Jazz/World

„Valami újat akarok!” – Oláh Ibolyával a próbateremben

2022.04.28. 09:30
Ajánlom
Ősszel láttam a Női postát, és lenyűgözött a kortárs líra drámaisága, Presser Gábor dalai, a versszínházi előadás. A rekedtes, ezerfüstös hangú díva, Oláh Ibolya. Aki idén megnyerte A Dalt, de máris lemezbemutatóra készül. A próbateremben értük utol a nagyon törékeny, talpig feketét viselő énekesnőt. Gyorsan megigazította a sminkjét a kamera objektívjében, és már készen is állt.

Hogy ízlett a próba, hol tartotok? Egyáltalán, koncert vagy próba, melyikre szavazol?

A próbákat nagyon szeretem. Imádom, amikor elkezd kibontakozni a dal, ott dől el minden. A zeneszerző már megálmodta, hogy hogyan szeretné, és apránként összerakjuk. Most már átvettük az összes dalt, szerkezetileg kezdjük szépen helyükre pakolni a dolgokat. Nagyon sok szám van, felvesszük őket, aztán Sanya (Födő Sándor zeneszerző, billentyűs, ritmushangszeres, zenekarvezető – a szerk.) átküldi nekünk, és otthon tovább dolgozhatunk rajta. Még mindig születnek új dolgok, ez egy folyamat, közben pedig rengeteget lehet tanulni. A koncentrálás elengedhetetlen, meg az erős munkamorál, amibe most kicsit bele is fogytam.

Amiket hallhattam, jó kis pörgős számok voltak, nagyon meggyőzőnek tűntek!

A zenét Födő Sanya írta, a szövegeket meg Csakmag Vivien és Hegyi Gyuri tanár úr, aki Kőbánya-Kispesten tanít szöveget gyerekeknek, mellette pedig Hajóssal csinálja a Dalfutárt – Sanyán keresztül ismertem meg.

IMG_0678-091514.jpg

Oláh Ibolya (Fotó/Forrás: Váraljai Szandra / Fidelio)

Ki vagy kövezve ezekkel a szerencsés találkozásokkal. Mint korábban Presser Gáborral, például.

Szerintem az mindig nagyon sokat segít. Tudni kell abbahagyni a dolgokat, és kicsit visszavonulni, elgondolkodni, hogy mi is az, amit szeretnél csinálni és hogyan? A jó feladatok megtalálnak, ha ügyes vagy, ha látnak benned fantáziát, és ha tudsz inspirációt adni.

Azért türelmes is tudsz lenni.

Nagyon szeretem a munkámat, egyszerre érzek hálát és alázatot.

Egy interjúdban hallottam, hogy nem is annyira te akartál énekelni, mások erőltették, hogy próbáld meg.

Azért ez mindig jelen volt az életemben, ha visszamegyünk a gyökerekhez, nagyon muzikális családból származom. Viszont ami sokáig izgatott, az a futball volt. Az volt a vágyam, hogy azzal keressem a kenyerem, de rájöttem, hogy a nőket nem fizetik meg annyira.

Meddig jutottál a fociban?

Az MTK-val voltunk bajnokok. Az NB I-ig jutottunk.

És odadobtál egy sportpályafutást az éneklésért?

Át kellett gondolni, mi legyen. Sokan mondták, hogy ez jól megy… Korábban takarítottam a tiszadobi Andrássy-kastélyban, és tudtam, hogy nem így szeretném leélni az életem, valaminek történnie kell. És történt.

Azért nagyon jól össze tudod rántani magadat.

Kénytelen vagyok száz százalékot nyújtani. A közönséget úgy hívjuk, hogy zsűri, a zsűrit pedig nem érdekli, hogy mi a bajod. Megveszik a jegyet azért, hogy lássanak valami jó dolgot, és akkor kutya kötelességem és felelősségem, hogy az teljes értékű élmény legyen, még akkor is, ha közben épp lelki bajom van.

IMG_0610-091516.jpg

Oláh Ibolya (Fotó/Forrás: Váraljai Szandra / Fidelio)

Gratulálok A Dalon elért győzelmedhez, még ha furcsálltam is, hogy egy énekesnői pályaívvel ott állsz a megmérettetésen.

