Fáy Miklós kritikus ezúttal a Robert Capa Központ új kiállításával, a Zeneakadémia szeptemberi Bartók-hangversenyével, Az öreg halász és a tenger új kiadásával, valamint egy Maria João Pires összkiadással foglalkozik.
Fáy Miklós kritikus ezúttal többek között Beethoven Holdfény szonátájának szitárátiratával és Hármasversenyével, valamint Csabai László és Kovács András Ferenc könyveivel foglalkozik.
Fáy Miklós kritikus ezúttal többek között a Philharmonia Orchestra válogatásalbumával, a Honvéd Férfikar születésnapi koncertjével, Michael Chabon új kötetével és a Szentendrei Képtár A nagy könyvlopás című tárlatával foglalkozik.
Tassonyi Balázs a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves hallgatójaként 2024-ben debütált a Budapesti Operettszínház több előadásában is, és főszerepet kapott a Carmenben.
Identitás – Európai látkép címmel nyílt meg, és augusztus 25-ig várja a látogatókat a német trombita-virtuóz, Till Brönner fotókiállítása a Ludwig Múzeumban.
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében