiadóról van szó. És Bartóknak is, akinek nagyon jól cseng a neve a világon bárhol.
Az, hogy valakinek tetszik a lemezünk az a mi munkánk eredménye, de az, hogy valamiért elkezdte érdekelni, az Bartóknak köszönhető.
Bartók Béla hagyatéka az egyetemes zenei kultúra fontos része, nagyon kell szeretnünk és becsülnünk őt!
hírlevél
