A Kaposfest visszatérő művészeivel beszélgetve gyakran felteszem a kérdést, mi adja a fesztivál varázsát, miért várják sokan egész évben az augusztust – olyan lelkes visszatérő nézők, akik semmiképp nem mulasztanák el a lehetőséget, hogy akár csak néhány koncertet meghallgassanak a sorozatból. Ilyenkor rendre szóba kerül a jó hangulat, a családias érzés, a remek zenék és a koncentrált fesztiválélmény. Mégis, az ember csak akkor érti meg igazán a szavak mögötti jelentést, ha ő maga is ellátogat Kaposvárra. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy erre már másodjára nyílt lehetőségem,
az idei év legfontosabb tanulsága pedig az volt, hogy minél többször térünk vissza, annál erősebb lesz az élmény.
Augusztus 15-én, a reggeli koncert előtt alig fél órával érkeztem meg a somogyi vármegyeszékhelyre, hogy aztán az első negyedóra alatt rájöjjek: milyen jó döntés volt, hogy a korai hangversenyt sem hagytam ki. A műsor Mozart D-dúr fuvolanégyesével indult, amelyben a Bécsi Filharmonikusok kiváló szólófuvolistája, Karl-Heinz Schütz működött közre. Előrebocsátom:
az idei fesztivál egyik legnagyobb nyeresége volt számomra, hogy az ő művészetét felfedezhettem,
hiszen még az egyenletesen magas színvonalú, számos szép és izgalmas pillanatot tartogató hangversenyek sorában is képes volt meglepetést okozni. Mozart gyógyító hatásáról gyakran hallani, de ami olykor közhelyesnek hat, itt megélhető valósággá változott, mennyei derűvel és békével árasztotta el a hallgatóságot ez a gyönyörű produkció. Nyugtalan, zaklatott világunkban az ilyen muzsikát receptre kellene felírni. Rendkívüli öröm volt hallgatni a csodálatos művészeket – a négyes további három tagját, Pusker Júliát, Diyang Meit és Ella van Pouckét is beleértve, akik hol kíséretfunkcióban játszottak, hol izgalmas árnyalatokkal színesítették a zenét.
Karl-Heinz Schütz, Pusker Júlia, Diyang Mei és Ella van Poucke (Fotó/Forrás: Mohai Balázs / Kaposfest)
A műsor meglepő választásként Bartók 1. rapszódiájával folytatódott. Bősze Ádám – aki természetesen idén is számos mulatságos és érdekes közléssel vezette be a műveket, ezen a koncerten például megtudhattuk, hogy Mozarton kívül három másik zeneszerző, Haydn, Dvořák és Zemlinsky is eredeti választottja testvérét vette feleségül – ismertetőjében elmondta: a két komponistát sokszor inkább egymás ellentéteinek szokás tekinteni. Baráti Kristóf és Magyar Valentin remek produkciójában azonban mégis felfedezhettünk egy párhuzamot: mindkét szerző rendkívüli természetességgel és nyíltsággal közelít tárgyához, mindenféle fölösleges cafrang nélkül.
Mint minden jó Bartók-előadásnál, ezúttal is már az első hangoknál úgy érezhettük, mintha friss levegő áramlott volna a terembe.
A sort aztán egy újabb Mozart-mű, az A-dúr klarinétkvintett zárta, amelyben a szerző sokkal igazságosabban osztotta el a zenei anyagot, mint a kvartettben, a klarinétművész Pablo Barragán mellett a rapszódia után azonnal újra színpadra lépő Baráti Kristóf, valamint Abouzahra Amira, Szűcs Máté és Bruno Philippe játékát is bőségesen élvezhettük. Külön öröm volt hallani, egyes frázisokban milyen gyönyörűen olvadt össze a klarinét hangja valamely másik hangszerrel, elsősorban az első hegedűvel és a brácsával.
Mivel Kaposvár idén ünnepli várossá avatásának százötvenedik évfordulóját, a programot egy izgalmas zenetörténeti kalandozás is színesítette. Bősze Ádámnak Buzási Éva lett a helyi viszonyokat jól ismerő segítője, akinek társaságában a belváros zenei vonatkozású helyszíneire vitte el az érdeklődőket, és a kis történeteken keresztül rávilágított, milyen előzmények vezettek ahhoz, hogy a városban ma egy olyan jelentőségű zenei fesztivál tud megvalósulni, mint a Kaposfest. Gyenes Izsó emléktáblájánál megismerkedhettünk a zeneiskola-alapító és koncertszervező tevékenységével, a Református templomnál régebbi Kaposfesteket idéztünk fel (volt, aki már 2010-ben, Kocsis Zoltán és Rados Ferenc legendás koncertjén is jelen volt). A zeneiskolánál pedig a hallgatóság segítségével is alig lehetett összegyűjteni mindazokat a neves művészeket, akik egykor az intézmény tanulói voltak.
A legizgalmasabb esemény azonban az volt, amikor a Kapos Hotel falán található Rigó Jancsi-emléktáblánál egyszer csak felbukkant ifjabb Sárközi Lajos,
aki a fesztivál rendszeres fellépője mind a koncertteremben, mind pedig esténként az étteremben. Neki köszönhetően első kézből kaphattunk tájékoztatást a kávéházi cigányzene múltjáról és jelenéről.
A program egy kis pihenőidő után az esti koncerttel folytatódott, elsőként Britten C-dúr csellószonátája hangzott el, Várdai István és Würtz Klára előadásában. Ritka és örömteli pillanat, amikor a komponista hangszeres műveivel találkozik a zenekedvelő, hát még ha az igen virtuóz, különösen érdekes karaktereket felvonultató alkotás olyan ragyogó muzsikus előadásában hangzik el, mint a fesztivál egyik művészeti vezetője. Akit aztán a másik követett, Baráti Kristóf ugyanis Schumann d-moll hegedűszonátájával lépett színpadra, ismét Magyar Valentin társaságában, hogy a hosszú és igen szélsőséges érzelmeket felvonultató darabban a reggeli Bartókhoz hasonlóan természetük vadabb oldalát mutassák meg.
Várostörténeti séta Bősze Ádámmal (Fotó/Forrás: Mohai Balázs / Kaposfest)
A második rész ismét fuvolaszóval kezdődött, Schubert Elszáradt virágok című dalának a szerző által készített feldolgozásában. A felvezetőben Bősze Ádám említette, hogy Alfred Einstein (a neves fizikus távoli rokona) mennyire rossznak tartotta ezt a kompozíciót, mivel szerinte Schubert az intim hangulatú alkotást hatásvadász variációsorozatként gondolta tovább. A 20. század első felének elismert zenetudósa alighanem azért vélte így, mert nem találkozott a művel Karl-Heinz Schütz előadásában, ő ugyanis nem engedte, hogy az virtuóz magamutogatássá váljon, hanem jó ízléssel és érzékkel emelte ki szépségeit.
Nem is tudom, hallottam-e valaha ilyen gyönyörűséges, a gyors és a mélyebb részekben is csodálatosan színgazdag fuvolaszót.
Azonban ahogyan a Schubert-daloknál lenni szokott, a zongorának hasonlóan fontos szerep jutott, ismét Würtz Klára ragyogó játékát élvezhettük. A koncertet egy újabb romantikus mű, Dvorák Dumsky-triója zárta, Suzana Bartal, Jack Liebeck és Várdai István előadásában. Kivételes pillanat, amikor három ennyire nagyszerű zenész játszik együtt, akik érzékenyen tudják közvetíteni a lélek mélyére hatoló szláv muzsika érzelmi világát. Sok más műhöz hasonlóan ebben ezúttal is a csellónak jutott kiemelt szerep.
Akinek még maradt energiája, hallgathatta ifjabb Sárközi Lajosékat a Kapos Étteremben, de érdemes volt időt hagyni a pihenésre is, hiszen másnap még egy nagyon gazdag nap várt ránk. Reggel Tóth Endre zenetörténész műismertető előadásával vette kezdetét a program, aki a koncertműsorokból a három egymáshoz is közel álló szerző, Schumann, Brahms és Mendelssohn egy-egy alkotását emelte ki.
Kaptunk némi sugallatot, mely történetek ihlethették Schumann Meseképek című művét, néhány anekdotát Brahms természetéről
annak alátámasztására, miért nem valószínű, hogy a G-dúr kvintettet a bécsi Prater ihlette, és azt is meghallgathattuk, hol idézi Mendelssohn Oktettjében Händel Messiását. Ezekkel az információkkal felvértezve ültünk be a délelőtti koncertre, Schumann brácsára és zongorára írott alkotása Diyang Mei és Suzana Bartal előadásában hangzott el. Nekik köszönhetően nemcsak a mesei téma miatt éreztük magunkat elvarázsolva a darab hallgatása közben. A Brahms-mű, amelyet Jack Liebeck, Pusker Júlia, Szűcs Máté, Diyang Mei és Ella van Poucke adott elő, elsősorban azért volt izgalmas, mivel relatíve kevés hangszeren egészen komplex hangzások szólaltak meg, másrészt öröm volt látni azt, ami a kamarazene lényege: ahogyan a zenészek szeme összevillant, vagy összemosolyogtak, ha egy-egy frázist különösen jól sikerült összjátékkal szólaltatták meg.
A Román népi táncok előadói a zárókoncerten (Fotó/Forrás: Mohai Balázs / Kaposfest)
A zene azonban nemcsak öröm és játék, sok munka és erőfeszítés áll a ragyogó produkciók mögött. Ehhez kapcsolódott a délutáni pódiumbeszélgetés, amely a teljesítmény határait vizsgálta a zene, a sport és az üzleti világ szemszögéből. A moderátor ismét Bősze Ádám volt, a beszélgetésben pedig Bozóki Bence kaposvári röplabda-csapatkapitány, Hornyák Balázs fuvolaművész-fesztiváligazgató, Zsoldos Dávid médiavállalkozó és dr. Farkas Tamás, a Hungrana élelmiszeripari cég ügyvezető igazgatója vett részt. Utóbbitól hangzott el a délután egyik legfontosabb gondolata, Karinthy Frigyes A cirkusz című elbeszélésére hivatkozva.
Szerinte eredményes ember abból lesz, aki rendelkezik a történetben szereplő „belső dallammal”, amit mindenáron közölni szeretne,
tehát olyan nagyobb céllal, ami vezeti az életben. Emellett persze szó esett a kisebb célok fontosságáról, arról, milyen nehézségekkel kell megküzdenie egy tehetséges gyereknek, ha felnőttként is szeretne érvényesülni, illetve meghallgattunk néhány szórakoztató egyéni történetet is. Például arról, Hornyák Balázs fesztiváligazgató gyerekkorában hogyan bővítette ki egy kissé az iskolakört, hogy hazaszaladjon elindítani a magnófelvételt, amikor a Bartók Rádióban érdekes fuvoladarabot adtak.
Azután pedig következett a túl hamar eljövő finálé, csak azzal vigasztalhattuk magunkat, hogy a zárókoncerten is jó pár szép dallamot hallhatunk még (és hogy jövőre jön a folytatás, a tizenötödik Kaposfesten!). Az első részt teljes egészében Mendelssohn Oktettje foglalta el, ami valóban „tündéri darab”, ahogy a felvezetőben elhangzott. A Leticia Moreno, Jack Liebeck, Baráti Kristóf, Pusker Júlia, Diyang Mei, Szűcs Máté, Várdai István és Ella van Poucke előadásában felcsendülő darab annyira elbűvölte a hallgatóságot, hogy a fesztivál viszonylag ritka ráadásainak egyike követte, újra meghallgathattuk a harmadik tétel „tündérscherzóját”.