Elkészült a lemezünk, tizenkét dal és a címadó szám, a Nem adom el. És mivel nem tudtuk máshogy bemutatni az anyagot, ez egy jó lehetőségnek tűnt, Sanyáék beneveztek. Aztán jöttem, láttam, mertem és nyertem. Jó volt a dal, jó emberek vettek körül, jó volt a hangszerelés. Sokan azt gondolják, hogy az ember csak úgy kiáll és énekel. Hát nem! Eszméletlen sok munka van mögötte!

Számítottál arra, hogy ilyen sikered lesz? Persze, hát azért nevez be az ember… De gondoltad volna?

Ez volt az egyetlen módja annak, hogy ezt a történetet be tudjuk mutatni, mert már nagyon régen fesztiváloztam, vagy tizennégy éve.

Nagyon beszippantott a színházi sanzonvilág, abban találtam meg az örömömet. Olyan közösségbe kerültem, ahol csak csiszolódni lehet. Sokat segített a beszédtechnikámon, az önkifejezésemen, miközben fantasztikus művészekkel találkozhattam.

Rengeteg verset memorizáltam abban a három évben kortárs költőktől. Eleinte nem értettem őket, Pici bácsi (Presser Gábor – a szerk.) tanított meg, hogyan kell verset elemezni. Nagyon vizuális vagyok, ezért

amikor már láttam magam a színpadon, akkor azt mondtam, »oké, kész, megérett a történet«.

A Női posta sanzonokból és beat dalokból áll, amiket nem énekelni kell, hanem előadni. Viszont közben prozódiarészek is vannak, amik egyáltalán nem könnyűek. De ennek az előadásnak is be kellett érnie. Folyamatosan tanulom, értelmezem az anyagot, és még előadás közben is fedezek fel benne újdonságokat. Rengeteg, pontosan huszonkét dal van benne. Bíró Kriszta rendezte, és különösen nehéz volt figyelnem rá, hogy csak nagyon keveset „színészkedjek”.

Emlékezetes, erős előadás született.

Amondó vagyok, maradandó dolgokat kell alkossunk. Még két évig játszom, utána meg kell csinálni még tíz dalt, mert megnyertük A Dalt, és én már most sajnálom Sanyát, hogy honnan lesz rá energiája.

Merthogy ő és Furák Péter kísér a Női postában is. A közönség, a zsűri bekebelezve. De milyen postáskisasszonynak, ügyintézőnek lenni minden este?

Hát, nem egyszerű, mert emberi sorsokról, női sorsokról beszélünk. Van köztük ideges levél, kattant levél, „beléptem az ajtón, köszöntem magamnak, szevasz”.

Aztán ott a magányos, aki egyedül megy nyaralni, szomorú is akad, amikor magammal koccintok, hogy »de szép vagy«, és megsimogatom az arcomat, közben kész katasztrófa a csaj.

Vagy Karády Katalin, aki nagyon szabad művész volt, és azt mondja itt, hogy „nem irigyli azokat, akiket a sors hozzá sodort”. Ezek meghatározó tényezők a történetben. Van olyan levél is, amit guggolva olvasok fel, hogy „ő nem akar senkitől semmit, csak némi rendet meg tiszteletet”. Hát, a tisztelet csak kölcsönös lehet, minket Anyum így tanított. Sok emberrel találkoztam, aki elvárta, hogy tiszteljem. Mire fel? Sokan beleesnek ebbe a csapdába, én nem!

IMG_0745-091516.jpg

Oláh Ibolya (Fotó/Forrás: Váraljai Szandra / Fidelio)

Változtatott rajtad valamit az előadás? Rakott rád valamit az irodalmi elmélyülés?

Öregebb lettem... Persze, tudást, tapasztalatot.

Lassan szeretnék csinálni még ennél szebb dolgokat is. Ez is gyönyörű, de kéne még valami, amivel rárakhatom az i-re a pontot. Hetven évesen is színpadon szeretnék lenni.

