Mármint az interjúra, a szó szoros értelmében. Az idén ötéves Kelemen Kvartett alapítójával a közelgő zeneakadémiai koncertjük apropóján beszélgettünk.
Az idén hatvanadik születésnapját ünneplő Kovács Géza már több mint negyedszázados zenekari igazgatói múltra tekinthet vissza. 1989-1995 között a MÁV Zenekar élén dolgozott, 1995-től pedig a Magyar Állami Hangversenyzenekar, majd az NFZ ügyvezetője, igazgatója, majd főigazgatója lett. INTERJÚ
Baranyay László negyven éve tanít a Zeneakadémián, s az évforduló alkalmából december 4-én különleges koncertre készül. Rendhagyó koncertajánló egy volt tanítvány, Zsoldos Dávid tollából. MAGAZIN
Ritka alkalom, amikor egy rendezvényt úgy mos el az eső, hogy a közönség hálás érte – amint az is, hogy a szervezők eredeti elképzelése úgy vall kudarcot, hogy az eredeti üzenet végül még erőteljesebben érvényesül.
Fricsay Ferenc különleges helyet foglal el a hazai zenerajongók szívében - míg sokan minden idők legtehetségesebb magyar dirigensének tartják, a büszkeség mellett egy kicsit ott van a szomorúság, a "mi lett volna, ha" érzése is.
Szerencsére sokan vannak, még a fiatalabb generációból is, akik személyes élményeket őrizhetnek Fischer Annie játékáról, tanításáról. Kocsis Zoltán ugyanakkor sajátos nézőpontból emlékezhet rá: nem csupán évtizedekig figyelhette közvetlen közelről a két háború közötti magyar zongoraiskola meghatározó alakjának pályáját, de ő az, aki ma hasonló tekintélye ennek az iskolának, mint Fischer Annie volt egykor.
1944-ben a Magyar Királyi Államvasutak zenerajongó elnöke, Varga László azzal az ötlettel kereste meg Szőke Tibort, a Magyar Királyi Operaház épp krisztusi korban járó karmesterét, hogy a háború befejeztével a vasút ne csak a gazdasági és katonai, hanem a kulturális logisztika ütőere is legyen. OPERA MAGAZIN
Tassonyi Balázs a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves hallgatójaként 2024-ben debütált a Budapesti Operettszínház több előadásában is, és főszerepet kapott a Carmenben.
Identitás – Európai látkép címmel nyílt meg, és augusztus 25-ig várja a látogatókat a német trombita-virtuóz, Till Brönner fotókiállítása a Ludwig Múzeumban.
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében