junior prima díj

2022 december 5., 12:30
Jazz/World interjú Szerző: Filip Viktória

„Akkor vagyok boldog, ha azt játszhatom, amit szeretek” – Beszélgetés Horváth Balázzsal

A cimbalomtól indult, a zongorához érkezett. Tanul, tanít, próbál, fellép, versenyez és új együttest alapít. Horváth Balázs jazz-zongoraművészt kérdeztük, akinek tehetségét a napokban Junior Prima Díjjal ismerték el az MVM Zrt. támogatásával.
2022 december 1., 11:15
Klasszikus interjú Szerző: Gerencsér Anna

„Kapcsolatot teremteni a fentiekkel” – Beszélgetés Oláh Patrikkal

Alighogy kitüntetéssel lediplomázott, már tanít is a Zeneakadémián. Ő komponálta a zenetörténet első lovári nyelvű miséjét, és döntőbe jutott az idei Bartók Világversenyen. Oláh Patrik zeneszerző gazdag díjgyűjteménye nemrég az MVM Zrt. által támogatott Junior Prima Díjjal bővült.
2022 november 24., 16:50
Klasszikus interjú Szerző: Kondor Kata

„A kürt nagyon emocionális hangszer” – Beszélgetés Fröschl Éva Lillával

Első női rézfúvósként kapott Junior Prima Díjat a kürtművész Fröschl Éva Lilla az MVM Zrt. támogatásával. Már berlini tanulmányai közben játszott a Deutsche Oper, illetve a Komische Oper zenekarában, jelenleg pedig a Bajor Állami Operánál tölti próbaévét.
2022 november 23., 10:35
Klasszikus hír Szerző: Fidelio

Átadták a Junior Prima Díjakat magyar zeneművészet kategóriában

Idén is tíz fiatal zeneművész kapta meg a Junior Prima Díjat, a harminc év alatti tehetségeknek adható elismeréssel hangszeres előadókat, operaénekest, karmestert és zeneszerzőt is díjaztak.
2022 október 3., 10:15
Színház hír Szerző: Fidelio

„Benett példája a követendő” – Janisch Attila is megszólalt a visszautasított díj kapcsán

Idén a Junior Prima Díj egyik idei kitüntetettje, Vilmányi Benett színművész személyes nézeteire hivatkozva nem vette át az elismerést. Az ügy kapcsán a kulturális élet több fontos szereplője is megszólalt, legutóbb Janisch Attila filmrendező.
2022 szeptember 29., 15:25
Színház hír Szerző: Fidelio

„Az igazi függetlenséghez fel kell nőni” – Székely Csaba is megszólalt a Junior Prima-ügy kapcsán

A szeptember 20-i Junior Prima díjátadón az egyik díjazott, Vilmányi Benett személyes nézeteire hivatkozva nem vette át a kitüntetést, melynek kapcsán a kulturális élet több szereplője kifejtette álláspontját.
2022 szeptember 27., 14:15
Színház hír Szerző: Fidelio

„Nem a csönd, a némaság jelzi a díj függetlenségét” – újabb reakciók Vilmányi Benett visszautasított elismerése kapcsán

A korábbi Junior Prima díjasok közleménye után Tompa Andrea, Gábor György és Kovács Bálint is közzétette gondolatait a véleményszabadságról, a díjak függetlenségéről és a színészszakma összefogásáról.
2022 szeptember 26., 16:55
Színház hír Szerző: Fidelio

„A politika félelmetes szinten átszőtt mindent” – Vecsei H. Miklós is megszólalt a Junior Prima-közlemény kapcsán

A Junior Prima Díj átadóján Vilmányi Benett nem vette át a kitüntetést, amelyre a korábbi díjazottak közös közleményben reagáltak. Az aláírók között volt Vecsei H. Miklós is, aki közösségi oldalán fejtette ki véleményét az ügyről.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink