A Filharmónia célja olyan 40-45 perces előadások létrejöttének előmozdítása, amelyek képesek szórakoztató formában lekötni a gyerekek figyelmét, és közben magas színvonalú zenei élményt nyújtanak. Az előadásoknak klasszikus zenére kell épülniük, de a műfaji átjárás megengedett: a népzene és jazz is szerepet kaphat. A produkcióknak változatos helyszíneken is működőképesnek kell lenniük (például tornaterem, díszterem, művelődési ház stb.).
Mivel a kiíró számára rendkívül fontos, hogy a szakmailag, zeneileg nívós koncert a gyerekek számára valóban élvezetes élményt nyújtson, a szakmai előválogató zsűri által kiválasztott programokat a verseny előtt egy kis segítő csapat tanácsokkal látja el, ezután módosítások tehetők a programban, majd a verseny napján már csak a gyermekekből álló zsűri értékeli a produkciókat. A fődíj bruttó 800.000 Ft, de az összes dobogós a pénzjutalmon kívül szereplési lehetőséget kap (fellépti díj ellenében) a Filharmónia ifjúsági koncertjein.
Elvárás a pályázatokkal szemben, hogy kompetensen felépített, élményszerű előadások legyenek, pedagógiában is jártas, ügyes moderátorral vagy főszereplővel. Az elbírálás során pozitívum, ha a műsor vegyes korosztályú közönség számára is alkalmas, ha az iskolai énekórák anyagához is kapcsolódni tud, ha változatos színpadkép jellemzi, ha digitális eszközöket használ, illetve ha interaktív.
A pályázatra való jelentkezés határideje: 2024. február 11. éjfél.
Bővebb infó itt érhető el.
A fejléckép forrása: Filharmónia Magyarország