Kálnay Zsófia a Magyar Állami Operaház művésze, a 2013-as Simándy énekverseny fődíjának győztese egy különleges produkcióval lepte meg a komolyzene közönségét.
Tizedik alkalommal rendezik meg a jazz és improvizációs zenei tábort Sepsiszentgyörgyön. Az oktató jellegű foglalkozásokra július 19-24. között kerül sor.
A Magyar Nemzeti Galéria egyszerre mutatja be két nagy művész retrospektív életművét. Picasso és Modigliani nem csak kortársak voltak, hanem barátok is, erre is hoz példákat a páratlan kiállítás.
Gy. Kamarás Katalin a népművészet mestere olyan agyag és cserép tárgyakat alkot, amelyek mesevilágba repítik a nézőt. Cserép mesék című kiállítását a magyar népmesék színes, játékos világa ihlette.
Az amszterdami Zeneakadémia tanárának, Dezső Virágnak egyedülálló mesterkurzusán tanulhatnak az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájának hallgatói július 22-ig Debrecenben.
A Kiszler András karnagy által vezetett együttes 2016. július 14-17. között vett részt a stájerországi Schladmingban 19. alkalommal megrendezett MID Europe Nemzetközi Fúvószenei Fesztiválon.
Ha van egy jó borunk és van mit harapni is mellé, felmerül a kérdés, hogy hiányzik-e még valami. Ám egy jó hangulatú piknikhez mindig elengedhetetlen a zene. Ilyen zenés piknikre hív bennünket a Paloznaki Jazz Piknik immár 5. alkalommal.
Az Őrségben egy düledező fatemplom adott ihletet a helyieknek és művészeknek, hogy a templomot felújítva kultúrát zsúfoljanak bele. A Fatemplom Fesztivált 2012 óta rendezik meg Magyarföldön, ahol mindig a művészeté és meghittségé a főszerep.
Tassonyi Balázs a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves hallgatójaként 2024-ben debütált a Budapesti Operettszínház több előadásában is, és főszerepet kapott a Carmenben.
Identitás – Európai látkép címmel nyílt meg, és augusztus 25-ig várja a látogatókat a német trombita-virtuóz, Till Brönner fotókiállítása a Ludwig Múzeumban.
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében