Mára egész turisztikai iparág épült az amazonasi indiánok pszichedelikus szertartására. Egy perui koreográfus azoknak is elmeséli az élményt, akik személyesen nem élték át a növény okozta utazást.
Majdnem 300 évig azt hitték, elveszett vagy megsemmisült az a portré, ami a történelem egyik legbefolyásosabb nőjét, Donna Olimpiát ábrázolja a világ egyik legnagyobb hatású festőjének ecsetvonásain keresztül.
Az 1986-os Rubberband – ahogy már Miles Davistől megszokhattuk – körülbelül egy évtizeddel előzte meg a későbbi neo-soul hangzásvilágot. Most az album eredeti producerei kiegészítve adják közre a kincset érő felvételeket.
Tíz éve nyílt Óbuda egyik legkellemesebb szabadtéri koncerthelyszíne, a Kobuci Kert. Az évfordulót a Szent Margit Kórház javára rendezett jótékonysági koncerttel és a hely mikroközösségét bemutató portréalbummal ünneplik június 19-én.
500 ezer master, köztük jazz- és poptörténeti jeletőségűek váltak a lángok martalékává a los angeles-i Universal Studióban kitört tűzvészben, 2008-ban. A hatalmas veszteségre most derült fény.
A mexikói nemzeti hangarchívum, a National Sound Library úgy véli, Frida Kahlo saját, Diego portréja című esszéjét olvassa föl az El Bachiller radio pilotjában, amely hangfelvétel nemrégiben került elő.
Tassonyi Balázs a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves hallgatójaként 2024-ben debütált a Budapesti Operettszínház több előadásában is, és főszerepet kapott a Carmenben.
Identitás – Európai látkép címmel nyílt meg, és augusztus 25-ig várja a látogatókat a német trombita-virtuóz, Till Brönner fotókiállítása a Ludwig Múzeumban.
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében