Nagyon sokféle műfajt és stílust vonultattok fel a koncertjeiteken – ez az idei évadterven végigtekintve is kiderül. Mit gondolsz, hol vannak a határok, mi az, ami még belefér az UMZE profiljába?
A műfaji sokszínűségnek az a nagy előnye, hogy többirányú kapcsolódási pontot kínál a közönség azon részének, akik nem eleve elkötelezett újzene-fogyasztók. Művészeti vezetőként azt vallom, hogy az UMZE profiljába minden kamarazene vagy közepes, esetleg nagy vegyes hangszeres együttesre írott alkotás belefér. Zenészként is úgy érzem, minél változatosabb a tennivaló, annál jobban inspirál.
A novemberi koncerteteken több, hangszeres szólistaként is jelentős zeneszerző ír karakteresen más hangszerre versenyművet. Milyen szempontból lehet érdekes egy más hangszer iránt elköteleződött komponista látásmódja?
Mindig érdekes, amikor valaki “kívülről” a te hangszered világába látogat. Friss szem frisset lát, friss fül olyan dolgokat fedez fel, amelyekre adott hangszer játékosaként nem feltétlenül vagy csak nehezen gondolhattál volna.
A zeneirodalom tele van zseniális alkotásokkal, amelyek esetében a zeneszerző nem volt a darabhoz választott szólóhangszer virtuóza, mégis valami trendalkotót sikerült létrehoznia.
Elég csak a hegedűversenyek nagy triászára gondolni: Beethoven, Csajkovszkij, Brahms. A teljes képhez persze hozzátartozik az is, hogy a zeneszerző és a hangszeres virtuóz személyes és munkakapcsolata nélkül mindez elképzelhetetlen. Novemberi koncertünk alapötletét is Lukács Miklós Klenyán Csaba számára komponált klarinétversenyének megszületése adta.
Ugyanennek a koncertnek a címe: Crossover Concerto Project, mivel több, a jazz területén is, vagy elsősorban ott aktív zenész működik közre benne. Mit gondolsz a kortárs komolyzene és a jazz kapcsolatáról? Gyakran tapasztalhatunk valamiféle közeledést: egyes előadók mindkét zenei stílussal foglalkoznak, illetve sokszor hallani arról, hogy a jazz inspiráló lehet a kortárs zeneszerzők számára.
Számomra mindig szívet melengető, amikor világszínvonalú jazz-zenészek a legnagyobb művészi tisztelettel, és sokszor nem kevés megilletődöttséggel viszonyulnak a kortárs komolyzenéhez. Mindenkit biztosíthatok, hogy ez fordítva is így van. Elég, ha a magam példájából kiindulva annyit mondok, hogy
életem legnagyobb élményei között tartom számon azokat az alkalmakat, amikor Regina Carterrel, Herbie Hancockkal, Zakir Hussainnel, vagy Béla Fleckkel muzsikálhattam.
A nyitottság és a felfedezés iránti vágy mindkét irányból elengedhetetlen, és az ezekből fakadó, stílusokat áthidaló kreatív energiáknak szerettem volna teret adni a Crossover Concerto ötletével. Személyesen is nagy öröm számomra, hogy ismét alkalmam lesz hazai jazz-hőseimmel muzsikálni. Fekete Kovács Kornélhoz és a Modern Art Orchestra zeneszerző-zenészeihez régi barátság fűz, Borbély Mihály és Lukács Miklós művészete pedig, ahogy sok ezer zeneszerető embernek, nekem is “mindennapi betevőm”.
Miért Pierre Boulez a következő nagy szerző, akivel a januári koncerteteken foglalkozni akartok?
Az csak része a történetnek, hogy Boulez öt éve halt meg, sokkal fontosabb a Le marteau sans maître (A gazdátlan kalapács) című alapműve, illetve annak párdarabja, Csapó Gyula Huacas című kompozíciója. Boulez életműve éppen attól él, hogy most, a 2020-as évek elején egy jelentős magyar zeneszerző úgy gondolja, arra reflektálni kell. Ehhez jön az UMZE megrendelése, amelyre Horváth Balázs Boulez-hommage darabja megszülethet, és én pontosan
ezt tartom az egyesület és a kamaraegyüttes alapfeladatának: művészileg összetartó, inspiráló, informatív módon kapcsolni össze a tradíciót és a legújabbat.
Az évadban Eötvös Péter-ősbemutatótok is lesz. Mesélj egy kicsit erről a műről, illetve arról, hogyan kapcsolódik a márciusi "magyar est" műsorába!
Eötvös Péter új művének címe: Fermata. A “korona” a szerző szerint is túlzás lett volna, úgyis mint játék a szavakkal, avagy utalás a mű keletkezésének körülményeire. Nekem már volt szerencsém vázlataiban látni a művet, és ez alapján biztos vagyok benne, hogy fontos Eötvös-alkotás születik. Amint a cím is sugallja, a zene meg-megáll, teret adva szólóhangszeres kadenciáknak. Büszkék vagyunk, hogy az Ensemble Intercontemporaint és az Ensemble Modernt is magába foglaló konzorcium tagjaként az UMZE Kamaraegyüttes is a darab megrendelője, ráadásul időrendben a budapesti bemutató lesz az első. Az új mű egyébként Ligeti Zongoraversenyének ensemble verziójának összeállítására születik, innen tehát a program ötlete. Varga Judit új kompozíciója Kurtág Márta emlékére íródik, míg az én Bagatelles canoniques című darabom egy Ligeti-hommage.
