A New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivált és Akadémiát (NMICMF) 2019-ben alapította Miranda Liu amerikai-magyar hegedűművész, Magyarország legfiatalabb koncertmestere, és azóta minden évben augusztus végén és szeptember elején rendezik meg.
A fesztivál és az akadémia egyik célja, hogy összekösse a különböző országokat, valamint a művészeti ágakat,
megnyitva ezzel a művészek közötti majdani együttműködések kapuit. Az akadémián eddig több mint 25 országból közel 80 hallgató vett részt aktívan, online és személyesen is, többségük a fiatal generáció tehetséges zenészei, akik a művészi fejlődés útját keresik.
Az idei fesztivál során kurzust tart Miranda Liu (hegedű), Isabel Villanueva (brácsa), Bartosz Koziak (cselló), Győri Noémi (fuvola), Pálfi Csaba (klarinét) és a V4 Vonósnégyes (kamarazene). Online kurzust tart Vlad Stanculeasa (hegedű), Somodari Péter (cselló) és Georgy Tchaidze (zongora). A szóló mesterkurzusok résztvevői a kurzus során szóló-, szonáta- vagy zenekari repertoárból játszhatnak műveket. A kamarazenei kurzusra előre összeállított, két és nyolc tag közötti létszámú csoportok jelentkezhetnek.
A kurzusokra a jelentkezési határidő augusztus 4.
A fesztivál ideje alatt kamarazenei koncerteket hallgathat meg a közönség a FUGA – Kortárs Építészeti Központban. Az augusztus 31-i nyitókoncert Hubay Jenő hegedűiskolájának állít emléket. Közreműködik Miranda Liu és Soós Orsolya, akik Benjamin Britten, Bartók Béla, Hubay Jenő és Maurice Ravel műveit adják elő. Szeptember 2-án és 3-án délután Boros Misi ad koncertet, a műsoron Bach, Haydn és Schumann művei szerepelnek.
Ezen a két napon 19 órától spanyol, illetve cseh estet hallhat a közönség, melyeken az akadémia tanárai és diákjai lépnek fel.
A szeptember 4-i zárókoncerten Győri Noémi, Boros Misi és a V4 Vonósnégyes muzsikál majd, Erwin Schulhoff és Antonín Dvořák művei hangoznak el.
A New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál és Akadémia részletes programja itt érhető el. >>>
Fejléckép: Miranda Liu (fotó/forrás: Karl Petzke Studio / mirandaliu.com)