Összesen 38 találat erre:

Összesen 38 találat erre:

2014 december 28., 06:58
Jazz/World junior prima díj Szerző: Matisz László

"Oda-vissza tudja a hangszert"

Fonay Tibor tavaly megnyerte az Orszáczky Jackie Basszusgitár Tehetségkutató Versenyt, és még abban az évben sikeresen zárta a jazz-tanszék mesterképzését is. Idén ősszel pedig egyike volt annak a tíz fiatal muzsikusnak, aki kiérdemelte a zeneművészet kategória Junior Prima díját. Ezek után nagyon nem csodálkozhatunk, ha a huszonhét éves muzsikus partnerei között már nemcsak a magyar, de újabban a nemzetközi élvonal szereplői közül is megjelenik egy-egy prominens művész. INTERJÚ
2013 július 4., 07:03
Jazz/World születésnap Szerző: Matisz László

Szakcsi Lakatos Béla: "Ott, helyben kell kész lenni"

Mifelénk egyelőre nem triviális, hogy egy nemzetközi szinten is igen magasan jegyzett muzsikus, aki nem mellesleg Érdemes művész, Liszt-, Príma- és Kossuth-díjas, méltó módon, azaz egy reprezentatív koncerttel ünnepelje hetvenedik születésnapját. INTERJÚalanyunk azonban lamentálás helyett inkább aktívan dolgozik.
2012 január 23., 07:26
Jazz/World művészetek palotája Szerző: Matisz László

Eleven folk

Az ötödik rendezvény már hagyományosnak mondható, A népzene ünnepét ugyanis 2008 óta rendezik meg, évente, Boldogasszony havának harmadik hetében a Művészetek Palotájában.
2011 december 17., 08:54
Plusz benkó dixieland band Szerző: Matisz László

Benkó Sándor: "Megtartottuk az amatőr lelkünket"

Az alábbi beszélgetésben sok szám fog szerepelni, melyek közül valószínűsíthetjük, hogy nem egy világcsúcs lenne – ha a számtalan abszurd Guinness rekord mellett a kultúra területén is jegyeznének efféle adatokat. Ennek hiányában legfeljebb a szakmabelieket, vagy a szép számú békebeli rajongókat „terhelhetik” a verhetetlen számok; például, hogy a 44(!) éve alapított, Török Pál utcai Benkó Dixieland Band klubban ültünk le beszélgetni a 71 évesen is töretlenül aktív klarinétos-zenekarvezetővel, Benkó Sándorral.
2011 november 11., 10:08
Jazz/World kritika Szerző: Matisz László

Vérprofi gondtalanság

A maga nemében világelsőnek számító zenekar, a Fourplay koncertjét hallgathattuk november 7-én a Budapest Kongresszusi Központban. A „maga neme” kifejezés ezúttal smooth jazzt, vagy kicsit trendibben mondva: a jazzy elnevezésű irányzatot fedi, melyet ugyan sok más, ismertebb könnyűzenei műfajhoz is köthetnénk, de nyugodt szívvel mégsem tennénk. Ugyanis a jazzy legjobbjainak stúdiólemezeit hallgatva az a benyomásunk, hogy ennek a zenének kb. annyi köze van az igazi jazz-hez, amennyi a jazz-balett nevű testgyakorlásnak. Ám ezúttal koncertről lesz szó, és azért az mégis más…
2011 szeptember 14., 18:27
Jazz/World kritika Szerző: Matisz László

Értékelvű Jazzforum

Semmilyen programot, főleg jazzfesztivált nem tanácsos manapság értékelvű koncepcióval szervezni, a BMC azonban hősies módon az anyagi kockázatot is vállalja. Beszámoló a Jazzforum Budapest nyitókoncertjéről.
2011 augusztus 26., 10:07
Jazz/World zongora Szerző: Matisz László

Szakcsi Lakatos Béla: "Rengeteg elképzelés dolgozik bennem"

A szeptember elsején kezdődő 40. Debreceni Jazznapok kiemelt fellépőjeként négy koncerten is hallható lesz a hatvannyolc éves zongoraművész-zeneszerző, aki ezúttal szinte a teljes jazztörténeten átívelő irányzatok fel-felvillantásával demonstrálhatja, miért is számít változatlanul mértékadó muzsikusnak – nemzetközi viszonylatban is.
2011 június 28., 10:00
Jazz/World diósgyőr Szerző: Matisz László

Gryllus Dániel: Sosem voltunk divatosak

A Diósgyőri várban nyaranta rendezett Kaláka Fesztivál a legrangosabb, egyben legvonzóbb folk- vagy világzenei esemény 1979 óta, de idén július 7-10. között utoljára lesz a szokott helyszínen. A várat ugyanis rekonstrukciós munkák miatt néhány évre bezárják, ezt követően az épület aligha lesz alkalmas szabadtéri koncertekre. Az ambivalens hatású hír hallatán kerestem meg Gryllus Dánielt, a fesztivál művészeti vezetőjét, a Kaláka együttes alapítóját.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink