Öt kontinens huszonkét országából jazz műfaj legnagyobbjait hozza el Budapestre április 26. és május 17. között a Jazzfest Budapest, amely már 2022-es indulásakor a térség legnagyobb eseménysorozatának számított. Kleb Attila, a fesztivál egyik alapítója, a GetCloser Concerts művészeti vezetője úgy fogalmazott, idén nem méretében, hanem minőségében kívánják még magasabbra tenni a lécet. A fesztivál három hete alatt a műfaj legnagyobb sztárjai adják egymásnak a színpadot. „A program összeállítására egy felkészült és kiváló nemzetközi- és hazai kapcsolatokkal rendelkező kurátori csapatot hoztunk létre – folytatja Kleb Attila – Mózes Tamara, Lukács Miklós, Borbély Mihály, Mogyoró Kornél és Oláh Krisztián zenészek részvételével, ami garantálja, hogy a fesztivál programja igazi minőségi szórakozást nyújtson a műfaj kedvelőinek.
Nem titkolt cél, hogy egy nemzetközi rangú fesztivált hozzunk létre, amely eséllyel láthatja vendégül a Herbie Hancock Institute és a UNESCO által 2011-ben alapított Nemzetközi Jazznap gáláját.”
A fesztivál huszonkét napja alatt Budapest összesen tíz helyszínén lesznek koncertek, többek között az Erkel Színházban, az Olasz Intézetben, a Zeneakadémián, az Eiffel Műhelyházban vagy a Fonóban és olyan kisebb, de meghatározó kulturális helyszíneken, mint a Mixát, Lumen, az iF vagy a Jedermann.
Április 30-án, a Nemzetközi Jazznapon a Madách téren egész nap szól majd a jazz, az estét pedig egy alkalmi All Star zenekar koncertjével zárják.
A kortárs jazz egyik legjobb énekesnője, Lizz Wright koncertje nyitja meg a fesztivált április 26-án az Eiffel Műhelyházban. A legendás művész, aki harmadik alkalommal lép fel Budapesten, úgy képes szintetizálni különböző stílusokat az R&B-től a godspellen át a jazzig, hogy közben mindvégig megőrzi saját egyéniségét, stílusát. Később ugyanezen a helyszínen Dés László Lukács Miklóssal, Fenyvesi Mártonnal és Dés Andrással alkotott kvarettjének koncertjére kerül sor, akikhez csatlakozik majd egy kis közös zenélésre az utánuk fellépő Nguyen Lé és Gary Husband is, a két extravagáns művész, akiket külön-külön is a fúziós zene megtestesítőinek tartanak. Itt lép majd fel a számos műfajban évtizedek óta aktív, legendás dobos, Simon Phillips is zenekarával, de itt lesz a kiváló norvég jazz-zongorista, Bugge Wesseltoft is.
Az arab klasszikus zene nagymestere, Anouar Brahem, hangszere, az oud finomságát és a modern jazz harmóniáját hozza el Budapestre a Zeneakadémia nagytermébe. A vidám szellemű olasz zongorista-zeneszerző, Stefano Bollani koncertjein szinte megbabonázza hallgatóit, bízunk benne, hogy így lesz ez a budapesti közönséggel is az Olasz Intézet színpadán. Együtt örülhetünk majd a négyszeres Grammy-díjas élő legenda, Stanley Clarke koncertjének is az Erkel Színházban, majd a legendás bőgős, Avishai Cohen érkezik legújabb triójával, amelyben az izraeli Guy Moskovith zongorázik és honfitársa, a szemtelenül fiatal Roni Kaspi dobol. A fesztivál zárókoncertjére is itt kerül sor, a kiváló amerikai jazzénekes, Stacey Kent a Danubia Zenekar kíséretében varázsolja a színpadra a klasszikus brazil dallamokat, Antonio Carlos Jobim előtt tisztelegve.
A Tara Fuki zenjéje az abszolút egyedi és közös improvizációkra épül, két remek csellista különleges találkozása, amelyre a Fonó színpadán kerül sor. Ugyanitt Jasna Jovicevic rendkívül innovatív, inspiráló kortárs zenéjével is megismerkedhet a közönség a jazz és a világzene határán. Szintén ide érkezik a lengyel Michal Baranski, aki a legújabb projektjével az összes lehető díjat bezsebelte Lengyelországban. Egy különleges esten találkozik három fúvos zseni, Borbély Mihály balkáni zenekara Dresch Mihályt hívta vendégül, de csatlakozik hozzájuk az olasz jazz fenegyereke, Enzo Favata is.