A második rész Bartók Tizenöt magyar parasztdalának fuvola-zongora átiratával indult. Mikor Karl-Heinz Schütz a színpadra lépett, a lelkes fogadtatásból egyértelművé vált, hogy nemcsak én váltam a nem mindennapi művész rajongójává. Izgalmas kérdés, hogy egy klasszikus zeneszerző által feldolgozott népdal a koncerttermi körülmények között mennyire tudja megőrizni eredeti értékeit, a szükségszerű absztrakció mellett. Ám ebben az esetben is példaértékű megvalósítást hallottunk,
szinte megjelent a szemünk előtt a pásztortüzek vagy a falusi mulatságok világa.
Az osztrák művész mindezt nem szilajsággal érte el – alapvetően finomabb előadói alkat, nyilván ezért választotta a hangszerét is –, hanem magabiztos stílusérzékkel és átszellemültséggel. Partnere Suzana Bartal volt, a zongoraművész eddigi kiváló produkciói mellett temesvári származása miatt sem kételkedhettünk abban, hogy Bartók zenéjének autentikus tolmácsolója lesz, és nem is tévedtünk.
Ifjabb Sárközi Lajos és zenekara, valamint a fesztivál művészei (Fotó/Forrás: Mohai Balázs / Kaposfest)
A továbbiakban is olyan művek hangoztak el, amelyek valamilyen populárisabb regiszterre építettek, fokozva a már így is igen lelkesült közönség hangulatát. Az angol himnuszra komponált Joseph Ghys-variációkat Pusker Júlia és Várdai István, majd Maurice Ravel Tzigane-ját Leticia Moreno és Würtz Klára szólaltatta meg. A hegedűművésznő alighanem ehhez a darabhoz választotta tűzpiros fellépőruháját is, hasonlóan tüzes és egzotikus muzsikát szólaltatott meg. „Nyomokban Bartókot tartalmaz” – harangozta be a Román népi táncok Jonás Dominique-féle feldolgozását Bősze Ádám, ám a vérpezsdítő muzsika így is igen nagy élményt jelentett Pablo Barragán klarinétművész, valamint Pusker Júlia, Abouzahra Amira, Szűcs Máté, Várdai István és Ella van Poucke előadásában.
A fesztivál hagyományaihoz híven utolsó számként egy egészen rendhagyó produkcióra is sor került, Hubay Jenő Csárdajelenetének harmadik részét ifjabb Sárközi Lajos és zenekara, valamint a fesztivál vonósai, Leticia Moreno, Jack Liebeck, Pusker Júlia, Abouzahra Amira, Szűcs Máté, Várdai István és Ella van Poucke szólaltatták meg. Nem csupán szép gesztus, hogy a fesztivál szervezői és fellépői hitet tesznek a zenei stílusok egyenrangúsága és békés egymás mellett élése mellett (prekoncepciók helyett a minőséget állítva a központba), hanem olyan sajátosság, ami alighanem mindenkinek örömet okoz, résztvevőnek és hallgatónak egyaránt. Amikor este újra felhangzott a kiváló cigányzenekar muzsikája, mellettem az egyik sztármuzsikus felsóhajtott:
Hát hol vagyunk mi ehhez képest?
Lehet, hogy amíg mi néhány napig jól éreztük magunkat, a külvilág nem változott meg számottevően, de jó volt egy kicsit az élet szebbik oldalára figyelni, közösségi élményben részt venni, egy helyen, ahol a nézőtéren helyet foglalók úgy érezhetik, a színpadra lépő művészek igazából a barátaik. Kaposvárra érkezve a legelső élményem Mozart gyógyító ereje volt, távoztamban is hasonló érzés fogott el, a zene az emberiség egészén is segíthet, hiszen általa képesek lehetünk jobban megérteni egymást. Talán ez az az üzenet, amit egész évben, két Kaposfest között is meg kellene őriznünk.
Fejléckép: Leticia Moreno, Jack Liebeck és Baráti Kristóf (fotó/forrás: Mohai Balázs / Kaposfest)
hírlevél