Ott fogom ropni, még vénasszonyként is, és szomorítani a hülyéket! Egyszer azért hagytam abba a fesztiválozást, mert egy velem egyidős csaj – 35 vagy 38 voltam akkor – ötven körülinek nézett ki. Az éjszakai élettől, tudod, megráncosodnak a fiatal lányok. Akkor változtattam: jó lenne este hétkor elkezdeni az előadást, fél tízkor meg már az ágyban lenni. Most persze nem tudom megcsinálni, mert próbálunk, aztán sokáig fent vagyok, darálom a szövegeket.

A színházkoncert szövege egy irodalmi kisantológia. Mondtad, hogy kicsit nehéz volt megérteni ezeket.

Hát persze, mert nekem nincs nagy lexikális tudásom. Nagyon fel kellett zárkóznom, de ha van egy mester, aki tanít téged, akkor szerintem az a legjobb iskola.

Volt kedvenced?

Nagyon sok! Kántor Péter, Parti Nagy Lajos, Borbély Szilárd, Szép Ernő, Varró Dani, Erdős Virág. De volt olyan is, hogy kirakott pár könyvet Pici bácsi, hogy „Ibolykám, válassz!” Ő meg majd megzenésíti. Régen sok fiatal játszott megzenésített verseket, olyan jó kis programok voltak, most meg úgy kell kikapni, hogy hol van ilyen. Mindig ugyanazokat mutatják, mindig ugyanazoknak van koncertje, dög unalmas. Valami újat akarok látni!

Hát csinálj valami újat!

Talán most már látom magam. Szerintem az emberek hiányolják az új dolgokat. Rengeteg tehetséges fiatal volt A Dalban is, zeneszerzők, előadók, nagyon jó dalokkal. Nekik is teret kéne adni.

IMG_0619-094731.jpg

Oláh Ibolya (Fotó/Forrás: Váraljai Szandra / Fidelio)

Hol fér el ebben az országban ennyi tehetség?

Azt szoktam mondani a fiataloknak, amikor tanácsot kérnek, hogy először legyél közgazdász, legyen valami normális civil munkád, és akkor hobbiként tudod csinálni a zenélést. Ismerek egy szülész-nőgyógyászt, aki eszméletlen jól basszgitározik meg énekel, és hobbiként csinált egy zenekart. Itt nincsenek jól elosztva a dolgok. Ha Amerikába születtem volna, nem itt tartanék. Kajakra ekkora lenne a saját stúdióm – más ott a zenészek életszínvonala. De ide születtem, itt dolgozom, és ezt nem bánom. Nehéz, nehéz, de megoldjuk.

Színházi darabban is gondolkodsz még?

Szeretnék, igen.

Mennyire egészíti ki ez a kettő egymást?

Tökéletesen. Nem zavarják egymást, jól elvannak.

És te könnyen váltasz a kettő között?

Persze. Ha már nem érzem jól magam valahol, akkor menekülök. Olyankor érdemes leülni és átbeszélni a dolgokat. Korábban is, mondtam a srácoknak, hogy elfáradtam, belefásultam, a megmaradt koncertek után szeretnék elvonulni kicsit. Lehet ilyen korrekt módon is, amit mindenki megérdemel.

Köze volt a Női postának ahhoz, hogy a Födő Sándor a képbe került? Már egy éve gyúrjátok az új lemezt.

Sanyát már régóta ismerem, a párján, Bíró Esztin keresztül. Esztivel jártunk egymás koncertjeire. Pici bácsival dolgoztunk a Női postán, megszületett 28 dal, és egy idő után annyit mondott, hogy ebből jó lenne csinálni egy estet. Közben vitt koncertekre, volt olyan például, amikor Győr környékén járt, és felhívott: „mit csinálsz, Ibolyka? Itt lesz koncertünk és felveszünk. Akarsz egy kis pénzt keresni?” Hogyne. És mindig magával vitt , közben pedig jobban megismertem Sanyát, mert ő meg perkált nála (billentyűzött – a szerk.). És tudtam, hogy nagyon jó zeneszerző, kétszer nyert Artisjus-díjat meg egy Fonográfot is. Ha valaki ott zenélhet Pici bácsi zenekarában, az rossz nem lehet, érted.