A Mixátban többek között hallhatjuk Nico Morelli trióját, akik klasszikus zene és a jazz fúzióján alapuló zenét játszanak. Női energiákkal és csodálatos programmal érkezik Kasia Pietrzko zongorista-zeneszerző. Paal Nilssen-Love Circus nevű projektje a koronavírus járvánnyal kapcsolatos utazási korlátozások következményeként jött létre, ekkor kérte fel az Oslo World Music Festival a művészt, hogy hozzon létre egy új zenekart csak norvég művészekből. A hét egyedi zenei hang így közös zenei ötletek és gondolkodásmódok, valamint a zenei szabadság közös értelmezése köré gyűlt össze, ez lesz hallható most Budapesten is.
Részletes program
Április 26.
- Lizz Wright – Eiffel Műhelyház
- Kriz – Mixát Stage
Április 27.
- Kasia Pietrzko Trio – Mixát Stage
- Ágoston Béla QRtet – Lumen
Április 28.
- Nico Morelli Trio – Mixát Stage
- Balogh Kálmán, Szabó Dániel, Zimber Ferenc Cimbalom Trio – Jedermann
Április 29.
- Dés László Free Sounds Quertet – Eiffel Műhelyház
- Nguyen Le & Gary Husband – Eiffel Műhelyház
- Serei Dániel Refrection -If
- Baló Sámuel Trio Feat. Ajtai Péter – Jedermann
Április 30.
- Nemzetközi Jazznap - Madách Tér
Május 2.
- Simon Phillips Protocol V – Eiffel Műhelyház
- Gerlóczy Zsigmond – Mixát Stage
- Osztriga – If
Május 3.
- Bugge Wesseltoft – Eiffel Műhelyház
- Révész Richárd Latin Quartet Feat. Yulaisy Miranda Ferrer – Mixát Stage
Május 4.
- Jasna Jovisevic Quinary – Fonó
- Tara Fuki – Fonó
- Pozsár Eszter & Nagy János Yancha – Mixát Stage
- Halper Quintet – If
- Paal Nilssen-Love Circus – Lumen
Május 5.
- Anouar Brahem – Zeneakadémia
- Novan Feat. Mnemonickiss – Fonó
- Trio Squelini Feat. Csókás Zsolt – If
- New Fossils – Jedermann
Május 6.
- Stanley Clarke – Erkel Színház
- Toth & Hodeks’ Art Factory – Jedermann
Május 7.
- Michal Baranski Masovian Mantra – Fonó
- Swansong Trio Feat. Kézdy Luca & Táborszky Bence – Mixát Stage
Május 9.
- Avishai Cohen Trio – Erkel Színház
- Závada Pál & Szokolay Dongó Balázs – Jedermann
Május 10.
- Mózes Tamara & Kaltenecker Zsolt – Mixát Stage
- Cseh Péter Trio – If
Május 11.
- Borbély Mihály Balkán Jazz Project Feat. Dresch Mihály – Fonó
- Enzo Favata The Crossing – Fonó
- Gyárfás István, Martien Oster, Ehud Ettun – If
- Less Is More - Lumen
Május 12.
- Stefano Bollani – Olasz Intézet
- Mogyoró Kornél & Papesh Péter R.O.T.A.N. – Mixát Stage
- Fekete-Kovács, Bartók, Szabó Trio – Jedermann
- Amp – Lumen
Május 13.
- Chris Devil Trio Feat. Tóth Viktor – Fonó
- Jü – Fonó
- Oláh Kálmán Sextet – If
Május 16.
- Szaniszló Richárd Hands Of Passion Trio – Mixát Stage
Május 17.
- Stacey Kent & Danubia Zenekar – Erkel Színház
- Orbay Lilla Quintet – Mixát Stage
- Quartet Now! – If
- Kuhn Fu - Lumen
Hangolódjon a koncertekre a Jazzfest Budapest Spotify-lejátszójával:
Fejléckép: Stacey Kent (fotó: Benoit Peverelli / Jazzfest Budapest)