Jazz/World

"Tragikus végű játszma" – A kékszakállú herceg várát új formába öntötte Sárik Péter

2021.05.13. 11:20
Ajánlom
Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operájára Sárik Péter zeneszerző, jazz-zongoraművész készített jazzátiratot, melyet először élőben augusztusban hallhat a közönség a Zempléni Fesztiválon.

"Kesselyák Gergely, a miskolci Bartók Plusz Operafesztivál igazgatója 2019-ben kért fel minket arra, készítsünk jazzátiratot a 2020-as rendezvényre Bartók egyetlen operájából. Rögtön igent mondtam, nem sejtve, milyen nehézségekkel jár ez."

- idézi az MTI Sárik Péter nyilatkozatát.

A Sárik Péter Trio (Sárik Péter - zongora; Fonay Tibor - nagybőgő; Gálfi Attila - dob) 2018-ban már készített egy jazz lemezt Bartók-művekből, amit tavaly, mint az év hazai jazz albuma Fonogram-díjjal jutalmaztak.

Sárik Péter Trió

Sárik Péter Trió (Fotó/Forrás: Arany-Tóth László)

 "A legnagyobb nehézséget az okozta a munka során, hogy egy opera dinamikája és előadásmódja nagyon más, mint a dzsesszes gondolkodás.

Először csak trió és két énekes felállásban gondolkodtam, végül kiegészültünk egy Fender zongorával, Hammond orgonával és a Budafoki Dohnányi Zenekar vonósaival. Hollerung Gábort, a zenekar vezetőjét régóta ismerem, maximálisan megbízom a szakértelmében, ezért kértem fel a közreműködésre" - mondta el továbbá Sárik Péter.

A zeneszerző szerint Bartók 110 éve írt operája örökérvényű, kortól független problémákat jelenít meg, egy nő és egy férfi félresiklott kapcsolatát.

Számos értelmezése van Bartók operájának, a magam részéről a történetet egy tragikus végű játszmának látom két ember között.

A Kékszakállú herceg reménnyel telve fogadja várában a fiatal és törékeny Juditot, akiben erősebb a kíváncsiság a szeretetnél, miközben a herceg a nőiességet, a gondoskodást várná el tőle. Judit mindent tudni akar a herceg múltjáról, de túl messzire megy és így szomorú vége lesz a történetnek" - fejtette ki Sárik Péter.

A kékszakállú herceg várának bemutatója járvány miatt elmaradt és a projekt egy időre leállt, viszont idén tavasszal már elkészültek a stúdiófelvételek, és utómunkálatok is folyamatban vannak. A darab két zongora kadenciabővüléssel az eredeti formában elhangzik, lényegi változtatás a mű tempóiban történt, és természetesen az eredeti hangszerelésben nem szereplő zongora, dob és jazz-bőgő alapjaiban változtatja meg a megszólalást.

Bartók huszonhét fúvóshangszert írt az operába, ezek szerepét nagyrészt a Fender zongora vette át, de szükség volt a Hammond orgonára is.

Fontos hangsúlyoznom, hogy nem átírtam a művet, hanem új formába öntöttem, és természetesen, mivel dzsessz zenészek vagyunk, az eredeti zenei szöveten szinte folyamatos az improvizáció. Ettől hívhatjuk dzsesszfeldolgozásnak.

- tette hozzá az alkotó.

Kékszakállú szerepében Cser Krisztián (basszus), Juditként Miksch Adrienn (drámai szoprán) hallható; a szereposztás Hollerung Gábor karmester nevéhez fűződik. 

Sárik Péter kiemelte, hogy az új A kékszakállú herceg várával is ugyanaz a céljuk, mint az X Bartók lemezükkel.

Azok, akik nem hallgatnak komolyzenét és Bartók műveitől is idegenkednek, más köntösben és helyzetben talán megszeretik ezt a nem könnyű, de csodálatos világot. Bartók-lemezünk anyagát olyan helyeken és olyan közönség előtt adtuk elő, amely nem a komolyzenei koncertek közege.

A műhöz kapcsolódó lemez képi látványvilágát Gál Krisztián grafikusművész készítette, erre épül majd az előadás képi világa is.

A kékszakállú herceg vára című dzsessz-opera CD a tervek szerint júliusban jelenik meg, emellett szeretnék később vinylen is kiadni.

A lemez premierje június 8-án a Bartók Rádióban lesz, míg a mű élő bemutatója augusztus közepén a Zempléni Fesztiválon.

"Célom, hogy a darabot folyamatosan műsoron tartsuk Magyarországon és külföldön egyaránt" - jegyezte meg végül a zeneszerző.

Fejléckép: Sárik Péter (forrás: Sárik Péter Trió)

Sárik Péter: Nekem kell a csend, a séta a Duna-parton

Kapcsolódó

Sárik Péter: Nekem kell a csend, a séta a Duna-parton

A hazai jazz élet egyik megkerülhetetlen alakja Sárik Péter. Triójával rendszeresen fellép hangversenytermekben, jazzklubokban, zenei fesztiválokon. Ceglédi. Vele is forgatott a Partitúra a ceglédi adásához, csakhogy online, ugyanis Sárik Péterék akkor éppen Frankfurtban koncerteztek. A beszélgetés szombaton látható a Duna tévén, 14.30-kor. A Fidelio.hu-nak pedig további érdekességekről is mesélt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Életöröm és vérpezsdítő muzsika – jön a 3. Nemzetközi Cigány Dal Napja

Idén augusztus 8-án –a legendás észak-macedón énekes, Esma Redžepova születésnapján – harmadik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Cigány Dal Napját. Az eseménysorozatban ezúttal már hat ország tizenöt helyszíne vesz részt.
Jazz/World interjú

„A zene lényege a töltekezés” – beszélgetés Weisz Gábor jazzszaxofonossal

A koronavírus idején asztalosnak állt, de az állandóan zsongó kereskedelmi rádió elkergette a műhelyből. Szerencsére Weisz Gábor ismét a szaxofonjával keresi a kenyerét. Számos formációban játszik, egyre sikeresebb, és már pontosan tudja, hogy a zene nem csak technikai tudásból áll.
Jazz/World hír

Harminc feltörekvő zenész léphet fel a Magyar Zene Háza külső és belső tereiben

Idén nyáron, a Fringe program keretében zeneiskolásoknak, hobbizenészeknek, feltörekvő zenekaroknak és utcazenészeknek adnak lehetőséget a fellépésre a Magyar Zene Ház különböző pontjain.
Jazz/World magazin

Szabadnak hittük és öröknek – emlékezés Fábián Julira

A tragikusan korán elhunyt énekesnő, Fábián Juli július 9-én lenne 44 éves. Hosszú betegség után, 37 éves korában hunyt el, 2017. december 16-án. Fáy Miklós megemlékezése 2018-ban jelent meg a Fidelio Kult50 kiadványában.
Jazz/World ajánló

Csibész francia jazztrió a BJC-ben

Immár tizenöt éve kezdte meg világhódító útját a Rémi Panossian Trio. A világ nagy jazzfesztiváljain rendszeresen koncertező formáció hamarosan a Budapest Jazz Clubba látogat.