IMG_0748-094035.jpg

Oláh Ibolya (Fotó/Forrás: Váraljai Szandra / Fidelio)

Presser Gábor köpönyegéből sok tehetség bújt elő.

Pici bácsi, a Pici-iskola, az a legjobb suli, ott tényleg lehet tanulni. Jobban megismertem Sanyát, és Esztit hívtam fel, hogy mi lenne, ha megkérdezném, hogy dolgozna-e velem? Ez olyan ismerős volt, mert amikor Pici bácsitól megkérdeztem, hogy lenne-e kedve velem dolgozni, azt mondta, nem, de közben nem gondolta komolyan. Színházi napok voltak, amikor kiülnek a művészek, a civilek meg beleshetnek a kulisszatitkokba. Így kezdődött el ez az egész történetünk. És

amikor megkérdezte tőlem Pici bácsi, hogy »kivel szeretnél zenélni, mert te választod ki«, én Födő Sanyit, meg Furák Petit mondtam.

Peti az a típus, aki nemcsak jól zongorázik, hanem nagyon jó művészi érzéke is van, ahogy Sanyának is. Egymásra sem kell néznünk, ismerik minden mozdulatomat. Tudja, hogy figyelni kell rám. Kísérnek, és ez lényeges.

Szóval Födő Sándor is igent mondott a lemezre.

A pandémia alatt kezdtük el a munkát, és mivel Sanya már évek óta Hegyi Gyurival dolgozott, megörültem neki is. Ismertem a nevét, de személyesen még nem találkoztunk. Feljöttem hozzá Pestre, és egy egész napot végigbeszélgettünk. Tudni akarta, hogy mennyire legyenek erősek a szövegek és én azt mondtam, nagyon! Mert láttunk-hallottunk már olyat, hogy a dallam meg a zene jó, a szöveg viszont gyenge.viszont a szöveg az meg minek. Így kezdődött.

Mi történik most?

Lesz egy lemezbemutató koncertünk május 4-én a Magyar Zene Házában és igyekszünk eljutni vele fesztiválokra is, de jövőre még több eseményre elvisszük. Most nagyon sok helyről lemaradtunk, de szerintem így is jók vagyunk. Közben pedig megy a Női posta is, úgyhogy lesz mit csinálni. Hiába fejeztünk be egy lemezt, mindig születnek új dalok. Ha jön nálam egy „ding”, akkor már ülök is a gitárhoz, fölveszem és átküldöm Sanyának.

Másképp éled meg most a sikert?

Mit jelent a siker?

Egy kis boldogságot.

Apró pillanatok, másodpercek vannak a boldogságra. Szerintem mi a siker? Erre nem tudok válaszolni. Sikerként élhetem meg, hogy ez most összejött. De persze, a zenei szakma elismerése, na az tényleg siker.

IMG_0568-091514.jpg

Oláh Ibolya (Fotó/Forrás: Váraljai Szandra / Fidelio)

Meghatározó találkozásaid voltak már az eddigi pályád során, és most is nagyon fontos, a kortárs irodalmi találkozásokból építkezhettél.

Igen! Parti Nagy Lajos vagy például Erdős Virág. Imádom. Az egyik kedvenc dalom A legszebb vers. Nagyon jó szöveg, és megkaptam Virágtól az eredeti szövegét, kiszínezett betűkkel. Az eredeti nagyon hosszú volt, ezért Pici bácsi húzott belőle Virág engedélyével. Majd ha lesz egy kis időm, akkor ezt a színes eredetit elviszem és bekereteztetem.

Nagyon fontos a kölcsönös tisztelet. Közben pedig egyre inkább művészként kezelnek, nem pedig a bulvárcikkek alanyaként.

Hát már ideje lenne! Igen, szerintem, most már nem előadó vagyok, hanem előadóművész. Mindig is ez volt az álmom!

Egy énekes és egy előadóművész közt óriási a különbség, mégpedig a tanulás folyamata miatt.

Az, hogy mindig olyan emberek vettek körül–  meg a szárnyaik alá –, akiktől lehetett tanulni. Ez nagyon fontos.