A popzene és a kortárs komolyzene egyaránt a jelenünk része, ám mintha egymás ellentétei lennének. Hogyan kerülnek mégis egymás mellé az áprilisi koncerteteken, illetve hogyan tudják a műsoron szereplő szerzők ezt a két világot összekapcsolni?
Az internet korának – sajnálatos, avagy természetes – jellemzője az, hogy minden minden mellett, egyforma fontossággal, vagy ha úgy tetszik, jelentéktelenséggel kap figyelmet. A pop és a kortárs zene világunk egyenrangúan létező, hangzó felületei, és ez a koncert is így kezeli őket. Az avantgárd szerzők úgynevezett popos darabjait igazán érdekessé az erre a viszonyra való reflektálás teszi. Adams, Del Tredici vagy HK Gruber másként emésztik meg, reprodukálják, dolgozzák fel a popzenei elemeket, más és más történetet mesélnek el azok segítségével. Diszkóban – nevezzük a táncos helyeket így, mert ezt a Kádár-kori szót még ma is mindenki érti, ha nem is használja – nem a zenei és az esztétikai összefüggésekre figyelni megy az ember, hanem inni és szórakozni.
Akit a zene mint jelenség, mint kulturális fenomén érdekel, az jöjjön az UMZE koncertjére! Lesz mit megemészteni; miközben a program rendkívül szórakoztató is, tele humorral.
A tavalyi évadban is szenteltetek egy koncertet kifejezetten egy kultúrkör zenéjének (akkor izraeli szerzők szerepeltek a műsoron, most spanyol estetek lesz), és akkor értekeztél is róla, miért lehet, illetve nem lehet nemzetkarakterológiai jegyeket felfedezni az izraeli zenében. A spanyol zene jobban vagy más módon körülhatárolható?
Bizonyosan létezik a “genius loci”, a hely szelleme, amely alól a poszt-posztmodern ember sem tudja kivonni magát. Itt is szerepet játszik viszont az internet, a világ minden pontjának kapcsolódása a világ minden másik pontjához, illetve mindaz, ami ebből a “szép új világból” következik. Művészileg izgalmas kihívásnak tartom ennek a problémakörnek egy-egy koncertműsoron belüli vizsgálatát. Fabián Panisellót (az est kurátora, karmestere és egyik zeneszerzője – a szerk.) akkor ismertem meg, amikor együtt tanítottunk az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány egyik mesterkurzusán. Fabián, hogy úgy mondjam, az én emberem: zeneszerző, karmester, pedagógus, szervező. Igazi reneszánsz ember. Az UMZE muzsikusainak (és tágabban a magyar zenei életnek is) a javára válik, ha olyasvalakivel dolgozhatnak, olyasvalakit figyelhetnek, mint ő. Érdekességképpen: Pálfalvi Tamás, aki a darabjának a szólistája lesz, már elkészíttette a maga számára a speciális, két korpuszú trombitát. Olyan hangszer ez, amely két különböző irányba is küldi a hangot, hihetetlen effektekre képes.
Október 21-én az együttes opera-előadáson is közreműködik, szcenírozott formában adjátok elő a te 2020-ban, koncertszerűen bemutatott Fuharosok című művedet a Müpában. Mi alapján került egymás mellé az októberi előadáson a te operád és George Benjamin darabja, az Into the Little Hill?
Mindkettő ballada, és úgy is kerülnek elmesélésre. Mindkét operában több hangon szólnak a szereplők – álljon itt, színpadra lépésük sorrendjében a három kiváló énekes szólista neve: Molnár Anna (Fuharosok), Esther Rispens, Károlyi Katalin (Into the Little Hill) –, és a hangszeres együttesnek is mindkét műben főszerep jut.
Változtattál-e valamit a darabon, akár a bemutató tanulságainak következtében, akár a színpad támasztotta elvárások miatt?
Amikor nagy örömünkre kiderült, hogy a Liszt Ünnep szervezői befogadják és támogatják a produkciót, gondolkodtam egy olyan verzión, ahol egy énekes helyett három szerepel, bizonyos dramaturgiailag fontos pontokon mintegy megtöbbszörözve a főszereplő, Zsófika monológját. Azután rá kellett jönnöm, hogy Horváth Csaba társulatának, a Forténak a színészei pont ezt a hatást tudják majd elérni a mozgás segítségével, így “mono” marad az opera. Csabának gyönyörű koncepciója van a darabhoz, várom, hogy láthassam. Mivel a Fuharosokat alapvetően operaszínpadra képzeltem el, a tanulságok levonása majd ezután következik.
Fejléckép: Vajda Gergely ((fotó: Oláh Gergely Máté / Nemzeti Filharmonikus Zenekar)