Klasszikus

Baráth Emőkével és Vashegyi Györggyel koncertezik a Szent István Filharmonikusok

2023.04.18. 09:50
Ajánlom
Április 23-án kerül sor a Szent István Filharmonikusok Stephanus hangversenysorozatának negyedik koncertjére a Müpában. Az est folyamán Mozart-áriák mellett Cherubini és Brahms zenekari művek lesznek hallhatók.

Az est során olyan rangos művészvendégek lépnek színpadra, mint Baráth Emőke Liszt Ferenc- és Junior Príma-díjas világhírű szoprán énekesnő és Vashegyi György Liszt Ferenc-díjas karmester, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, a Purcell Kórus és Orfeo Zenekar alapítója és karmestere, valamint 2022. november 1. óta a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Nemzeti Énekkar főzeneigazgatója.

Valószínűleg nem tudnám énekhang nélkül leélni az életemet, nem tudnék egész életemben például csak szimfóniákat vezényelni

– egy korábbi interjúban nyilatkozott így Vashegyi György karmester, aki ezen a koncerten is hű marad szavaihoz, amikor Cherubini olasz születésű francia zeneszerző és a klasszikus hagyományok szószólójaként ismert romantikus Brahms zenekari művei mellé Mozart áriáit választotta. A Cherubini-opera általa vezényelt teljes lemezfelvétele 2022 tavaszán készült a Müpában, az album nemrég jelent meg a Palazzetto Bru-Zane kiadásában (nagy nemzetközi sikert aratva a francia, angol és német szakmai sajtóban).

VashegyiGyorgyCPilvaxFilms-092944.jpg

Vashegyi György (Fotó/Forrás: Pilvax Films / Szent István Filharmonikusok)

Cherubini hatalmas életművet (így 15 olasz és 14 francia operát) hagyott maga után. Zeneszerzői nagyságát Beethoven elismerő véleménye is bizonyítja. A műsor első részében Cherubini Les Abencérages című operájának zenekari számai között Mozarttól is lesz ritkaság, mégpedig az olasz nyelvű Il re Pastore (A pásztorkirály) című operából. A hegedűszólóval kísért ária kezdősora: L’amerò, sarò costante (Örökre szeretni fogom). A többi Mozart-ária, a Figaro házassága, Idomeneo, Così fan tutte, Don Giovanni részlete, szintén szerelmi témát dolgoz fel. Brahms IV. szimfóniája 1884-85-ben keletkezett.

A zeneszerző úgy érezte, mindazt, amit a klasszikus szimfóniaformában meg akart mutatni, ebben a darabjában kiteljesítette.

A mű rendkívüli népszerűsége igazolta a komponista meglátását.

A Szent István Filharmonikusok koncertje
április 23. 18:00 Müpa

Cherubini: Les Abencérages –nyitány
Mozart: Figaro házassága, K. 492 – „Voi che sapete” (Cherubino áriája, II. felvonás)
Mozart: Idomeneo, K. 366 – „Se il padre perdei” (Ilia áriája, II. felvonás)
Mozart: A pásztorkirály, K. 208 – „L'amerò, sarò costante” (Aminta áriája, II. felvonás)
Cherubini: Les Abencérages – zenekari részletek (No. 8B és C)
Mozart: Così fan tutte, K. 588 – „Come scoglio” (Fiordiligi áriája, I. felvonás)
Mozart: Così fan tutte, K. 588 – „È amore un ladroncello” (Dorabella áriája, II. felvonás)
Mozart: Don Giovanni, K. 527 – „Crudele? ...Non mi dir” (Donna Anna áriája, II. felvonás)

Brahms: IV. (e-moll) szimfónia, op. 98

Közreműködik: Baráth Emőke
Vezényel: Vashegyi György

A koncertről további információ és jegyvásárlási lehetőség itt érhető el. >>>

Fejléckép: Baráth Emőke (fotó/forrás: Raffay Zsófi / Szent István Filharmonikusok)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Európai és argentin tánczenék találkozása – Pápán lép fel a Pannon Ifjúsági Zenekar

Július utolsó előtti vasárnapján különleges zenei programra várja a hallgatóságot a Pannon Ifjúsági Zenekar Pápán, a lenyűgöző Esterházy-kastély udvarán: az elmúlt évszázadok dél-amerikai és európai zenéje ad egymásnak randevút az együttes tolmácsolásában.
Klasszikus kritika

Világrengető dallamok – az elmúlt száz évből származó zenéket játszottak a Berlini Konzerthausban

A modern kor mesterművei – ezzel a címmel hirdette évadzáró koncertjét a Berlini Konzerthaus Zenekara. Az együttes idén nagy hangsúlyt fektetett a 20-21. századi alkotásokra, már a szezon elején is hangversenyt szenteltek a témának.
Klasszikus hír

Osztrák és román versenyzők nyertek az 5. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyen

A Kokas Katalin és Kelemen Barnabás által kilenc éve életre hívott Fesztivál Akadémia Budapest keretében rendezték meg július 4. és 14. között Budapesten a 22 év alattiaknak szóló 5. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt.
Klasszikus ajánló

Idén is régizenei hétvégék várják a közönséget Eszterházán

Idén nyáron is Eszterházára invitálja a közönséget a Haydneum – Magyar Régizenei Központ, ahol július 19. és augusztus 25. között hat hétvégén keresztül magas színvonalú, korhű hangszeres régizenei hangversenyeket rendeznek.
Klasszikus beszámoló

Kobayashi Ken-Ichiróval turnézott Japánban a MÁV Szimfonikus Zenekar

A MÁV Szimfonikus Zenekar a legutóbbi, 2019-es nagy sikerű japán turné után idén június 17-től július 7-ig újra a „felkelő nap országának” nagyvárosaiban vendégszerepelt, Kobayashi Ken-Ichiro vezényletével.