Klasszikus

Fidelio Jonas Kaufmann-nal, Domingo 40 és újra BFZ

2015.06.27. 11:07
Ajánlom
Az idei Salzburgi Ünnepi Játékok leginkább várt előadása a Jonas Kaufmann-nal bemutatott Fidelio, de ugyanígy elfogytak már a jegyek a Cecilia Bartoli-féle Normára és A trubadúrra is Anna Netrebko fellépésével. Plácido Domingo 40 éves jubileumát gálakoncerttel ünneplik, és 14 év után visszatér a fesztiválra a Budapesti Fesztiválzenekar is.

Az idei az első fesztivál azóta, hogy Alexander Pereira, az ünnepi játékok korábbi intendánsa a Scala élére távozott. Ezzel feladták Pereira azon "dogmáját" is, hogy kizárólag új produkciók kerülhetnek színre. Helga Rabl-Stadler fesztiválelnök szerint gazdaságilag és művészileg is indokolt volt visszatérni a régi gyakorlathoz. Igazolásképpen kiemelte, hogy éppen két régebbi, most újra műsorra tűzött produkció, a Norma és A trubadúr volt az első, amelyre elfogytak a jegyek.

A július 18. és augusztus 30. között tartandó idei fesztivál legnagyobb slágere a Fidelio, amelyben a népszerű német tenor, Jonas Kaufmann lép színpadra. Bemutatják továbbá Gluck Iphigénia Tauriszban című operáját, valamint Richard Strauss klasszikusát, A rózsalovagot is.

Az idei fesztiválon gálakoncerttel ünneplik Plácido Domingót, aki 40 éve, 1975-ben lépett fel először a Salzburgi Ünnepi Játékokon Verdi Don Carlos című operájának címszerepében, Herbert von Karajan rendezésében és vezényletével. A július 30-i gálakoncerten a tenor mellett olyan énekesek vesznek részt, akik Domingót pályáján kísérték és felléptek vele. Maria Agresta olasz szoprán, Ana María Martínez Puerto Ricó-i szoprán, Krasszimira Sztojanova bolgár szoprán és Rolando Villazón mexikói tenor az olasz operairodalom gyöngyszemeiből, köztük Verdi és Puccini operáiból énekel áriákat és duetteket az ünnepelttel.

Tizennégy év után visszatér a Salzburgi Ünnepi Játékokra a Budapesti Fesztiválzenekar is. Augusztus elején Bartók Béla és Gustav Mahler zenéjét viszik el Mozart szülővárosába, Miah Persson szopránnal és Yefim Bronfman zongoraművésszel. A zenekar utoljára 2001-ben fordult meg a világ egyik legjelentősebb zenei fesztiválján.

Helga Rabl-Stadlernek, aki 21. éve vezeti elnökként a fesztivált, a 2017-es ünnepi játékok után jár le a szerződése. A művészeti vezetői posztot idén és jövőre Sven-Eric Bechtolf, a 2017-es fesztiváltól Markus Hinterhäuser tölti be.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Európai és argentin tánczenék találkozása – Pápán lép fel a Pannon Ifjúsági Zenekar

Július utolsó előtti vasárnapján különleges zenei programra várja a hallgatóságot a Pannon Ifjúsági Zenekar Pápán, a lenyűgöző Esterházy-kastély udvarán: az elmúlt évszázadok dél-amerikai és európai zenéje ad egymásnak randevút az együttes tolmácsolásában.
Klasszikus kritika

Világrengető dallamok – az elmúlt száz évből származó zenéket játszottak a Berlini Konzerthausban

A modern kor mesterművei – ezzel a címmel hirdette évadzáró koncertjét a Berlini Konzerthaus Zenekara. Az együttes idén nagy hangsúlyt fektetett a 20-21. századi alkotásokra, már a szezon elején is hangversenyt szenteltek a témának.
Klasszikus hír

Osztrák és román versenyzők nyertek az 5. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyen

A Kokas Katalin és Kelemen Barnabás által kilenc éve életre hívott Fesztivál Akadémia Budapest keretében rendezték meg július 4. és 14. között Budapesten a 22 év alattiaknak szóló 5. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt.
Klasszikus ajánló

Idén is régizenei hétvégék várják a közönséget Eszterházán

Idén nyáron is Eszterházára invitálja a közönséget a Haydneum – Magyar Régizenei Központ, ahol július 19. és augusztus 25. között hat hétvégén keresztül magas színvonalú, korhű hangszeres régizenei hangversenyeket rendeznek.
Klasszikus beszámoló

Kobayashi Ken-Ichiróval turnézott Japánban a MÁV Szimfonikus Zenekar

A MÁV Szimfonikus Zenekar a legutóbbi, 2019-es nagy sikerű japán turné után idén június 17-től július 7-ig újra a „felkelő nap országának” nagyvárosaiban vendégszerepelt, Kobayashi Ken-Ichiro vezényletével.