Klasszikus

Egy húszéves zseni rémtörténete – korai Mahler-mű hangzik el a Müpában

2022.09.29. 10:05
Ajánlom
A panaszos dal, Gustav Mahler első, teljes egészében fennmaradt műve a Grimm-testvérek hátborzongató meséjén alapszik. Bár a zeneszerző később két tételesre rövidítette ifjúkori művét, újrafelfedezése után igen népszerű lett az eredeti verzió is, amely most először hangzik el Magyarországon.

Élt egyszer egy büszke királynő, mérhetetlenül szépséges, egyetlen lovag sem akadt, aki kedvére való lett volna, sőt gyűlöletet táplált irántuk a szívében – így kezdődik az „Erdei mese”, Gustav Mahler A panaszos dal című kantátájának első tétele.

A királynő próbát ajánl a lovagoknak: annak adja a kezét, aki megtalálja az erdőben a piros virágot, melynek gyönyörűsége csak az úrnőhöz volt fogható.

Két testvér vállalkozik is a feladatra, az egyik kedves és jólelkű, a másik azonban vad és istentelen. Aztán ahogy a mesékben lenni szokott, a jó testvér teljesíti sikerrel a próbát: egy fűzfa alatt rálel a virágra, kalapjára tűzi, majd álomba merül a békés helyen. Mikor bátyja ráakad, elönti szívét a féltékenység, egy kardcsapással végez testvérével, a virágot pedig magához ragadva visszatér a városba, hogy elnyerje a királynő kezét.

A kantáta második részében egy vándordalnok talál rá a meggyilkolt testvér csontjára, és furulyát farag belőle magának. De alig érinti ajkaihoz, a hangszer megszólal, és panaszos dalban meséli el, milyen rútul bánt egyik testvér a másikkal. A dalnok sokfelé játssza a különös éneket, míg végül a királyi udvarba is eljut, ahol épp lakodalmát üli a királynő és újdonsült férje, a király. Nagy az öröm, mindenki mulat, csak a király arca szokatlanul sápadt. A pompás terembe érő dalnok itt is rákezd a dalra, és a halott fiú csontja elpanaszolja a történetét. A gyilkos testvér gúnyt akar űzni a vádakból, magához ragadja a furulyát, de mikor belefúj, a síron túli hang őt szólítja meg:

Ó, fivérem, szeretett fivérem! Halld a vádamat! Halott testem csontján játszol, örökké zengnem kell a panaszom. Miért adtál a halálnak ilyen fiatalon? Ó fájdalom, ó fájdalom!

Hallván a dalt, a királynő ájultan omlik a padlóra, a vidám muzsika elhallgat, az előkelő vendégsereg szétszéled, a vár ősi falai pedig leomlanak.

Gustav Mahler a bécsi konzervatóriumban folytatott tanulmányai alatt készítette el A panaszos dal szövegkönyvét, a kantáta három tétele strófikus formában, refrénszerűen visszatérő kommentárral meséli el a testvérpár tragikus történetét. Forrásként Ludwig Bechstein azonos című történetéből, illetve a Grimm-testvérek Az éneklő csont című meséjéből merített. 1878-ban, néhány hónappal a 18. születésnapja előtt készült el a librettóval, a komponálási folyamattal pedig 1880 őszére végzett, ekkor húszéves volt. A zeneszerző már ekkor is kedvelte a nagy apparátust, szólisták, kórus, fiúszólista és külső zenekar is szerepel a műben, melynek azonban nem került sor a bemutatójára.

Néhány évvel később Mahler újra kézbe vette a darabot, csökkentette a közreműködők számát, és további változtatásokat hajtott végre, míg végül úgy döntött, hogy az első tételt teljes egészében elhagyja.

A komponista rajongói a mai napig vitatkoznak róla, vajon dramaturgiailag melyik megoldás a szerencsésebb, ha a hallgató is tanúja lesz a gyilkosságnak, vagy ha csak a csontfurulya énekéből ismeri meg.

Az átdolgozott, kéttételes verziót végül 1901-ben mutatták be Bécsben, a karmester maga Mahler volt. Az első tételt csak jóval halála után ismerte meg a nyilvánosság, 1934-ben unokaöccse, Alfred Rosé mutatta be, és készített el egy kevert változatot, melyben az eredeti első tétel és az átdolgozott második és harmadik tétel szerepelt. Ezt a verziót rögzítette 1970-ben Pierre Boulez, de

az ősváltozat kritikai kiadása csak 1997-ben jelent meg, amelyet követően Kent Nagano bemutathatta a művet abban a formában, ahogy Mahler 1880-ban megírta.

Azóta több koncerten is felcsendült az eredeti verzió, ám a magyar közönség most először hallgathatja meg, milyen ragyogó képzelőerővel és varázslatos atmoszférateremtő-képességgel rendelkezett az ifjú Gustav Mahler.

A Szent István Filharmonikusok koncertje
október 2. 18:00, Müpa

Mozart: Szöktetés a szerájból, K. 384 – nyitány
Mozart: C-dúr versenymű fuvolára, hárfára és zenekarra, K. 299

Mahler: Das klagende Lied (A panaszos dal). „Mese kórusra, szólistákra és zenekarra” – a háromtételes eredeti változat magyarországi bemutatója
I. Erdei mese
II. A vándormuzsikus
III. Lakodalom

Közreműködik: Horti Lilla, Schöck Atala, Szappanos Tibor, Haja Zsolt (ének), Ruskó Rózsa (fuvola), Schunk Franciska (hárfa)
Kodály Kórus Debrecen, Honvéd Férfikar, Szent István Király Oratóriumkórus, Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium Fúvószenekara

Vezényel: Antal Mátyás

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Európai és argentin tánczenék találkozása – Pápán lép fel a Pannon Ifjúsági Zenekar

Július utolsó előtti vasárnapján különleges zenei programra várja a hallgatóságot a Pannon Ifjúsági Zenekar Pápán, a lenyűgöző Esterházy-kastély udvarán: az elmúlt évszázadok dél-amerikai és európai zenéje ad egymásnak randevút az együttes tolmácsolásában.
Klasszikus kritika

Világrengető dallamok – az elmúlt száz évből származó zenéket játszottak a Berlini Konzerthausban

A modern kor mesterművei – ezzel a címmel hirdette évadzáró koncertjét a Berlini Konzerthaus Zenekara. Az együttes idén nagy hangsúlyt fektetett a 20-21. századi alkotásokra, már a szezon elején is hangversenyt szenteltek a témának.
Klasszikus hír

Osztrák és román versenyzők nyertek az 5. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyen

A Kokas Katalin és Kelemen Barnabás által kilenc éve életre hívott Fesztivál Akadémia Budapest keretében rendezték meg július 4. és 14. között Budapesten a 22 év alattiaknak szóló 5. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt.
Klasszikus ajánló

Idén is régizenei hétvégék várják a közönséget Eszterházán

Idén nyáron is Eszterházára invitálja a közönséget a Haydneum – Magyar Régizenei Központ, ahol július 19. és augusztus 25. között hat hétvégén keresztül magas színvonalú, korhű hangszeres régizenei hangversenyeket rendeznek.
Klasszikus beszámoló

Kobayashi Ken-Ichiróval turnézott Japánban a MÁV Szimfonikus Zenekar

A MÁV Szimfonikus Zenekar a legutóbbi, 2019-es nagy sikerű japán turné után idén június 17-től július 7-ig újra a „felkelő nap országának” nagyvárosaiban vendégszerepelt, Kobayashi Ken-Ichiro vezényletével.