juhász péter

2019 május 15., 12:40
Tánc ZSIMÜ 2019 Szerző: Fidelio

Két vendégkoreográfus munkájával zárja az évadot az Inversedance

Egyben a Zsidó Művészeti Napok záróeseménye is lesz a Panta Rhei című kettős ősbemutató június 2-án, a közelmúltban megnyílt Nemzeti Táncszínház nagytermében.
2014 október 28., 11:48
Tánc juhász péter Szerző: (sze)

Szétforgácsolódva

A világhírű Ultima Vez fizikai színházi társulat magyar táncosa, Mészáros Máté a Trafóban mutatta be Hinoki című koreográfiáját, erre az alkalomra összeállított társulatával. Az élőzenével kísért előadás különlegessége volt, hogy az egész színpadot faforgács borította. GALÉRIA
2014 október 21., 16:38
Tánc juhász péter Szerző: Szász Emese

Mészáros Máté: "Van ebben valami őrültség"

A világhírű fizikai színházi társulat, az Ultima Vez tagja. A műfaj atyjaként emlegetett Wim Vandekeybus mellett olyan nagynevű koreográfusokkal is dolgozott már együtt, mint Ohad Naharin, Sharon Eyal, Amanda Miller, Roberto Galván stb. A Trafó a tavaly indított Ultima Vez-sorozat záróakkordjaként most az ő Hinoki című koreográfiáját tűzi műsorra. A főpróbahéten beszélgettünk vele. INTERJÚ
2014 október 17., 10:40
Tánc mti Szerző: (kzs)

Faforgácstengeren Mészáros Mátéval

Találkozások és mindenki számára ismerős konfliktusok elevenednek meg Mészáros Máté Hinoki című új koreográfiájában, amelyet október 24-én és 25-én mutat be a Trafó Kortárs Művészetek Háza.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink