A vonószenei hagyományokat kimagasló színvonalon ápoló zenekar október 29-én indított új sorozatot az Óbudai Társaskörben. A három koncertből álló széria legutolsó hangversenyét 2012. január 23-án még elcsíphetik az érdeklődők, ha jegyet váltanak. Az új bérletsorozat elindítását követően a kamarazenekar először november közepén Kínában, majd japán turnéja során népszerűsítette Liszt zenéjét a külföldi hallgatóság körében. Magyarországra visszatérve november 26-án pedig a fiatal lett hegedűművésznő, Baiba Skreide közreműködésével zárták a Világsztárok a Liszt Ferenc Kamarazenekarral című sorozatuk idei évét a Művészetek Palotájában. November végén az együttes ismét külföldre látogatott: ezúttal Regensburgba Bach- és Händel-műveket adtak elő, az est szólistái Boldoczki Gábor trombitaművész és a világszerte ünnepelt fiatal szopránénekes Iwona Sobotka voltak.
A Rolla János művészeti vezetésével működő együttes a külföldi turnék és hazai fellépések mellett az élményközpontú koncertpedagógiát és a közönséggel való személyesebb kapcsolatápolást is ugyanolyan fontosnak tartja: a december 5-i Baráti Kör Találkozó alkalmával a zenekar rövid koncertre és kötetlen társalgásra invitálta az ismerkedni vágyó közönséget, az új esztendőben pedig legközelebb január 19-én zenél alsó tagozatos diákoknak. A házigazda Becze Szilvi, zenész-újságíró lesz. A 2012-es évben ugyancsak három koncertből álló Rossini-Mozart sorozat kezdődik az Olasz Intézetben. A műsor során a legkedveltebb Mozart divertimentók mellett játékos és üde Rossini szonáták is megszólalnak. A hangversenyek időpontjai február 10. április 13. és május 18. A koncertekre 4500 Ft-os, 3500 Ft-os és 2500 Ft-os jegyek kaphatók, melyeket az ismert jegyirodákban. A szervezők az LFKZ Baráti Kör tagoknak 10%-os bérletvásárlási kedvezményt biztosítanak.