Klasszikus

Duplalemezzel ünnepli fennállása hatvanadik évét a Liszt Ferenc Kamarazenekar

2023.12.08. 14:45
Ajánlom
Az együttes új dupla albumán közönségkedvenc felvételek is helyet kaptak. A jubileum alkalmából jelent meg Egy viharos nap című zenés mesekönyvük is. 

Idén márciusban ünnepelte hatvanéves fennállását a Liszt Ferenc Kamarazenekar. Mivel az együttes felvételeit tartalmazó hanghordozó hosszú ideje nem került már kiadásra, a jubileum alkalmából A zene körülvesz címmel jelentették meg új vinyl hanglemezüket. A dupla albumon a stúdiófelvételek mellett olyan közönségkedvenc koncertfelvételek is helyet kaptak, mint Haydn C-dúr csellóversenyének 3. tétele Várdai István csellóművész előadásában vagy Scsedrin híres Carmen-szvitje Takács-Nagy Gábor vezényletével.

A zenekar közleménye idézi Körmendy-Ékes Judit kuratóriumi elnököt, aki arról beszél:

az együttes számára a tradíciók megőrzése mellett fontos az új fiatal közönség elérése.

Hozzátette, ezért indították útjára a Koncert az iskolában sorozatot, amely során általános és középiskolások osztályokban tartanak koncertet. Emellett idén harmadik alkalommal hirdették meg a Mesélő hangjegyek rajzpályázatot, a legkisebbek számára pedig tavaly indították útjára a Bábozd Zöldre egyesülettel közös környezetvédelmi szemléletformáló, zenés-bábos előadássorozatukat. A projektből a közelmúltban egy zenés mesekönyv is elkészült, amelyben az Egy viharos nap című előadás elevenedik meg.

LFKZ_Egyviharosnap-142303.jpg

Egy viharos nap című zenés mesekönyv (Fotó/Forrás: Liszt Ferenc Kamarazenekar)

A zenekar jubileumi évéről Tfirst Péter koncertmester mesélt, aki hangsúlyozta, az évad kidolgozásánál nagy jelentőséget fektettek a zenei repertoár bővítésére, valamint

folyamatosan keresték az együttműködési lehetőségeket a hazai és nemzetközi zenei élet kiválóságaival is.

Felidézte, a hatvanadik évforduló részeként mások mellett olyan világhírű művészekkel léphettek fel, mint Emmanuel Pahud (fuvola), Pusker Júlia (hegedű), Amihai Grosz (brácsa), Takács-Nagy Gábor (karmester), Kelemen Barnabás (hegedű), Győri Balett, Sayaka Shoji (hegedű), Martin Fröst (klarinét), Szűcs Máté (brácsa), Bogdan Volkov (ének), Alexander Sitkovetsky (hegedű), Dmitry Sitkovetsky (karmester), Sárközy Lajos és zenekara, Madaras Gergely (karmester), Baráti Kristóf (hegedű), Pierre-Laurent Aimard (zongora), Pablo Barragán (klarinét), vagy Andreas Ottensamer (karmester).

„Összegezve, úgy érezzük, hogy tényleg körülvesz minket és a közönségünket a zene, és ezt így szeretnénk folytatni jövőre is, lemezzel, mesekönyvvel, és elsősorban koncertekkel. Itthon az évad hátralévő részében Budapesten négy zeneakadémiai és egy Pesti Vigadó-beli nagy koncerttel, új sorozatunkkal, amelyben hazai kórusokkal dolgozunk majd együtt” – fogalmazott Tfirst Péter.

Rolla Jánosra emlékezik a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Mint arról beszámoltunk, életének 79. évében elhunyt Rolla János, a Liszt Ferenc Kamarazenekar alapító tagja, koncertmestere és művészeti vezetője, aki 57 éven át dolgozott az együttesnél.

A zenekar Facebook-bejegyzésében arról ír,

az együttes az ő gyermeke volt, minden megtett, amit atya, gondviselő és vezető megtehetett.

„A zene a szavakon túli birodalomhoz tartozik, mi így búcsúzunk. Drága Jancsi, nyugodj békében, vigyázzuk, őrizzük a műved: a Liszt Ferenc Kamarazenekart!” – írták bejegyzésükben, amelyben egy 2007-es koncertfelvétel is megosztottak, amelyen Grieg: Holberg-szvitjéből az Air hangzik el Rolla János irányításával és szólójával.

Fejléckép: A zene körülvesz című lemez (Fotó/Forrás: Liszt Ferenc Kamarazenekar)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Európai és argentin tánczenék találkozása – Pápán lép fel a Pannon Ifjúsági Zenekar

Július utolsó előtti vasárnapján különleges zenei programra várja a hallgatóságot a Pannon Ifjúsági Zenekar Pápán, a lenyűgöző Esterházy-kastély udvarán: az elmúlt évszázadok dél-amerikai és európai zenéje ad egymásnak randevút az együttes tolmácsolásában.
Klasszikus kritika

Világrengető dallamok – az elmúlt száz évből származó zenéket játszottak a Berlini Konzerthausban

A modern kor mesterművei – ezzel a címmel hirdette évadzáró koncertjét a Berlini Konzerthaus Zenekara. Az együttes idén nagy hangsúlyt fektetett a 20-21. századi alkotásokra, már a szezon elején is hangversenyt szenteltek a témának.
Klasszikus hír

Osztrák és román versenyzők nyertek az 5. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyen

A Kokas Katalin és Kelemen Barnabás által kilenc éve életre hívott Fesztivál Akadémia Budapest keretében rendezték meg július 4. és 14. között Budapesten a 22 év alattiaknak szóló 5. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt.
Klasszikus ajánló

Idén is régizenei hétvégék várják a közönséget Eszterházán

Idén nyáron is Eszterházára invitálja a közönséget a Haydneum – Magyar Régizenei Központ, ahol július 19. és augusztus 25. között hat hétvégén keresztül magas színvonalú, korhű hangszeres régizenei hangversenyeket rendeznek.
Klasszikus beszámoló

Kobayashi Ken-Ichiróval turnézott Japánban a MÁV Szimfonikus Zenekar

A MÁV Szimfonikus Zenekar a legutóbbi, 2019-es nagy sikerű japán turné után idén június 17-től július 7-ig újra a „felkelő nap országának” nagyvárosaiban vendégszerepelt, Kobayashi Ken-Ichiro vezényletével.