Klasszikus

Fiatal muzsikusokat vár az Echo Nyári Akadémia

2022.06.29. 08:40
Ajánlom
Hetedik alkalommal rendezik meg Fehérvárcsurgón az Echo Nyári Akadémiát, mely fiatal művészek számára kínál mesterkurzusokat, akik koncerteken is megmutathatják tudásukat. A július 17. és 24. között megrendezett esemény művészeti vezetője Fülei Balázs.

Immár hetedik alkalommal rendezik meg az Echo Nyári Akadémiát. A kurzus résztvevőit, valamint az érdeklődőket és a koncertlátogatókat július 17-től 24-ig várják a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyba. Az esemény alapítója és művészeti vezetője Fülei Balázs Liszt-díjas zongoraművész. Az akadémia egy hét elmélyült és intenzív műhelymunkára ad lehetőséget a fiatal zenészeknek, esténként pedig izgalmasnak ígérkező koncertekkel várja az érdeklődőket.

A Károlyi-kastély termeiben minden nap reggeltől kora délutánig Kováts Péter Bartók-Pásztory díjas hegedűművész a díszkönyvtárban, Varga István gordonkaművész a kastély kápolnájában, Fülei Balázs pedig a Főispán teremben tanít. A vonós kurzusokon a Liszt-díjas Kovalszki Mária és Dani Imre zongoraművész működik közre.

A résztvevők a hangszeres órák mellett kamaraórákat is kapnak, és tanáraikkal is együtt játszhatnak.

Fontos alapelv, hogy mindenki játszhasson koncerten: aki késznek érzi produkcióját, az a délutáni kávékoncerteken léphet fel, a záróhangversenyen pedig a kurzus minden résztvevője színpadra állhat.

Az Echo Nyári Akadémia esti koncertjei 20 órakor kezdődnek. A nyitóhangversenyen Kováts Péter, Varga István, és Fülei Balázs Nyolcszemközt Mendelssohnnal címmel ad műsort, Mendelssohn zongorás trióinak egyes tételei között pedig a Kossuth-díjas színművész, Blaskó Péter olvas fel részleteket a zeneszerző családtagjainak írt leveleiből. Július 19-én az Oláh Kálmán Jr. Quartet lép fel a kastélyban, 20-án a friss Bartók-Pásztory díjas zeneszerző-orgonaművész, Virágh András Gábor szerzői estjét rendezik meg, és 21-én lép színpadra a Fanfara Complexa.

A kortárszenei, dzsessz- és népzenei koncertek után az érdeklődők pódiumbeszélgetésen vehetnek részt a fellépőkkel. Július 22-én egy ritkán hallható darab hangzik el a kastélyban: Messiaen Kvartett az idők végezetére című darabját a nyári akadémia három tanára az erre a koncertre vendégként érkező Rumy Balázs klarinétművésszel játssza.

Három napon keresztül, július 20-tól 22-ig a 15 órakor kezdődő kávékoncerteken a közönség a kurzuson résztvevő fiatal muzsikusok egy-egy friss produkcióját hallhatja.

A nyári akadémia zárókoncertjét július 23-án este rendezik, itt egy változatos műsor foglalja össze az egy héten át tartó közös munka eredményét.

A hallgatók és a tanárok is a kastélyban laknak, közösek az étkezések, gyakorolni az épületben szinte bárhol lehet, de gyakran a kastélyparkból is zene szól. Minden évben tartanak borkóstolót a csipketeraszon – idén a Fülei Pince készül borbemutatóval és látványkonyhával. A tematikus mesterkurzusok is az állandó program részét képezik: július 21-én délután Széll Rita táncpedagógus a historikus táncokról tart kurzust, amelyen mindenki a saját hangszerével vehet részt. Az Echo Nyári Akadémia valamennyi programja nyilvános.

További információ ide kattintva érhető el. >>>

Fejléckép: Fülei Balázs (fotó: Déber Gábor)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Európai és argentin tánczenék találkozása – Pápán lép fel a Pannon Ifjúsági Zenekar

Július utolsó előtti vasárnapján különleges zenei programra várja a hallgatóságot a Pannon Ifjúsági Zenekar Pápán, a lenyűgöző Esterházy-kastély udvarán: az elmúlt évszázadok dél-amerikai és európai zenéje ad egymásnak randevút az együttes tolmácsolásában.
Klasszikus kritika

Világrengető dallamok – az elmúlt száz évből származó zenéket játszottak a Berlini Konzerthausban

A modern kor mesterművei – ezzel a címmel hirdette évadzáró koncertjét a Berlini Konzerthaus Zenekara. Az együttes idén nagy hangsúlyt fektetett a 20-21. századi alkotásokra, már a szezon elején is hangversenyt szenteltek a témának.
Klasszikus hír

Osztrák és román versenyzők nyertek az 5. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyen

A Kokas Katalin és Kelemen Barnabás által kilenc éve életre hívott Fesztivál Akadémia Budapest keretében rendezték meg július 4. és 14. között Budapesten a 22 év alattiaknak szóló 5. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt.
Klasszikus ajánló

Idén is régizenei hétvégék várják a közönséget Eszterházán

Idén nyáron is Eszterházára invitálja a közönséget a Haydneum – Magyar Régizenei Központ, ahol július 19. és augusztus 25. között hat hétvégén keresztül magas színvonalú, korhű hangszeres régizenei hangversenyeket rendeznek.
Klasszikus beszámoló

Kobayashi Ken-Ichiróval turnézott Japánban a MÁV Szimfonikus Zenekar

A MÁV Szimfonikus Zenekar a legutóbbi, 2019-es nagy sikerű japán turné után idén június 17-től július 7-ig újra a „felkelő nap országának” nagyvárosaiban vendégszerepelt, Kobayashi Ken-Ichiro vezényletével.