És nem az északi szél sodorja őket az utadba, hanem kicsit ők maguk kerülnek a te utadba.

Nem tudom, valahogy mindig olyan irányba állok… Ami nekem nagyon tetszik, és régen szokatlan volt, hogy azt mondják rám, hogy művésznő, és nem azt, hogy Oláh!

Födő Sanya dalokat meg hangszerelést vizionál – és Te?

Jó lenne egy nagykoncert, mondjuk egy arénában. Ezért dolgozunk. Szeretünk így lépcsőfokonként haladni, ezt most megint fel kell építeni. Időnk van rá.

IMG_0783-002926.jpg

Oláh Ibolya (Fotó/Forrás: Váraljai Szandra / Fidelio)

Mintha újraépítenéd a karrieredet.

A fesztiválrészét igen. Nagyon tudatosan tűntem el a köztudatból. Nem hiszem, hogy attól jobb leszek, ha folyamatosan írnak rólam vagy bohóckodom a televízióban.

Egyetlen dologért sok mindenre hajlandó vagyok, és ez a Tűzcsiholó Egyesület, ami volt állami gondozott fiatal szülőknek segít, hogy a gyerekeik ne kerüljenek állami gondozásba.

Velük több, mint húsz nagycsaládot vittünk tavaly a Balatonhoz, amit korábban sosem láttak még. Minden elképzelhető módon segítjük őket, már négy éve. Amúgy én úgy szeretnék dolgozni, hogy megcsinálunk valami nagyot, jó sok pénzt keresünk, és utána kényelmesen hátradőlünk. Jó lenne már egy kicsit többet keresni, mert az biztonságot ad. Azt a fajta bizonytalanságot, amiben jelen pillanatban élek, nem lehet örökkön-örökké elviselni, valamit ki kell találni. Igenis kell nekem a biztonság, ahogy másnak is megadatott.

Tartozik neked az élet?

Szerintem igen, és nem csak nekem, sok embernek tartozik. Nagyon sok szegény ember van, nem is kell messzire mennünk, mintha két különböző országban élnénk. És tudod, mégis boldogok. Mármint, annyi nevetés van egy ilyen családban. Így is lehet élni. Ez a hosszú élet titka.

Oláh Ibolya: Nem adom el – lemezbemutató koncert

2022. május 4., 20:00

Magyar Zene Háza

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Életöröm és vérpezsdítő muzsika – jön a 3. Nemzetközi Cigány Dal Napja

Idén augusztus 8-án –a legendás észak-macedón énekes, Esma Redžepova születésnapján – harmadik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Cigány Dal Napját. Az eseménysorozatban ezúttal már hat ország tizenöt helyszíne vesz részt.
Jazz/World interjú

„A zene lényege a töltekezés” – beszélgetés Weisz Gábor jazzszaxofonossal

A koronavírus idején asztalosnak állt, de az állandóan zsongó kereskedelmi rádió elkergette a műhelyből. Szerencsére Weisz Gábor ismét a szaxofonjával keresi a kenyerét. Számos formációban játszik, egyre sikeresebb, és már pontosan tudja, hogy a zene nem csak technikai tudásból áll.
Jazz/World hír

Harminc feltörekvő zenész léphet fel a Magyar Zene Háza külső és belső tereiben

Idén nyáron, a Fringe program keretében zeneiskolásoknak, hobbizenészeknek, feltörekvő zenekaroknak és utcazenészeknek adnak lehetőséget a fellépésre a Magyar Zene Ház különböző pontjain.
Jazz/World magazin

Szabadnak hittük és öröknek – emlékezés Fábián Julira

A tragikusan korán elhunyt énekesnő, Fábián Juli július 9-én lenne 44 éves. Hosszú betegség után, 37 éves korában hunyt el, 2017. december 16-án. Fáy Miklós megemlékezése 2018-ban jelent meg a Fidelio Kult50 kiadványában.
Jazz/World ajánló

Csibész francia jazztrió a BJC-ben

Immár tizenöt éve kezdte meg világhódító útját a Rémi Panossian Trio. A világ nagy jazzfesztiváljain rendszeresen koncertező formáció hamarosan a Budapest Jazz Clubba látogat.