Felráz és elbűvöl - ígérte a szórólap Olli Mustonen zongoraestje előtt, és legalább fele- részben igazat is mondott: Olli fölráz.

Bármilyen furcsa, vagy lehet, hogy nem is furcsa, de pénteken az Operaház az örökös engedélye nélkül fogja bemutatni Bartók Béla A csodálatos mandarin című pantomimját.

Csodálatos ember. Elsőre nem látszik rajta, ahogy ül az öltözőben a zongoránál, máshogyan csíkos zakóban és nadrágban, a keze szokatlanul puha, ahogy bemutatkozunk egymásnak, és aztán keresztbe facsarja a lábát, és beszéd közben tépdesi száraz ajkáról az elhalt bőrt. Ő tehát Lang Lang, akinek meg kell mentenie a klasszikus zenét.

Képzeljük el, hogy szólásra emelkedik a bajor igazságügyi miniszter, és beszédének rövid tartalma az lenne, hogy férjével elég jól megértik egymást a hálószobában, de azért gondolkodnak, hogyan lehetne szerelmi életüket egy kicsit földobni.

Hogy a végén kezdjem: Pierre-Laurent Aimard olyan meglepő ráadásokat adott, hogy már azért megérte volna elmenni a koncertre. Schumann Szimfonikus etűdjei után bekonferált egy etűdöt, amely, mint mondta, nem Schumann, és tényleg nem az, mert Ligeti.

"Azt mondd meg nekem, mi értelme van ennek az egész kortárs zenének? Hallgatni nehéz, csinálni még nehezebb, mire való akkor ez a sok marhaság?" Mit válaszolhat erre az ember? A vállát vonogatja.

Fogalmam sincs, miért maradtam Jean-Efflam Bavouzet zeneakadémia-beli hangversenyének második részére is ott. Súlyos inzultus volt a hangverseny eleje, Beethoven Hammerklavier szonátája, amit csak akkor illik előadni, ha a zongoristának nyomós oka van rá.

Kiszúrtak a Nemzeti Filharmonikusok azokkal, akik az Unicef-et egy koncertjegy formájában próbálták meg támogatni, elég strapás hangverseny volt ez a jótékony célú. Pedig a program szép, Eroica a vége, Richard Strauss Metamorfózisok című műve az eleje, és a két művet a gyászinduló kapcsolja össze. Amit Beethoven második tételként írt, azt Strauss idézetként használja a csak vonósokra írott, nehéz, hömpölygő darabban.